nlc.hu
Életmód

Meghalt egy 12 gyerekes katonaorvosnő az ukrajnai harcokban

Meghalt egy 12 gyerekes katonaorvosnő az ukrajnai harcokban

Olga Szemidjanova, hat saját és hat örökbefogadott gyerek anyja, akkor sem adta fel az oroszok elleni harcot, amikor egységének nagy része már elesett.

Halálos sebesülést szenvedett egy tűzharc során Olga Szemidjanova harcoló katonaorvosnő a kelet-ukrajnai Donyeck régióban. A 48 éves nő 2014 óta szolgált az ukrán hadseregben és 12 gyermek édesanyja volt – számolt be a Daily Mail.

A hírek szerint a nő még azután is folytatta a harcot, amikor egységének nagy része már elesett. Lánya, Julia azt mondta, a térségben még mindig heves harcok zajlanak, ezért nem tudták még eltemetni a március 3-án elhunyt édesanyját.

Olga Szemidjanova ukrán katonaorvosnő

A 12 gyerek Olga Szemidjanova akkor is harcolt, amikor már társai többsége elesett (Fotó: Twitter/MFA of Ukraine)

A nő a családjával Marhanec városában élt, onnan körülbelül 240 kilométerre vesztette életét. Hat saját gyermeke volt, további hatot pedig örökbefogadott egy helyi árvaházból. A „Hős anya” címmel is kitüntették, ami az öt gyereknél többet nevelő édesanyák kapnak.

Szemidjanova halálhíre sokakat megrázott szerte Ukrajnában, rengetegen tisztelegnek hősiessége előtt, köztük az ukrán kormány tagjai is.

Még akkor is, amikor már úgy gondolta, hogy az egysége nem éli túl, azt hangoztatta, hogy a végsőkig védi az országot. Ő egy nemzeti hős, egy igazi hős

– mondta róla Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója.

Putyin orosz elnök nem állítja le az ukrajnai inváziót, szerdán az orosz erők lebombáztak egy színházat Mariupolban, ahol több mint ezer ember talált menedéket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top