Amikor beszélgetünk, még tart a glasgow-i ENSZ klímacsúcs. Mit gondol az ott zajló tárgyalásokról, az ígéretekről?
Kicsit körülményesen fogok válaszolni. 1958-ban kezdte mérni a Mauna Loa vulkánon a levegő szén-dioxid-tartalmát Roger Revelle és Charles David Keeling, és továbbra is az itt mért értékek számítanak referenciának, ha arról van szó, hogy milyen magas a légköri szén-dioxid. Az elmúlt húsz évben, vagyis kétezer óta ez az érték folyamatosan nőtt, pedig itt Európában értünk el eredményeket, több országban sikerült csökkenteni a kibocsátást, de ezeket ellensúlyozzák más tényezők, például az, hogy a Föld népessége folyamatosan nő, és Kína, Oroszország és az Egyesült Államok is jelentős kibocsátónak számít. Ezeknek a katonai és gazdasági szempontból is legerősebb országoknak kell előjárniuk, nekik kell példát mutatni, nekik kellene a fejlődés motorjának lenni, mert amit mi itt Európában teszünk az fontos, de sajnos kevés. Sokan mondják, hogy nekünk kell példát mutatni, de mire megyünk azzal, ha senki nem követ minket. Ezért lenne jó, ha a nagyhatalmaknál a bizalmatlanságot felváltaná a bizalom, és akkor nem arról kellene olvasni az újságban, hogy állítólag mekkora a probléma az, hogy az franciák helyett most ausztrálok építenek hülye atom-tengeralattjárókat, amire egyáltalán nincs szükségünk. És hogy válaszoljak a kérdésre, támogatom az ilyen konferenciákat, Glasgow jó dolog, de ha engem kérdez, akkor a nagy játékosok Washingtonban, Pekingben és Moszkvában vannak, és nélkülük nem megy a változás.
Dirk Rossmann, A polip kilencedik karja szerzője
Mit gondol a kibocsátás-kereskedelemről, hogy országok adják-veszik a karbonkvótákat?
Nem vagyok szakértő, nem tudok sok mindent erről a kérdésről, amit viszont biztos, hogy a népesség- és a kibocsátás-növekedés nagy probléma. Csak azon idő alatt amíg Angela Merkel Németország kancellárja volt, vagyis 16 év alatt, egymilliárddal lettünk többen, ez pedig értelemszerűen nagyobb kibocsátással jár együtt. És nem az a megoldás, hogy a szegényebb emberekre terheljük rá az emelkedő energiaárakat. Az viszont segítene, hogyha emberiség felhagyna azzal, hogy súlyos dollármilliárdokat költ fegyverkezési célokra, amikor ezt a pénzt a klímaváltozás elleni harcra is fordíthatnánk, számolva természetesen azzal, hogy a változásokkal járó társadalmi következményeket is kompenzálni kell. Hogy egyszerűen fogalmazzak, ha valakinek alkoholproblémái vannak, akkor egyszerűen nem szabad többet innia.
Mikor és hogyan kezdett el érdeklődni a bolygónk sorsa iránt?
Miközben azzal foglalkoztam, hogy felépítsek egy céget, nagyon érdekelt a világ, amiben élek, és a környezetvédelem, a fenntarthatóság nagyon régóta foglalkoztat, 1991-ben Erhard Schreiberrel, egy hannoveri gépészmérnök vállalkozó barátommal megalapítottam a Deutsche Stiftung Weltbevölkerung nevű szervezetet, mivel mindig is központi problémának gondoltam a népességnövekedést. A szervezet jelen van Etiópiában, Kenyában, Tanzániában és Ugandában, és célunk a tudatost családtervezés, a szexuális felvilágosítás és más reproduktív egészségügyi szolgáltatások javításának támogatása. Most nyolcmilliárdan vagyunk a Földön, és újabb milliárdokkal nő majd a népesség. Önkorlátozásra van szükség, nemcsak Európában, hanem mindenhol máshol is a világban.
Egy interjúban olvastam, hogy a történetet tulajdonképpen megálmodta?
