nlc.hu
Életmód

Farm VIP: Heatlie Dávid esett ki

Farm VIP: drámai párbaj után esett ki Heatlie Dávid

Csepregi Éva fia hősiesen küzdött, de végül elvérzett a párbajon.

Bár a szerdai napon máris búcsúzni kellett egy versenyzőtől Schmuck Andor személyében, az igazi párbajra csak csütörtök este került sor. A sárgák alulmaradtak a termelési feladatban, ugyanis nem sikerült megfejteniük, hogy miként tudnának gyorsabban haladni az árpa válogatásában. Ennek eredményeképp nekik kellett Farmgyűlést tartani.

Henry Kettner védett volt, így rá nem lehetett szavazni, de ő kezdte meg a sort: Heatlie Dávidra szavazott, ahogy rajta kívül még egy ember, de a szavazás végén Póth Diának és Erdélyi Mónikának is két-két voksa volt. Az utazó vloggernek kellett választania párbajozót, ő pedig Csepregi Éva fiát választotta. 

Oláh Gergővel folytatott hosszas tanácskozását követően Heatlie úgy döntött, hogy Gyepes Gábor hívja ki párbajra, hiszen rátette a voksát is korábban. Az egykori válogatott focista az erőt választotta párbajnemként, amely során egy hosszú botot kellett tartani nyújtott kézzel, ami több mint 10 percig sikerült is nekik, aztán a zenész leejtette, ezzel ő esett ki a játékból.

heatlie dávid

Heatlie Dávid (Fotó: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top