nlc.hu
Életmód
Köcse György házassága

Köcse György kitálalt Stana Alexandráról: „Az esküvőnk előtt is megcsalt”

Köcse György még nincs túl Stana Alexandrával való házasságán.

Köcse György nagyot csalódott Stana Alexandrában, aki azzal vádolta meg, hogy egy külföldi munkalehetőség miatt feláldozta a házasságukat. Pedig Köcse szerint épp ő volt az, aki újra ás újra esélyt adott Alexandrának, harcolt a kapcsolatukért – írja a Blikk.

öcse György a házasságáról

(Fotó: Sajtószoba)

“Azzal semmi bajom, ha valaki szerepelni akar, minél több követőt akar szerezni magának, de hogy ezt úgy tegye, hogy közben valótlan dolgokat állít, azt nem tartom korrektnek…Alexandrának mindig fontos volt, hogy külső visszajelzéseket kapjon, akár több személytől is. Bíztam abban, hogy ez egyszer majd megváltozik, és én elég leszek, de hiába volt lánykérés, dupla esküvő, ez nem történt meg. Olyannyira nem, hogy három nappal a második esküvő előtt kiderült, van egy harmadik személy a házasságunkban, egy kolléga, aki ráadásul egy bizonyos pozíciót töltött volna be az esküvőnkön. Bár állításuk szerint csóknál több nem történt közöttük, de számomra már az is megcsalás. Szandi egyébként azzal védekezett, hogy a karrierje miatt muszáj volt jó kapcsolatot ápolnia vele…” – mondta Köcse György.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top