nlc.hu
Életmód

Vajna Tímea nem áll készen a házasságra

Vajna Tímea nem áll készen az elköteleződésre

Egy közeli ismerős szerint egyelőre nem szeretne házasodni.

Vajna Tímeát tavaly nyáron jegyezte el a párja, Zoltán, akivel néhai férje halála után átalakult a barátságuk szerelemmé. Az üzletasszony régóta szeretne családot, ám valamiért még mindig vár ezzel. Az egyik ismerőse szerint egyszer házasodni akar, majd úgy dönt, hogy mégsem, inkább élni szeretne még egy kicsit – írja a Story magazin

„Vőlegényével, Zolival eddig nem egyszer szakítottak már. Bár a férfinak kezdettől fogva komolyak a szándékai, szeretné elvenni feleségül, szeretne tőle gyereket, de Timi láthatóan nem erre vágyik, vagy legalábbis most még nem. A gyűrűt is azért fogadhatta el, mert nem akarta elveszíteni a párját” – mondta az informátor, aki azt is elárulta, hogy Tímea egyszer vissza is adta a jegygyűrűt, de aztán visszataláltak egymáshoz. 

Érzi magán a társadalmi nyomást, hogy már ideje lenne férjhez mennie, gyereket szülnie, miközben ő még élni akar. Van, hogy ideig-óráig úgy érzi, készen áll családot alapítani, de gondol egyet, és inkább utazna, bulizna, szórakozna. Sokszor maga sem tudja, mit akar. Tudtommal egyszer még a gyűrűt is visszaadta a vőlegényének. Hogy mikor nő be a feje lágya, vagy hogy egyáltalán lesz-e álomesküvő, az a jövő zenéje.

További részleteket a ma megjelent lapban olvashatsz:

Csuti túlvan Kulcsár Edinán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top