nlc.hu
Életmód
Társkereső appokról cenzúrázott modell

Túl sok férfi gerjedt rá, letiltották Daisyt a társkereső appok

Az OnlyFans-modell nyíltan nekiment a kettős mércét támasztó társkeresőknek.

Egy ponton tízezer találata – magyarul: match-e – volt az OnlyFans-modell Daisy Renegade-nek a társkereső appokon; szerinte ezért is kezdték el kirugdosni, de minimum cenzúrázni őt. Utóbbi azt jelenti, diszkréten kitiltották őt, úgy, hogy erről neki nem szóltak, sőt, aktív maradhatott az alkalmazásokban. Egyszerűen nem kapott több üzenetet, még azoktól sem, akikkel már „párosodott”, illetve több match-e egyszerűen eltűnt a listából. Ezt úgy hívják egyébként, hogy shadow ban: amikor egy szolgáltató nem szeretne nyíltan kirúgni senkit, hiszen hivatalosan nem sértett meg semmilyen szabályt, mégis nem kívánatos személynek nyilvánítják. Mint Daisy fogalmazott, egyszerűen láthatatlan lett a többiek számára.

Pedig még a fizetős, prémium verzióra is előfizetett a 35 éves, gazdagon tetovált modell. Új felhasználóként is próbált regisztrálni, de mindegyik nagyon kapós volt, a végeredmény pedig ugyanaz volt. Az ügyfélszolgálatok sem reagáltak, pedig, ha egy ennyire VIP felhasználó nem képes a társkereső appokon, izé, társat keresni, minimum illene válaszolni. Arra gyanakszik, hogy az OnlyFans-szolgáltatása lehet a bökkenő, amelyet ugyan nem reklámoz a társkereső oldalakon – és fordítva -, de az Instagramját összekötötte az appokkal, azon pedig van egy link az előfizetős képeire és videóira. Illetve, mint mondta, az is rossz pont a társkeresők szemében, hogy túl jól néz ki.

Ez utóbbit mindenki eldöntheti – mi nem tudunk vitatkozni vele.

Daisy Renegade OnlyFans-modell

Forrás: Daisy Renegade

Daisy szerint általános probléma, hogy stigmatizálják a szexmunkásokat, még a társkeresésből (értsd: szexből) élő appok fejlesztői is. Szerinte:

Mindenhonnan azt hallják a nők, hogy nyíljanak meg, legyenek szabadok, de ahogy a szexről kezdünk beszélni, vagy megmutatjuk a testünket, megbüntetnek.

Ezzel pedig végképp nem tudunk vitázni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top