Az egészséges életmód és a normál súly elérése, majd megtartása nem annyiból áll, hogy mától nem eszünk cukros ételeket és hátralévő életünkben Victoria Beckhamhez hasonlóan csak párolt halat és zöldséget eszünk napjában egyszer. A testünk és lelkünk elválaszthatatlanok egymástól, épp ezért, ha az egészségre törekszünk, akkor nem úszhatjuk meg a mentális egészségünkkel való törődést sem. A következő három könyv segíthet abban, hogy meglássuk az összefüggéseket a lelki állapotunk és a testi egészségünk között, miközben felgöngyölítjük az ételekhez való viszonyunkat, és végül kialakítunk egy olyan életmódot, amivel a szervezetünk javát szolgáljuk.
Giulia Enders: Bélügyek – A belek csodálatos világa és a jó emésztés
Giulia Enders: Bélügyek – A belek csodálatos világa és a jó emésztés (Kép: Park Könyvkiadó)
Giulia Enders fiatal német kutatóorvos Bélügyek című könyve egyszerűen zseniális és kötelezővé tenném mindenkinek, akinek vannak belei. Nemcsak azért, mert ahogy a fülszövegben is olvashatjuk: „immunrendszerünk 80%-ban a beleink állapotától függ”, hanem azért is, mert a fizikai egészségünkön túl a lelki állapotunk is nagyban múlhat azon, mennyire tartjuk karban a beleinket. A könyv olyan összefüggésekre világít rá tudományos, mégis szórakoztató módon, hogy egyik hüledezésből és aha-pillanatból estem a másikba. Amíg nem olvastam ezt a könyvet, kb. soha, egyetlen gondolatot sem szenteltem a beleimnek, ám azóta sokkal tudatosabban figyelek az emésztésre, már csak azért is, hogy fejben is rendben legyek. Aki attól tartana, hogy ez valami misztikus, orvosi könyv, az megnyugodhat: ennél könnyedebben, viccesebben nem is lehetne ezt a komoly, bélügyes témát tálalni, mindezt úgy, hogy közben megszeretjük a saját beleinket és megértjük, hogyan működik a testünk. A tudatos és egészséges életmódhoz ez a könyv kihagyhatatlan.
„Belső záróizmunk megbízható alak. A mottója: Aminek ki kell jönnie, jöjjön is ki! És ezen tényleg nem sok gondolkodnivaló van. A külső záróizomnak mindig a bonyolultabb világgal van dolga: az ember elméletileg idegen helyen is tudná használni a vécét, vagy inkább mégse? Megismertük-e már annyira egymást időközben, hogy akár egymás előtt is rottyanthatunk – de vajon én legyek-e az első, aki megtöri a jeget? Ha most nem megyek ki a vécére, legközelebb csak este tudok, ez pedig napközben kellemetlen lehet! A záróizmok gondolatai talán nem tűnnek Nobel-díjra érdemesnek, de valójában ezek emberi mivoltunk alapkérdései: Mennyire fontos számunkra belső világunk, és milyen kompromisszumokat kötünk azért, hogy jól boldoguljunk a külvilágban? Az egyik megfosztja magát attól, hogy az ég szerelmére, kiengedje végre azt a kellemetlen pukit, egészen addig, amíg hasfájósan haza nem indul, a másik a családi ünnepen a nagymamánál meghúzatja az ujját valakivel, és hangosan elfingja magát, hogy a társaságot szórakoztassa. Hosszú távon a legjobb kompromisszum valahol e két szélsőség között lehet.”
Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása – Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák
Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása – Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák (Kép: Kulcslyuk Kiadó)
Az éhes lélek gyógyítása egyáltalán nem csak azoknak ajánlott, akiknek evészavara van. Sőt, jó eséllyel, ha elolvasod Lukács Liza könyvét, ráébredsz, hogy nem teljesen egészséges az étellel való kapcsolatod, pedig eddig azt hitted, hogy mennyire jól eszel. A tudatossághoz a testünk megismerése mellett a lelkünk megértésére is szükség van. Már ha nem akarunk életünk végéig tiltólisták alapján enni, és arra várni, hogy mások mondják meg, mit szabad és mit nem a tányérunkra tenni. Az éhes lélek gyógyítása könyv segíthet abban, hogy felismerjük a testi-lelki igényeinket, szakítsunk a tiltásokkal és jobban odafigyeljünk arra, mit kíván a szervezetünk és a mentális állapotunk együtt.
