Most tudtak kilakoltatni egy amerikai férfit, aki 23 éven keresztül nem fizette a háza hitelének törlesztőrészletét. Az 52 éves Guramrit Hanspal 1998-ban vette meg a New York-i Long Islanden található három hálószobás házat. Az ingatlan ára 290 ezer dollár volt, ebből a férfi önerőként 58 ezer dollár fizetett ki.
Egyetlen 1602 dolláros törlesztőrészletet rendezett, utána viszont egy fillért sem volt hajlandó fizetni. Az ingatlant 2000-ben zár alá vették, és azóta próbálják kitenni a férfit. Hanspal az évek során négy pert indított, valamint a bírósági dokumentumok szerint hétszer jelentett csődöt, illetve hivatkozott a koronavírus-járvány okozta pénzügyi nehézségekre.
Az évek során a ház többi lakói is csődöt jelentettek, az ingatlan pedig többször gazdát cserélt, mielőtt egy befektetőhöz került. Egy dolog azonban nem változott: mindenki azt akarta, hogy Hanspal hagyja el a házat. A hatóságok rendszeresen megjelentek nála, hogy kilakoltassák, de a férfi rendre bírósági iratokat lobogtatott, amelyek haladékot adtak neki.
A legutóbbi eljárás során azonban Hanspal nem jelent a bíróságon, a bíró pedig kimondta, hogy a férfi illegálisan lakik ott. Múlt pénteken pedig megjelentek a háznál, hogy kicseréljék a zárakat. Senkit nem találtak otthon, de állítólag odabent hatalmas kosszal szembesültek.
Az nem derült ki, hogy a férfi és a többi lakó jelenleg hol tartózkodik, de a holmijaikat az új tulajdonos, Diamond Ridge Partners költségére egy raktárba tették 30 napra.
A cég szerint a bírói döntés már régóta váratott magára, és így is késő, hiszen a kár már megtörtént. Hanspal ügyvédje, William Friedman állítja, ügyfele semmi törvénybe ütközőt nem tett, ez az amerikai jogrendszer csődje, amely lehetővé teszi, hogy valaki egy törlesztőrészlet kifizetése után maradjon egy házban.
(Kiemelt kép: Pixabay/Alexandr Podvalny)