Május végén tölti be a hármat a kis Liza, akinek az anyukája úgy fogalmazott, hogy „megkaptuk a gyerek behívóját”, azaz nincs menekvés, idén tavasszal oviba kell íratni egy szem gyermekét. Ez a helyzet lelkileg megviseli általában a szülőket, nemcsak az óvodába iratkozás, hanem az első osztályba induláskor is, hiszen egy olyan korszakváltás következik, ami nagy mértékben meghatározza évekre a gyerek mindennapjait. És ha még nem lenne elég, hogy szorongunk ilyenkor az elengedés miatt és nem bírjuk egykönnyen feldolgozni, hogy a gyermek nő, mint a gomba, még ráadásul olyan nehéz döntést is kell hozni, hogy milyen intézményt válasszunk neki, aminek a felelőssége óriási nyomást helyez a vállunkra.
Körzetes vs. nem körzetes
A legegyszerűbb eset az persze, ha a körzetes óvoda/általános iskola annyira jó, hogy gondolkodás nélkül oda szeretnénk vinni a gyereket. A körzetes intézménybe úgyis felveszik, nem kell aggódni meg körmöt rágni, hogy bekerül-e, és megnyugodva hátradőlhetünk már most, hogy a gyerek jövője a következő pár évre el van intézve. A valóság azonban ennél sajnos általában bonyolultabb, nem is azért, mert a körzetes intézmény ne lenne annyira jó, hanem sok esetben annyira furcsán osztják be az utcákat, hogy a távolabbi ovi vagy suli lenne a körzetes, miközben az egy sarokra lévő lenne kényelmesebb és praktikusabb a gyereknek. Ilyenkor jön a sakkozás, hogy valahogy bejusson a közeli intézménybe, mert sokkal jobb neki is, ha egyrészt gyalog öt perc alatt beérünk (vagy később már akár egyedül is beér) reggel, másrészt a közeli helyszínen nagyobb eséllyel lesznek a társai is a környékről, ami fontos szempont, hiszen így tudnak majd délutánonként együtt játszóterezni, bandázni, kapcsolódni egymással.
Nyilván nem az intézmény elhelyezkedése az első szempont a választásnál, mégis fontos arra is figyelni, hogy lehetőleg közel legyen, mert ez a gyerek és a szülő érdeke is.
Ha nagyon messze van az ovi, iskola a lakóhelytől, akkor azt is kockáztatjuk, hogy nem tud annyira beilleszkedni majd, lemarad az iskolán kívüli programokról esetleg a gyerek – mindez persze nem törvényszerű, de ha van rá lehetőség, jobb kizárni ezeket a nehézségeket az életünkből.
Arról nem is beszélve, hogy reggel és délután egyáltalán nem mindegy, hogy egy nyugodt séta közben, beszélgetve megyünk oda-vissza a gyerekkel, vagy buszon zötykölődve, esetleg dugóban araszolva, ami minden, csak nem stresszmentes a szülő és a gyerek számára. Az intézmény elhelyezkedése az óvodaválasztáskor még hangsúlyosabb kérdés, hiszen ott még a kicsik erősen az anyukákkal mozognak együtt, nem mehetnek önállóan haza, így a társaikkal leginkább csak úgy tudnak ovin kívül kapcsolatban maradni, ha anyuka is ott van a játszón és nem haza kell rohanni rögtön, csak mert messze laknak.
Fotó: Sebastian Kahnert/Getty Images
Az biztos, hogy én áldom a saját döntésemet most, hogy a közelebbi iskolába írattam tavaly első osztályba a lányomat, ugyanis nekünk is busztávolságra volt a lakóhely szerint kijelölt körzetes iskola, ám így, hogy nagyjából két sarokra vagyunk a sulitól, sokkal szabadabban tudunk mozogni, és a kis barátai is mind itt vannak szinte a szomszédban, könnyen tud velük ugrabugrálni akkor is, ha csak fél óra szabadidőnk van iskola után. Nem mellesleg pedig hamarabb és könnyebb szívvel tudjuk az önállóságra nevelés jegyében egyedül iskolába küldeni, ha közel van a suli (így az első időkben még kommandózhatunk mögötte bokorról-bokorra rejtőzve, hogy ne vegye észre az ellenőrzést). De hogy ne csak én okoskodjak, Vekerdy Tamás gyermekpszichológus is ezen a véleményen volt az iskolai távolságról egy régebbi cikkében: „Egyébként jól választottak, ha a lehető legközelebbi iskolát választották a kis elsősnek, jónak mondott tanító nénivel. Kétszer háromnegyed órás utazás naponta ebben az életkorban még megterhelő. (A harmadik osztály táján már elfogadható, megvalósítható.)”
A nagybetűs pedagógus
Biztos feltűnt mostanra, hogy egy szót sem írtam eddig arról, hogy milyen foglalkozások, különórák és más, válogatott fejen pörgés van az oviban, iskolában – ez egyáltalán nem véletlen, ugyanis ebben a korban, a kicsiknél még az utolsó szempontok között szerepel az, hogy az akadémiai előremenetelük merre tart. Egy három- vagy hétévesnek nem az számít, hogy délutánonként járjon öt napból hétszer különórára, mert majd sikeres ember kell legyen belőle, mire 25 éves lesz. Akkor lesz ugyanis sikeres, önbizalommal teli és boldog ember, ha az alapokat ebben az életkorban, oviban és általános iskolában lerakjuk, nem a minél több teherrel és stresszel, hanem a megfelelő környezettel, érzelmi biztonsággal és szabad gyerekkor biztosításával.
