Életünk első végigbulizott szilvesztere. Az első csók. Az első csalódás. Az első berúgás és/vagy rosszullét az alkoholtól. Az első nap a középiskolában. Az első munkanap. Földi létünk meghatározó pillanatai, mérföldkövek, amelyek előrevetítik, hogyan viszonyulunk majd az élet nagy dolgaihoz.
És most a Nagy Facebook-leállás, amely sok fiatal felnőtt számára az első közösségi média nélkül eltöltött pillanat. Mit pillanat! Egy egész este, sőt, éjjel, arról nem is beszélve, hogy még másnap reggel sem volt az igazi. A leállást, azaz azt a fél napot (ráadásul a nap leginkább Facebook-igényes részét), amikor sem a Messenger, sem maga a közösségi oldal nem ment, a hírfolyamot, a csoportokat, de még a piacteret is elvesztettük, és még a céghez tartozó Instagram is eltűnt, mindenki másképp élte meg: volt, akinek kis túlzással az egész univerzuma eltűnt, teljesen elvesztette a kapcsolatot a külvilággal, hiszen évekkel ezelőtt berendezkedett a Facebook-alapú életre. Volt, aki némi frusztrációval, de nagy önuralommal tért napirendre a dolog felett és igyekezett alkalmazkodni ehhez az új, megváltozott helyzethez (amit végső soron már megszoktunk az elmúlt másfél évben).
És volt, aki észre sem vette.
Az, hogy mindenki másképp élte meg, nem meglepő; de mégis, mit jelentett mindez? Jelentett-e egyáltalán bármit is? Levonható-e ebből bármilyen kozmikus, vagy éppen hétköznapi tanulság? És ha levonható, levontuk-e? Tényleg menthetetlenül internetfüggők vagyunk, vagy azért még van remény, még ha ennek a most megtapasztalt szárazelvonás is az ára? Ideje újra (illetve sokak számára először) felfedeznünk az olyan, legutoljára a pattintott kőkorszakban használt technológiákat, mint az igazi, tárcsázós telefonhívás és az SMS?
Igyekeztünk utánajárni. Ehhez pedig az emberiség történelmének egyszerre legokosabb és legbutább entitásához fordultunk: a Facebook-felhasználók közösségéhez. Miután visszatért a virtuális életbe a Facebook, megszondáztattuk az ismerőseinket, ki hogyan élte meg a pár órás leállást, ami a Facebook alapítójának, Mark Zuckerbergnek hétmilliárd dollárjába fájt.
„Itt vidéken fel sem tűnt, mert egyébként sincs vodásoknak térerő” – írta Bianka, míg mások egészen fellélegeztek a kényszerű social media megvonás alatt: „Imádtam, megkönnyebbülés volt, mintha nem maradtam volna le semmiről. És más sem. Végre újra sms-ezhettem” – mesélte Rita, míg Matyi azt hitte, hogy így el tud sumákolni egy találkozót: „Leültem egy padra a pápa téren, idegenekkel beszélgettem, kutyákkal játszottam, örültem, hogy megúszom az esti találkozómat, de aztán az érintett felhívott telefonon” – elevenítette fel a fiú hétfő estét.
Valószínűleg sokan a leállás alkalmával jöttek rá, hogy mennyire függnek a közösségi médiától, milyen rengeteg időt töltenek el a hírfolyam pörgetésével, mások kilúgozott életének kukkolásával, vagy a parttalan csetelésekkel. Érthető, ha többen egyből offline tevékenységre váltottak, valami olyat csináltak, amit amúgy nem szoktak. Szkrollozás, csetelés helyett olvastak, vagy nekiláttak egy régóta halogatott otthoni feladatnak. És szép számmal voltak azok, akik nem bírták Insta-sztori és hírfolyam nélkül: egyből más, virtuális alternatívát kerestek, regisztráltak a Redditre, többet nyomogatták a Twittert és letöltötték a Signalt.
„Lájkoltam Twitteren Snowden tweetjét (aki azt írta, hogy Facebook és Instagram nélkül a világ egészségesebb hely lenne), mert teljesen egyetértettem vele, örültem, hogy nem tudok este dolgozni és szurkoltam, hogy leégjen a p.csába az egész” – írta az egyik kommentelő, és mások beszámolói szerint is úgy tűnt, hogy sok szempontból tényleg jobb lenne, ha úgy ahogy van, örökre felszívódna a közösségi média. Erről nem csak a mezei felhasználók egy része gondolkodik így, a Társadalmi dilemma (The Social Dilemma) című dokumentumfilmben olyan nagy techcégek egykori munkatársai kongatták meg a vészharangot, mint a Google, a Facebook és Instagram, Justin Rosenstein például, aki kitalálta a Facebook lájk gombját még 2007-ben, rég letörölte a telefonjáról a Facebook alkalmazását, és ugyanezt tette a Reddittel és a Snapchattel is.
