nlc.hu
Életmód

Liu Shaolin Sándort kizárták, Liu Shaoang bronzérmes lett

Liu Shaolin Sándort kizárták az első helyről, Liu Shaoang bronzérmes lett

Sanyit kizárták, Ádó harmadik lett.

Liu Shaoang bronzérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres számában a pekingi téli olimpia hétfői napján. Liu Shaolin Sándor elsőként ért be, majd kizárták, így elvették tőle a győzelmet.

Liu Shaolin Sándort kizárták az első helyről, Liu Shaoang bronzérmes lett

Fotó: Getty Images

Liu Shaolin Sándor a kínai Rennel együtt ért be a célba, ám csupán három percig tudhatta magáénak a második olimpiai bajnoki címét, hiszen sárga lappal kizárták a versenyből, így egyből elvették tőle a győzelmet.

liu shaolin sándort kizárták

Liu Shaolin Sándort kizárták (Fotó: Gettyimages)

A döntőt kétszer kellett elindítani, mert az első rajtnál pár kör után leállították a futamot, mivel pengedarabok voltak a jégen. Végig ment az adok-kapok, Liu Shaoang hamar kiszállt a versenyből, végül kizárták az előtte befutó kínai versenyzőt, így harmadik lett.

500 és 1500 méteren, valamint vegyesben még mindketten éremesélyesek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top