Az önéletrajzi könyvem óriási siker volt, voltak felolvasóestek, rengeteg okos, intelligens emberrel találkoztam, teljesen más volt, mint fogkrémet árulni. De ennek ellenére eszem ágában sem volt újabb könyvet írni. Ám 2019 decemberében 14 napon át folyamatosan hajnali négykor ébredtem, és alvás és az ébrenlét közötti állapotban mindig ugyanaz a történet talált meg, és úgy éreztem, le kell jegyeznem. Megkérdeztem az egyik barátomat, Christian Wulff egykori tartományi miniszterelnököt, mit tegyek, aki azt tanácsolta, hogy találkozzak öt intelligens emberrel. Visszakérdeztem, hogy tud-e ilyen embert mondani, és ő a Zeit magazin egyik munkatársát, Adam Soboczynskit ajánlotta. És megszületett a döntés, igen, írnom kell erről a teljesen őrült ötletről, miszerint a három nagyhatalom, akik között nincs bizalmi viszony megpróbálnak megbízni egymásban. Korábban beszéltem a Killing-görbéről, 20 évet elveszítettünk, valaminek történnie kell, mert ellenkező esetben az gyerekeinek, unokáinknak nem lesz mit örökül hagyni. Nem vagyok Greta Thunberg, aki egyébként egy csodás fiatal lány, én a saját lehetőségeimhez mérten igyekszem segíteni, például azáltal, hogy most önnel beszélek. És lehet, hogy a könyvemmel egyeseknél érzékeny pontra tapintottam rá, de ezt vállalom. És hogy miért az ökothriller műfaját választottam? Nem vagyok tudós, és ugyan megértem, ők miről beszélnek, szakkönyvet nyilván nem tudnék írni, másrészt úgy gondolom, egy ilyen szórakoztató műfajjal több emberhez el lehet jutni.
A Fridays for Future Scotland elnevezésű demonstráció Glasgow-ban, a klímacsúcs idején (jobbra alul), Greta Thunberg beszéde, és tüntetés Londonban, a Trafalgar Squere-en (felül) – Fotók: Getty Images
Ugyan ez egy fiktív történet, nyilván fontos volt, hogy tudományosan megalapozott információk szerepeljenek benne. Kik segítettek ebben, milyen szakértőkkel dolgozott együtt?
Természetesen szükségem volt szakértői segítségre, egyedül nem tudtam volna megírni ezt a könyvet, majdnem egy tucatnyian voltak a segítségemre, a köszönetnyilvánításban meg is említem őket. Nem vagyok Ken Follett vagy Dan Brown, nulláról indultam, és úgy érzem, A polip kilencedik karjával el is értem a határaimat, ezért a folytatáson, ami a Zorn des Oktopus (A polip dühe) címmel jelent meg, egy újságíróval dolgoztam együtt, Ralf Hoppéval, a Zeit és Spiegel munkatársával együtt jegyezzük ezt a könyvet.
Olvastam, hogy a könyv írása során le is betegedett.
Nyolc hónapon keresztül csak ezzel foglalkoztam, és ez valóban nagyon megviselt. Szeretek nevetni, szeretek viccelődni, örök gyerek vagyok, ám több hónapon keresztül másról sem szólt az életem, csak az ökokatasztrófáról, és nem tudtam kikapcsolni, szerettem volna sportolni, kártyázni, túrázni, étterembe eljárni a feleségemmel, de nem lehetett, és a szervezetemnek nagyon nem tetszett. Felmerült, hogy hasnyálmirigyrákom van, de szerencsére kiderült, hogy gyomorhurutról van szó. Ha a nap 24 órájában valaki csak olyan komoly témával foglalkozik, mint a klímakatasztrófa, annak komoly hatása lesz rá.
Nem is csoda, hogy egyre többet olvasni a klímaszorongás jelenségéről, egy brit kutatás szerint a fiataloknak közel a fele érintett. Mit gondol a generációjukról? Sokan szó szerint bennük látják a jövőt, úgy gondolják, ők tényleg képesek lennének változásokat elérni.