„… ami igazán hízlal, az nem a cukor, a liszt és a zsír, hanem az önutálat, az önbizalom és az önszeretet hiánya, amely ingeréhséget szül.”
„Többször hallottam már túlsúlyos, össze-vissza táplálkozó személytől, hogy neki nincs evészavara, mert hiába eszik és hízik, őt ez nem bántja. Az evés és a hízás miatti szorongás és bűntudat valóban az étkezési problémák egyik jellemző vonása, de nem a személynek a problémához való viszonya határozza meg, hogy zavarról van-e szó. Az anorexiás beteget sem zavarja különösebben az állapota. Legalábbis egy darabig. Gyakran alakul ez hasonlóan a túlsúllyal rendelkező és az elhízott embereknél is. Ami kezdetben nem tűnik problémának, az idővel azzá válhat, tekintve, hogy az elhízás nem egy stagnáló állapot, hanem az évek előrehaladtával súlyosbodik, olyan problémákat vonva maga után, amelyek már önálló betegségként igényelnek orvosi kezelést. A zavar jellegét inkább úgy határolnám be, hogy ha a személy többet és mást eszik, mint amire biológiailag szüksége van, ha más igényeit, szükségleteit elégíti ki az ételekkel (például jutalomként vagy vigaszként használja a finom falatokat), ha a feszültségeit csökkenti az evéssel, vagy érzelemkifejezési nehézségek állnak a mögött, hogy többet eszik, akkor a táplálkozása nem megfelelő.”
Brian Wansink: Evés ész nélkül – Miért eszünk többet, mint hisszük?
Brian Wansink Evés ész nélkül – Miért eszünk többet, mint hisszük? (Kép: HVG Könyvek)
Ha pedig a tudatos és egészséges evés a célunk, akkor szintén alapmű az Evés ész nélkül című könyv, ami az előző könyvhöz hasonlóan abban segít, hogy az agyunkat rendbeszedjük és a saját evéssel való kapcsolatunkat jobban megértsük. Az Evés ész nélkül főleg arra fókuszál, hogy rávilágítson, hány észrevétlen apróság befolyásolja azt, hogy milyen és mennyi ételt eszünk, meg egyáltalán: miért eszünk, amikor már nem is vagyunk éhesek? Ez a könyv belépőt jelenthet az evés közben a tudatos jelenléthez, és az életmódunk megreformálásához nem szigorú szabályokkal, hanem az elménk működésének felderítésével. Mindezt rendkívül szórakoztató stílusban írta meg Brian Wansink, bár kétségtelenül nem mai a könyv, és tartalmaz ezért pár olyan evidenciát, amivel gyakran találkozhattunk már, mégis ad egy olyan betekintést, ami új perspektívát nyithat a saját étkezési szokásainkban és átalakításukban.
„Többet eszünk a szem előtt lévő ételekből, mert többet gondolunk rájuk. Minden egyes alkalommal, amikor meglátjuk az édességes tálat, el kell döntenünk, eszünk-e belőle, vagy sem. Újra és újra nemet kell mondanunk valamire, ami finom és gusztusos. Ha ötpercenként meglátjuk a csábító csokoládét, akkor egy óra alatt 12-szer kell nemet mondanunk, majd a következő órában is 12-szer, és így tovább. A nemek egy része ezalatt óhatatlanul igenné válik, többnyire valahogy így: »Na jó, most az egyszer…« (…) Nem fordulhat elő, hogy valaki karcsún fekszik le, és másnap kövéren ébred. A legtöbb ember apránként, fokozatosan hízik (vagy fogy), ezért nem is érti, hogyan történt. (…) legtöbbször fogalmunk sincs, hogy a kelleténél 50 kcal-val többet vagy kevesebbet ettünk-e aznap. Sőt, a legtöbben még azt sem veszik észre, hogy 200-300 kcal-val többet vagy kevesebbet ettek-e az előző naphoz képest. Ez az evés észrevétlen sávja. Ebben a mezőben mozogva nem vagyunk tudatában, ha kicsivel többet, vagy kevesebbet ettünk.”
Kiemelt kép: Getty Images