A gyerekeink az óvodától kezdve több időt töltenek az intézményekben, mint otthon a szülőkkel, úgyhogy ha ki kellene jelölni egy legfontosabb szempontot a választásnál, akkor azt mondanám, hogy a pedagógusok személye, hozzáállása, elkötelezettsége az, amit érdemes közelebbről megvizsgálni, nem pedig a különórákat és egyéb elfoglaltságokat górcső alá venni.
Szerencsére még nem hagyta el minden nagybetűs pedagógus a pályát, dacára a megalázóan alacsony fizetéseknek és mostoha munkakörülményeknek. Igazi kincsekre lelhetünk az óvodákban és iskolákban, ám ehhez nem a nyílt napokra lesz szükségünk, hanem arra, hogy meghallgassuk több anyuka tapasztalatait is. Mostanában sajnos amúgy is elmaradtak a járvány miatt a bemutató órák és az iskolai nyílt napok, így maximum online, rövid bemutatkozásokat láthatunk a pedagógusokról, akikre rá szeretnénk bízni a gyerekeinket. Ezért jelenleg különösen kiemelt helyre kerültek a személyes tapasztalatok, mások beszámolói az adott óvodában, iskolában dolgozókról. Ha pedig szóba elegyedünk a játszótéren, séta közben más anyukákkal, akkor ne arról kérdezgessük őket, hogy hány órában van néptánc, vagy hogy milyen erős a matekoktatás, hanem inkább arról, melyik óvónőről, tanítóról vannak jó élményeik? Melyik pedagógus beszél türelmesen a gyerekekkel? Melyik az, aki játékosan tanítja az elsősöket? Melyik nem akarja mindenáron erőszakkal altatni az oviban a gyerekeket? Ki az, aki kommunikál a szülőkkel szívesen? Kiről mesélnek a gyerekek lelkesen, kihez szaladnak, ha bajuk van?
Ha pedig létezik most olyan intézmény, ahol megtartják a nyílt napokat, akkor maradjunk ott délután, a kötetlen játszóidőben is, hogy lássuk, hogyan viszonyulnak egymáshoz és a pedagógusokhoz a gyerekek. Csendes megfigyelőként sokat kideríthetünk arról, milyen kapcsolatban állnak egymással a jelenlévők. A pedagógusok személye kritikus kérdés, hiszen ők lesznek a gyerekeinkkel napi nyolc-kilenc órát, akármennyire is nehéz belegondolni és elfogadni, napközben átveszik a szülői szerepet – legalábbis a példamutatást, törődést tőlük látják majd.
Fotó: Uwe Anspach/Getty Images
A gyereknek gyerekkor kell
A kicsiknek – márpedig általános iskola alsó tagozat is kicsi még – arra van szükségük, hogy gyerekek legyenek. Emberségre, kedves szóra, ölelésre és melegségre, nem szigorú szabályokra, büntetésre és fekete pontokra. Olyan óvodára és iskolára van szükségük, ahol emberként és gyerekként kezelik őket, nem pedig kockára akarják faragni a gömböt is. Ha tehát intézményválasztás előtt állsz, akkor vedd figyelembe persze azt is, milyen lehetőségeket kínál tudásban az óvoda és iskola, de első helyen a döntésben mégis az szerepeljen, hogy vajon abban a pár évben kiélvezheti még a gyerekkorát a gyerek, biztonságban érzi majd magát érzelmileg és mennyire tanul meg embernek lenni, ami ténylegesen meghatározhatja később az egész életét. Érdemes ebben is Vekerdy Tamásra hallgatni:
„A szorongó szülő elhiszi azt a marhaságot, hogy »teljesítményelvű világban élünk, ezért topmenedzser képzés kell már az óvodában is« Ez nem igaz. Az lesz a jó topmenedzser, aki teljes értékű, szabadon játszó, mindennap mesét hallgató óvodás lehetett, megélhette sajátos, érzelmi-mozgásos-utánzásos, nagy biztonsági szükségletű kisgyerekkorát. Aztán lehetett lusta, merengő kamasz… – egyszóval mindig megélte a maga életkorát, annak testi és lelki törvényei szerint. Hogy hova küldjem a gyereket? Én mindenképp megnézném, hogy hol figyelnek a gyerekre, hol érzi magát jól a gyerek. Nem azért, mert nem kell semmit csinálnia, hanem ahol gyerekhez szabják azt, ahogy élnie kell. A szülő akkor tesz jól, ha körülnéz, meghallgat mindenfélét és a sok-sok szempontot összeveti, amit hall a piacon, az óvó néniktől, az utcán, a szomszédtól, a játszótéren, hogy hol van olyan pedagógus, aki kedves, tyúkanyó, nem siet. Én oda adnám a gyereket. Engem ez a szempont vezérelne és vezérelt is.”
