nlc.hu
Életmód

Napokra egy lakásban rekedt a vakrandizó pár

Négy napra a férfi lakásán rekedt egy vakrandizó pár a Covid-lezárás miatt

Négy napot töltött egy idegen férfi lakásában a vakrandira érkező nő a járványügyi lezárás miatt.
Maszkos nő néz ki az ablakon

Egy Wang nevű kínai nőnek leszerveztek a szülei több mint tíz vakrandit, mert már nagyon szeretnék, hogy lányuk párt találjon magának. Az ötödik randi azonban nagyon kínosan sikerült.

Mivel a randipartnere jól főz, megbeszélték, hogy a Csengcsouban található lakásán találkoznak, ahol finom étellel várja majd a Wang kisasszonyt. Evés közben kapták a hírt, hogy újra felütötte a fejét a koronavírus a városban, ezért azonnali hatállyal lezárják.

A Kanton városából odautazott nő így nem tudta elhagyni az idegen férfi lakását, és négy napra ott rekedt.

Annyira azért nem volt szörnyű a helyzet, mint amennyire hangzik, a randipartnere ugyanis minden nap finomakat főzött, bár a nő szerint alig beszélt, ami elég kellemetlen lehetett napokon keresztül.

Arról nem adtak hírt, hogy véget ért-e már a bizarr vakrandi, és hogyan sikerült. De könnyen lehet, hogy a páros még mindig a lakásban van, mert a városban továbbra is jelen van a fertőzés, és bezárták a nem létfontosságú üzleteket.

(LadBible)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels/Two Dreamers)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top