Facebook and Instagram go mysteriously offline and, for one shining day, the world becomes a healthier place. #facebookdown
— Edward Snowden (@Snowden) October 4, 2021
Julcsi is erősen elgondolkodott azon, hogy vajon merre billen el a mérleg nyelve: mennyi a pozitív és mennyi a negatív hozadéka annak, hogy fent van a közösségi médián. Plusz rájött arra is, hogy hamis biztonságérzetet ad számára a Facebook.
„Ritkán érzem azt, hogy egyedül lennék, vagy magányos – imádok egy csomó dolgot csinálni, kimeríthetetlennek érzem a tárat. Mégis tegnap, amikor lehalt a Facebook, és leginkább a Messenger, erősen éreztem, mit és hogyan ért a nagynéném, mikor azt mondja, egyedül élni szar. Ő 70 éves, nulla okosteló, internet. Vezetékes telefon, gombos mobil, tévé. Ennyi. Pár percre elgondolkodtatott, mennyire »hamis« érzést ad jó és rossz értelemben a social media az embereknek. Jó, mert amikor egyedül vagy, akkor sem vagy egyedül végül is. Tudsz beszélni »ingyen« a családdal Messengeren, éljenek bárhol is. Csökkenti a magányosságérzést, de közben meg baromira hamis is. Mert amikor elvágnak ezektől az eszközöktől, és mondjuk eszed ágában sincs telefonálni a számládra percenként 40 forintért, akkor jobban érzi az ember, miről is beszél az idősebb generáció, aki nem a net világában él” – írta Julcsi. Messengeren…
Két válaszadónál hosszabban is elidőztünk és külön interjúztuk őket, annyira érdekes volt a reakciójuk. Az első Lilla, akin úgy eluralkodott a pánik, mintha a Függetlenség napja hatalmas ufója jelent volna meg Budapest felett. Természetesen azonnal észrevette, hogy baj van.
A Messengeren élem az életem, ha tíz percig nem kapok egyetlen üzenetet sem, már gyanús.
„Épp a laptoppal az ölemben ültem, és nem tudtam belépni, úgyhogy megnéztem a mobilomon is, ott sem működött, biztos voltam benne, hogy a Facebookkal megint gond van. Az áprilisi leállás is örök emlék marad, egy barátnőm, amíg nem tudta, hogy a Facebooknál van a hiba, azt hitte, valami baj történt velem, hogy nem ér el Messengeren, teljesen pánikba esett, ezt azóta is emlegetjük. Úgyhogy hétfőn 18:04-kor már jött is tőle az email, hogy megint megtörténik, egy link kíséretében, amiben szerepelt a hír. Pont abban a percben, amikor én is írtam neki, hogy baj van.” És ez még mind semmi ahhoz képest, ami ezután következett. „Mikor láttam, hogy nincs Facebook, gondoltam, sebaj, a legtöbb emberrel Insta dm-ben is tudok beszélni. És akkor láttam, hogy az sem működik. Ekkor uralkodott el rajtam a teljes pánik. Ez mind megtörtént este 6-ig.” Ekkor még azt hitte, rövid leállás lesz, nekiállt dolgozni azzal, hogy egy-másfél óra múlva úgyis minden helyreáll. „Mikor tudatosult bennem, hogy ez egy hosszabb leállás, meg jöttek a hírek is, hogy a rendszergazdák »kizárták« magukat, akkor elfogott a szorongás. Annyira aggódtam, hogy mondogattam a 6 éves fiamnak, hogy
anyád ezt nem éli túl.
Ő pedig nagyokat nevetett rajtam, hogy a Facebook miatt vagyok ennyire kiborulva.”
A helyzet nem javult, sőt. „Tízpercenként frissítgettem, egyáltalán nem tudtam elengedni, egyre idegesebb lettem, hogy el vagyok vágva a külvilágtól. Tévénézéssel, meg TikTok-videókkal tereltem el a figyelmem a helyzet súlyosságáról. A Messenger hiányzott a legjobban, a barátaimmal való kapcsolattartás miatt. Sokakkal folyamatos beszélgetésben vagyunk, és olyan érzés volt, mintha hirtelen mind meghaltak volna. Illetve rájöttem, hogy már híreket is csak a Facebookon olvasok, végig kellett gondolnom, hogy honnan is lehet tájékozódni a hírekről, ha nem a Facebook hírfolyamból… Kábé öt perc kellett, mire leesett, hogy a tévében van híradó, a telefonomon pedig rajta van több magyar hírportál appja.”
Hogy milyen érzés volt, amikor visszajött? „Sikítoztam örömömben.”