A fiatalok lenyűgözőnek és csodálatosnak, nem is őket akarom tettekre sarkallni. Egy oldalon vagyunk, de nem ugyanazon a fronton harcolunk. Én könyveket írok, beszédeket tartok, interjúkat adok, így próbálok elérni valami változást.
Sok interjúban felmerült, hogy aktivistának gondolja-e magát, de ön ezt általában elutasította.
Aktivista vagyok, hiszen nem ülök tétlenül otthon, de tény, hogy nem vonulok transzparensekkel az utcán, nem vagyok tagja a Friday for Future mozgalomnak, hanem élve a saját lehetőségeimnek megfelelően, vagyis az anyagi hátteremet és az ismertségemet kihasznál, próbálok tenni az ügy érdekében.
Dirk Rossmann A polip kilencedik karja könyvbemutatóján
Miért döntött úgy, hogy a történet több idősíkon zajlik majd, hogy az egyik szál 2100-ben játszódik?
Ennek nagyon egyszerű oka van. Szerettem volna egy kis reményt adni az olvasóknak, hogy most ugyan szörnyű dolgok történnek, de a (fiktív) jövőben minden szép és jó. Persze nekem is szükségem volt arra, hogy ilyen formában egy kicsit fellélegezhessek. Az új könyvben mindenesetre ez az idősík már nem fog szerepelni.
Ugyan a jövőről igyekezett pozitív képet festeni, de azért ebben a történetszálban is felsejlik egyfajta kritika az emberiség felé.
A világ soha nem lesz egyszerű, nekünk embereknek meg kell tanulnunk, hogy a természetbe nem kell mindenáron beleavatkozni. De hatalom utáni vágy hajt minket, és az a baj, hogy az okos, de introvertált és érzékeny emberek hiába értik meg mélységeikben a dolgokat, nem képesek cselekedni, pedig erre nagyon szükség van. Nekem ebben segített a terápia, megtanultam felelősséget vállalni, aktívan tenni a dolgokért. Az emberekben óriási lehetőség van, csodás dolgokat tudunk létrehozni, gondoljunk csak az internetre, a digitális világra, amit alkottunk, egyszerűen hihetetlen, de sajnos bennünk van a képesség a pusztításra. Egy neves berlini hotelben közel 200 vállalkozóval voltam együtt, és folyamatosan csak autókról, atomenergiáról és hasonló dolgokról beszéltek, miközben Európát komoly szárazság sújtotta akkor, de ők egy másik valóságról akartak inkább vitázni, miközben a fák vízre szomjaztak. Mi vagyunk a probléma, mi vagyunk azok, akik Földet megmérgezték, akik előidézték ezt a helyzet, és nekünk is kell helyrehozni, de nem később, hanem most.
Az epilógusban arról ír, hogy egy németországi, egészen pontosan kokenhofi szállodában négy férfi, köztük ön és Gerhard Schröder volt német kancellár kártyázik, és amikor távozni készülnek ön a figyelmébe ajánlja a történetben is szereplő Sy Montgomery kanadai tudós polipokról szóló könyvét. Ez valóban megtörtént?
Az a vicces, hogy a könyvnek sokkal több a valóságtartama, mint gondolnák. Van olyan karakter, akikről talán nem is gondolnánk, hogy létező ember, pedig így van, csak a nevét meg kellett változtatni, és fel fog tűnni majd a következő könyvben is. Azzal persze, hogy Kamala Harris, az USA mostani alelnökének komoly szerepet szántam a történetemben, mindent egy lapra tettem fel, mert ha Trump nyert volna, akkor az egész könyvet dobhattam volna ki a kukába. Amikor ugyanis írtam a könyvet, még nem lehetett tudni, hogyan Harris, aki a Demokrata Párt elnökjelöltségéért indult, hogyan szerepel majd a választásokon, hogy milyen pozíciót fog betölteni. Kockáztattam, de bejött. (nevet)
Ki a kedvenc karaktere a könyvből, kivel tud azonosulni, kibe írta bele egy kicsi magát?
