A sztárok a ruhájukkal és a megjelenésükkel is erőteljes üzenetet közvetítenek – ki ilyet, ki olyat. A következő hírességek közül néhányan ma már egészen decensen öltöznek ahhoz képest, amit régen képviseltek, de a szettjeiket azóta sem feledjük.
Rihanna
Az énekesnő már közel 20 éve él reflektorfényben, és ez idő alatt nem egy olyan ruhát villantott, ami nem feltétlen volt nyerő választás. Sokszor jelent meg olyan anyagokban, amik nem sokat takartak a testéből, éppen hogy csak a „kritikus” részeket, de a másik véglet, azaz a drámai túlzások sem állnak tőle távol.
A 2015-ös MET gálán, aminek a témája Kína volt, egy kínai divattervező ruháját viselte, amire az interneten bukkant rá. Szó se róla, a ruha abszolút feltűnő volt, de sokakat az Óz, a csodák csodája sárga útjára, másokat meg a tojássárgájára emlékeztetett.
Björk
Az énekesnő sem azok közé tartozik, akitől egy átlagember divattanácsot kérne. Tény, hogy Björk célja mindig is az egyediség és a másoktól való különbözés volt, amit nemcsak a zenéjével, hanem az öltözködésével is kihangsúlyoz.
Az egyik legemlékezetesebb ruháját a 2001-es Oscar-díjátadón viselte, ami hosszú évekig beszédtéma volt, tekintve, hogy egy műhattyút tekert maga köré.
A ruhát egy macedón tervező, Marjan Pejoski készítette, ami aztán sokakat megihletett…
Nicki Minaj
A trinidadi születésű rapper megjelenése finoman szólva is egyedi. Ami persze, abszolút nem lenne baj, de a ruhakölteményeiben vagy nagyon kevés az anyag, vagy rettentően sok, túllicitálva Rihannát is. Mindene, amije van, megmutatja, éppúgy, ahogy kedve tartja, és ha siet, nem restell a paplanjában elmenni egy díjátadóra.
Geri Halliwell
A 2000-es években rengetegen rajongtunk a Spice Girlsért, ahol, mint minden tisztességes együttesben, mindenkinek megvolt a saját, jól elkülöníthető egyénisége, stílusa, amivel a rajongók azonosulhattak.
A ma már abszolút visszafogottan öltöző Geri Halliwellre a vagány alulöltözős szerep jutott, amit aztán évekig nagyon jól hozott a magánéletben is.
Lady Gaga
Az énekesnő ma már egészen más stílust képvisel, mint 10 éve, de persze, azért még most is felvesz egy-egy merészebb darabot. Ami a ruháit illeti, a 2000-es évek végén láthattuk rajta a legsokkolóbb outfiteket, amik inkább jelmeznek illettek be, mint ruhának.
A 2010-es MTV díjátadóra például nyers húsból készült „ruhában” ment, de a cipői sem keltettek kisebb feltűnést. A divattervező az argentin Franc Fernandez volt.