nlc.hu
Életmód

Csökkent a Covidban elhunytak átlagéletkora

Jelentősen nőtt az 50 év alattiak aránya a koronavírus áldozatai között

Több most a fiatal az elhunytak között.
koronavírus

A 4. hullámban a koronavírus-áldozatok között jelentősen nőtt az 50 év alattiak aránya, míg a 70 év felettieké csökkent – derült ki az RTL Híradó elemzéséből. Az elhunytaknak már 7 százaléka 50 év alatti, míg a járvány 1. hullámában csupán 3 százalék volt. Boldogkői Zsolt biológus szerint ennek két oka lehet: egyrészt az idősebbek nagyobb arányban vették fel az oltást, tehát a fiatalabbak kevésbé védettek az első hullámhoz képest; másrészt a delta variáns jobban fertőzi a fiatalabb korosztályt.

Ha háromszor oltunk, akkor több mint négyszeres védettséget biztosít magával a fertőzéssel szemben a harmadik oltás, tehát a vakcinák védenek a fertőzéstől is” – hangsúlyozta Boldogkői.

Romániában nyilvánosságra hozták, hogy az oltottak közül hányan fertőződtek és haltak meg. A magyar kormány továbbra sem közöl ilyen adatokat, mondván nem gyűjtenek ilyen adatokat. “Azt látjuk, körülbelül minden nyolcadik-kilencedik oltatlan lélegeztetettre jut egy oltott, ahol az oltott többféle betegségben szenved alapvetően” – mondta el az RTL Híradónak Zacher Gábor. 

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

A legfrissebb koronavírus-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top