Ricardo da Silva, a séf, nagyon vicces és érdekes történetszál az övé, ő hősöm. Megvan a hobbija, nem nagyon érdekli más, de egyre bátrabb lesz, és amikor olyan helyzetbe kerül, tudja mit kell tennie, mert egy jó ember. A róla szóló részeknél éreztem azt, hogy nagyon jól vannak megírva, büszke voltam magamra. Nem volt könnyű, de amikor kész voltam vele, tudtam, hogy igen, tudok könyvet írni, én is képes vagyok rá. A késeiről szóló leírás, az már szépirodalom.
Nem kell mindenről lemondani, lehet anélkül is tudatosabban élni, hogy minden luxust megtagadnánk magunktól
El tudja a képzelni, hogy a könyvében leírt közeli és távoli jövő valóban meg fog történni? Hogy lesz olyan mértékű összefogásra példa, amiről a regényben szerepel?
Szerintem a következő években olyan dolgok történnek majd, amit most el sem tudunk képzelni. A történelem számtalanszor bizonyította már, hogy néha pont az ellenkezője történik annak, amire számítanánk, mindig vannak meglepetések. Ki gondolta volna, hogy egy alacsony termetű korzikai fiúból a Francia Birodalom császára lesz vagy hogy nincstelen, jelentéktelen, neurotikus alak, aki 1909-ben Bécs utcáin sétál, évtizedekkel később a pusztulás felé taszítja a világot. A jelenlegi helyzetben pedig nem engedheti meg az emberiség, hogy olyan őrültséggel foglalkozzon, mint hogy melyik ország épít teljesen felesleges atom-tengeralattjárót, ez senkit nem érdekel. Az értelem, a bölcsesség, a felismerés forradalmára van szükségünk, és talán így is lesz. Luther Márton mondta: »Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát!«. Vagyis szükségünk van a reményre, mindannyiunknak, nem lehet úgy élni, hogy azt gondoljuk, lehet, hogy most rossz az életem, de holnap még rosszabb lesz. Valamiben hinni és bízni kell, és ebben próbálok segíteni. És ha csak 0,1 vagy 0,01 százalék esély van arra, hogy erre képes vagyok, az is jobb a semminél. Lehet, hogy emiatt van, aki őrültnek gondol, és persze ennyi idősen megtehetném, hogy hátradőlök a kanapén, és ötödszörre is elolvasom Dosztojevszkijtől A félkegyelműt, de mégsem ezt az utat választottam.
A döntéshozók, a nagyvállalatok és az egyének is tehetnek azért, hogy ne vágjuk magunk alatt tovább a fát.
Ami mi cégként tudunk tenni, hogy újrahasznosított anyagokat használunk, takarékoskodjunk a műanyaggal és amennyire lehet, csökkentettük a csomagolóanyagok arányát, és minderről online formában is elérhető beszámolót is készítettünk. Ami pedig a saját vállalásaimat illeti, már nem eszem hetente hétszer húst, csak egyszer, vagy nagy ritkán kétszer, nem vásárolok minden harmadik évben új autót, csak azért megtehetem. Mivel messze lakom a cég központjától, ezért kevesebbet járok be, viszont ha Hannoverben vagyok, hosszabb ideig maradok. De nem kell mindenről lemondani, lehet anélkül is tudatosabban élni, hogy minden luxust megtagadnánk magunktól. Egyszerűen csak felelősségteljesen kell viselkedni és tekintettel kell lenni azokra, akik rosszabb anyagi körülmények között élnek. Akik politikailag hajlamosak a felszínes gondolkodásra, azok emelnék az árakat, miközben ezzel még rosszabb helyzetbe hoznák azokat, akik már egyébként is bajban vannak.
A klímaválság mellett most egy új krízis is sújtja az emberiséget, ez a koronavírus-járvány. Ön szerint megváltoztatta ez valamilyen formában azt, hogy gondolkodunk, például szolidárisabbak lettünk egymással?
Kicsit mérges vagyok. Nem tudom, az önök országában hogy van, de Németországban évtizedek óta vannak kötelező oltások, például kanyaró ellen, és eddig nagyon senki nem panaszkodott. Most a többségnek kellene tekintettel lennie egy kisebbségre, és ennek nem így kellene lennie, ebben a kérdésben nagyon is radikálisan gondolkozom, szerintem kötelezővé kellene tenni a koronavírus elleni oltást. És sajnos a világpolitikában sem változott jelentős mértékben, például az Egyesült Államokban még mindig vannak Trump-hívők, de szerencsére vannak emberek, akik felelősségteljesen gondolkoznak.
