nlc.hu
Életmód
119 éves templomot alakítottak lakóházzá

119 éves templomból varázsolt különleges otthont egy hétfős család

A hétfős család nagyon élvezi az egykori templomból átalakított ház különleges tereit.
Egy templom homlokzata hatalmas kereszttel a tetején

Egy ötgyerekes amerikai család egy 119 éves templomból varázsolt magának egy különleges, otthonos lakóházat. A 38 éves Matt és a 39 éves Kristen azóta szereti az ohiói Troyban található templomot, hogy először meglátták. Az pedig álmaik netovábbja volt, amikor eladásra kínálták az ingatlant, ők pedig 50 ezer dollárért (16,4 millió forintért) megvették 2020 decemberében.

Öt hónapig tartott a felújítás, amely során rengeteg dolgot átalakítottak, de közben arra is odafigyeltek, hogy sok mindent megőrizzenek az eredeti formájában. A munkálatok során rengeteg helyiséget alakítottak ki: négy hálószoba, három teljes és három fél fürdőszoba, két dolgozószoba, egy sporthelyiség, egy hall, egy alkotószoba, egy játékszoba, két mosókonyha és két nappali lett az egykori templomépületben. És a gyerekek nagy örömére van egy csúszda is a házon belül.

„Sosem laktunk még olyan házban, amelyben mind a heten egyszerre tudunk főzni a konyhában, de itt ez sem probléma, és ezért is imádjuk ezt az otthont” – mondták a szülők.

Az egykori templomi padok most ülőhelyként funkcionálnak az étkezőben és az otthoni oktatóteremként használt helyiségekben, a keresztelőkön használt medencét pedig konyhai mosogatóként hasznosították újra.

Nem az ohiói család az egyetlen, amelyik egy korábbi templomba költözött be. A skóciai Cupar településen egy 175 éves templomot alakítottak lakóházzá. 

(Metro)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Daniel Tseng)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top