nlc.hu
Életmód

A szem alatti karikák 3 típusa

Így kezeld a szem alatti karikák 3 típusát!

Ismerd meg a szem alatti karikák 3 típusát és azt, hogy mit tehetsz ellenük!

A szem alatti sötét karikák kialakulásának – melyek nem tévesztendők össze a szem alatti táskákkal – számos oka lehet, azonban a leggyakrabban a most következő három okra vezethetők vissza. 

1. Hiperpigmentáció

A szem körüli bőr eleve nagyon vékony, ezért hajlamos lehet a fokozottabb pigmentációra, ami szem alatti sötét karikákat eredményezhet. Ez a terület ráadásul úgy helyezkedik el az arcon, hogy a fényt is gyengébben veri vissza, illetve például hunyorításkor, mosolygáskor „meggyűrődik”, ezáltal árnyékba kerül, így a hiperpigmentáció még feltűnőbbé válik.

Mit tehetsz ellene?

A hiperpigmentáció ellen a leghatékonyabb védekezés a megfelelő fényvédelem. Ez magában foglalja a fényvédő krémek használatát, nem csupán nyáron, hanem egész évben, illetve a napszemüveg viselését. A már kialakult karikákat is érdemes fényvédőt is tartalmazó korrektorral, alapozóval vagy színezett hidratálóval fedni. 

Arcápolás

(Fotó: Getty Images)

2. A szemgödör formája

Előfordul, hogy a szem alatti karikákat egész egyszerűen a szemgödör -e tekintetben előnytelen formája, mélysége okozza: a szem alatti terület ilyenkor árnyékba kerül, ami még akár a halványabb karikákat is kihangsúlyozza.

Mit tehetsz ellene?

A mélyen ülő szem nyilvánvalóan genetikai adottság. Ha valakit nagyon zavar, bizonyos szépészeti beavatkozásokkal, feltöltésekkel ma már tartósan korrigálható a szem alatti terület külleme. Azonban ha ilyesmire nem vállalkoznál, a megfelelő sminkkel is sokat javíthatsz a helyzeten. A mélyen ülő szemet célszerű mindig világos színekkel sminkelni, sötét árnyalatokat legfeljebb csak közvetlenül a szempillák tövében alkalmazz! A szem alatti területen először használj színes korrektort: a kékes árnyalatú karikák barackos tónusú, míg a lilás, feketés karikák sárga korrektorral fedhetők el a leghatékonyabban. A színes korrektor fölé aztán kenj a bőrszínednek megfelelő árnyalatú alapozót!

Felfelé néző nő

(Fotó: Getty Images)

3. Nagyon világos bőr

Szem alatti karikákat okozhat az is, ha a bőr nagyon világos és – mivel itt különösen vékony is – az alatta futó erek átütnek rajta, ami lilás, kékes színezetet ad ennek a területnek.

Mit tehetsz ellene?

Az ilyen típusú karikák kombinált kezelést igényelnek. Egyrészt fontos a bőr hidratáltságának folyamatos fenntartása, másrészt javasolt a kollagéntartalmú szemkörnyékápolók használata, valamint a rendszeres C-vitamin-fogyasztás. Ezen felül a bőr különös érzékenysége miatt oda kell figyelni a fényvédelemre is, minden évszakban. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top