Fotó: Ercin Erturk/Anadolu Agency via Getty Images
Lilla átgondolt ezt-azt, de szégyenkezni nem hajlandó és nem is bán semmit, Facebook-addikt marad, amíg világ a világ. „Rájöttem, hogy senkinek nem tudom sem a mobilszámát, sem az e-mail-címét azok közül, akikkel az utóbbi években ismerkedtem meg, mert mindenkivel Messengeren váltunk üzenetet, ott hívjuk fel egymást. Úgyhogy éjfélkor ez volt az első dolgom, hogy írtam mindenkinek, hogy küldjék a telefonszámukat. Az életemre nézve bölcs tanulságokat nem vontam le, nekem kellenek ezek a közösségi felületek, és kész.”
Klausz Melinda is Facebook-függő, de nem úgy, mint Lilla: közösségimédia-specialistaként és (online) marketingszakemberként a leállásból igyekezett szakmai tanulságokat levonni és tapasztalatokat gyűjteni. Melinda, ha leállás van, megiszik egy levendulateát, mire végez, úgyis visszajön minden. Hát, most nem jött, ő azonban nem pánikolt, inkább visszatért a történelem előtti, az emberiséggel egyidős módszerekhez. „Szerencsére esti időszakban ritkán dolgozom, illetve már kétszer otthon hagytam a telefonomat, amikor átéltem a digitális detox jelentette kihívásokat, így maga a csökkentett elérés semmilyen stresszt nem okozott. Az első telefon otthon hagyásakor végiggondoltam, hogy mit és hogyan kell / lehet csinálni a Facebook nélkül, hogyan lehet ismerősökkel kapcsolatot fenntartani és bizony a régi jó vezetékes telefonnak is volt szerepe a kommunikáció során, így most is az eggyel korábbi kommunikációs eszköztárra: sms és telefonhívásra váltottam át a Messenger helyett.”
Hogy hogyan vészelte át azt a bizonyos rettenetes hat órát? „Aludtam egy jót. Amúgy a viccet félretéve, amikor nem tudok aludni, akkor könnyen a Facebookon kötök ki én is és hiába próbálom minimalizálni a telefonhasználatot a hálószobában, azért ha meg-megébredek, az ott lévő videókba bele tudok aludni újra. (Nem így a YouTube-videókkal, mert izgalmas és hosszabb filmeket dob fel az algoritmus.)”
Azt azért érdemes látni és tudni, hogy egy-egy ilyen mobilhasználat azért nehezíti az elalvást még akkor is, ha a szemnek kedvezőbb világítást használjuk a telefonunkon. Egész egyszerűen az a sok információ, amivel találkozunk a böngészés során nem hagyja pihenni az idegrendszert. Most hogy nem volt a felületen új tartalom, így az esti megébredésnél is gyorsabban visszaaludtam.
Klausz Melinda (forrás: magánarchívum)
A szakértő állítja: nem feltétlenül mi tehetünk arról, hogy az elvonáshoz hasonló tüneteket produkálunk, egyszerűen arról van szó, hogy már biológiailag is hozzászoktunk a Facebookhoz. „Lelkileg megterhelő egy-egy ilyen leállás az emberi szervezetnek, hiszen a sok inger, a felfokozott információáramlás miatt teljesen más megterhelése van az idegrendszernek. A hírek utáni kiolthatatlan vágyunk és az ebből adódó megvonási tünetek idegességet, ingerültséget eredményeznek és egészen addig fennáll ez az állapot, amíg nem jut eszünkbe alternatív megoldás. És valljuk be, manapság, mivel már online élünk az életünkből átlagosan napi hét órát, sokkal nehezebb átkapcsolni a korábbi hagyományos kommunikációs módokra.”
De még az alternatív közösségi oldalakra is, főleg, ha az ember egy darabig még a Facebook leállásával kapcsolatban is tagadásban van. „Érdekes módon a többedik frissítés után jut el az ember oda, hogy rákeressen akár más felületen is arra, hogy történt-e valami a felületekkel. A sms és a telefonforgalom megnövekedett ezen idő alatt, néhányan pedig megkeresték azokat az egyéb közösségimédia-plaftormokat, amelyeken még aktívak ők vagy az ismerőseik. A Twitter például igazán népszerű lett újra, de lehetett volna MyVIP-et is használni – ugyanis ez például még működő oldal –, ha a többi ismerőseink is átjöttek volna a felületre.”
A tanulság? Mutatjuk. (Szerintünk nyomtassátok ki és celluxozzátok a monitorotok fölé.)
Kiemelten fontos a digitális detox a jólétünk és az egészségünk szempontjából, illetve az a tudatos felkészültség, amit egy ilyen helyzet hozhat magával. Arra bátorítanék mindenkit, hogy alkalmi jelleggel kapcsolódjon le a készülékről, akár egy-egy hétvége vagy egy délután otthon hagyott telefon erejéig. A kezdeti sokkot túlélve sokszor kreatív megoldások is eszünkbe juthatnak ilyenkor, arról nem beszélve, hogy sokkal gyorsabban és könnyebben fogunk nyitni az emberek iránt, s még az is lehet, hogy észrevesszük, hogy mennyi mindenben függünk a készülékünktől…