Ön szerint a milliárdosok közül kellően sokan használják ki a lehetőségeiket arra, hogy jobb hellyé tegyék a világot?
Igen, sokkal többen vannak ilyenek mint gondolnánk, ám többségük ezt nem vállalja fel. Én nagyon szeretem a nyilvánosságot, élvezem, nagyon sok szimpatikus emberrel találkoztam. Ha filantróp milliárdokról van szó, akkor persze mindenkinek Bill Gates jut eszébe, de sokan támadják például azért, mert magánrepülőt használ. Na de kérem, nem egyedül repül, és a programjaival hozzájárult ahhoz, hogy az oltásoknak köszönhetően a csecsemőhalandóság világszerte csökkenjen, ehhez pedig sokat kellett utazgatnia. És megértem, hogy ha valakit szorít az idő, egyszerre kell lennie sok helyen, az néha magánrepülőre ül, csak ezért nem lehet elítélni, nálam is előfordult ilyen eset. És a sztárok is folyton körbeutazzák a világot, de ők csak azért, hogy magukat népszerűsítsék.
Nem lehet úgy élni, hogy azt gondoljuk, lehet, hogy most rossz az életem, de holnap még rosszabb lesz…
Mit gondol a milliárdosok űrversenyéről?
Amikor kijött a könyvem, egy népszerű német talkshow-ban egy űrhajósok kiképzésével foglalkozó nővel együtt voltam vendég. Ő azt ecsetelte, hogy mekkora áttörés az emberiségnek, ha lehetővé válnak a privát űrutazások. Nagyon szimpatikus volt, de én nem értettem egyet vele, és picit udvariatlanul a szavába vágtam, és elmondtam, szerintem nem erre kellene fókuszálunk, nem ez lényeg, ez kontraproduktív, értelmetlen. Sokaknak nem tetszett, amit mondtam.
Bizonyára érte kritika amiatt, hogy önnek mennyire könnyű dolga van, hiszen komoly anyagi háttérrel rendelkezik, saját drogériájában tudja terjeszteni a könyvét, ráadásul van részesedése a kiadóban, ahol megjelent a regény.
Sokan vannak, akik csak egy milliárdost látnak bennem, aki csak úgy tesz, mintha érdekelné a környezetvédelem, és sokan vannak, akik irigyek, mert maguk is írnak könyveket, de nem tehetik meg, hogy annyit költsenek a reklámra, mint én. Megértem őket, de egyrészt egy nagyon komoly és fontos témáról írok, másrészt megvan a jogom ahhoz, hogy reklámozzam a könyvemet. Ami pedig a kiadót illeti, nagyon kis részesedésem van benne, és egyébként bárki vásárolhat tőlük részvényeket, mindössze 7 euró egy részvény.
A könyvekhez egyébként is nagyon szoros kapcsolat fűzi.
Régóta lenyűgöznek a könyvek, és nagyon sokat olvasok, mostanában inkább a klímahelyzetről, korábban pedig más témákban, például a félelemről. 1946-ban születtem, gyerekkoromban nagyon sok volt a bizonytalanság, Németországban romokban hevert, az embereknek nem volt pénze, ez pedig rám is komoly hatást gyakorolt. Tíz éven keresztül jártam terápiára, és abban, hogy megtaláljam önmagam, nagyon sokat segítettek a könyvek, mert ezek vigaszt nyújtanak, inspirálnak.
Ön szerint hogyan lehetne népszerűsíteni az olvasást?
Ezt a kérdést nem tudom megválaszolni, erre mindenkinek magának kell megtalálnia a választ. Ami biztos, természetesen nagyon sok múlik a szülőkön, hogy ők milyen példával járnak elöl, ha ők kíváncsi, sokat olvasott emberek, akkor nem kell aggódni a gyerekek miatt.