Jonah Hill akkor lett a szívünk egyik csücske, amikor először megláttuk Channing Tatum társaságában a 2012-es 21 Jump Street című filmben. Persze nem ez volt az első szerepe, hiszen a színész már 2007-ben berobbant a hollywoodi hírességek közé a Superbad című filmjével, akkor még molett testalkattal varázsolta el a nézőket.
Jonah Hill egyébként 2004 óta van a filmvásznon, majdnem két évtizede követhetjük nyomon változásait, amiből bizony elég sok volt az idők során. Ezért sem tudja megmondani, hogy pontosan mennyit fogyott, hiszen állandó harcban áll a kilókkal. Az biztos, hogy a legutóbbi fogyása, ami 2020-2021 között történt, nagyjából mínusz 20 kilót jelent. Az ifjúkori túlsúlyáról így beszélt egy interjú során : „A Superbad forgatásán 22 éves gyerek voltam, amikor visszanézem az akkori interjúkat, eléggé égek magamban. A legtöbb ilyen korú embernek nem örökítik meg élete legidiótább, legéretlenebb pillanatait, mint nekem… minden barátom főiskolás volt, úgyhogy én is éltem a sörözős-pizzázós életet velük együtt.”
A színész aztán rájött, hogy felelősséggel tartozik saját magáért, az egészségéért, ezért elkezdett futni, hogy jobb kondiban legyen, mellette pedig mindennap 10 fekvőtámaszt csinált, amit lassan emelt egészen napi 100 fekvőtámaszig. Persze ezek mellett edzőterembe is elkezdett járni, majd teljesen beleszeretett a jiu-jitsu brazil harcművészeti stílusba, amit azóta is szenvedélyesen művel mindennap. Ha pedig ránézünk az Instagramjára, azt is láthatjuk, hogy a szörfözést is nagyon kedveli, ami szintén jót tesz az alakjának.
Az edzés mellett az étrendjét is rendbe kellett tennie, amikor erről kérdezték, azt mondta, hogy csalódást kell okoznia, nincs semmi varázslat a fogyása mögött: „Bárcsak mondhatnék valami menő módszert, hogy mondjuk bevettem pár bogyót és lefogytam, de a valóságban csak annyi történt, hogy elmentem egy dietetikushoz, aki megmondta, hogy mit egyek, hogyan változtassak a szokásaimon meg ilyenek.” A dietetikus javaslatai között olyanokat találunk, amiket már mindenki sokszor hallott: Jonah Hill sok zöldséget, gyümölcsöt, fehérjét, teljes kiőrlésű gabonákat és zsírszegény tejtermékeket eszik. Illetve étkezési naplót is vezet, azaz leírja, pontosan mit és mikor evett egy nap, este pedig elküldi a dietetikusnak a listát.
A teljes életmódváltáshoz és nagy fogyáshoz vezető úton pedig nem hagyta ki Jonah Hill azt a lépést sem, melynek során a lelkét is rendbe kellett tennie. Ahogy nyilatkozta, meg kellett változtatnia azt, ahogy önmagát látta: „Azt hiszem, mindenki lát magában egy verziót önmagából, ami az élete valamely pontján égett bele a lelkébe. Ez néha olyan verzió, amit el akarsz rejteni a világ elől, és még ha felnőttél, sikeres lettél, jobban nézel ki, mint valaha, akkor is magadban hordozod ezt a részedet. Az én fejemben az a túlsúlyos, 14 éves kisfiú volt ez a verzió, aki szeretett volna beilleszkedni a hip-hop srácok és a gördeszkások közé, de magányosnak érezte magát, mert azt hitte, nem ér annyit, mint ők.”
Jonah Hill már többször is fontos üzenettel állt az Instagram követői elé, hogy bátorítsa azokat, akik nincsenek kibékülve a testükkel: „Az életem nagy részében azt hallgattam, hogy az emberek kövérnek, undorítónak hívnak, nem tartanak vonzónak. Csak az utóbbi négy év írói és rendezői munkám során ébredtem rá, hogy mennyire befészkelték ezek a megjegyzések a fejembe magukat és milyen sok kárt okoztak a lelkemben.”