nlc.hu
Életmód
Azt hitte, megcsalom

„Állandóan azzal gyanúsított, hogy megcsalom, elhagytam”

Az állandó féltékenység megmérgezi a párkapcsolatokat, a féltékeny fél állandó feszültséget él át, a másik fél pedig folyamatosan bűnösnek érezheti magát, akkor is, ha nem tett semmit. Ez igen rossz dinamikája a párkapcsolatoknak. A szakítás jó döntés lehet, amennyiben a féltékeny fél nem akarja a gondját terápián megoldani. Olvasói levélre válaszolunk.

Közel öt évig éltem egy párkapcsolatban, tavaly decemberben vége lett. Én tettem pontot a végére, mert állandóan azzal gyanúsított, hogy megcsalom. Állandóan veszekedtünk, és olyasmiket is be kellett vallanom, amiket el sem követtem. Most pedig ott tart a kapcsolatunk, hogy egyfolytában azzal szekál, én dobtam ki őt. Az a gond, hogy még szeretem, de tudom, hogyha folytatnánk, kezdődne minden elölről. A gyerekeim az első perctől fogva nem szeretik, ezért miatta a gyerekeimmel sem tartottam a kapcsolatot. Nem tudom, mitévő legyek.

– az olvasói levelet szintén idősebb női olvasónktól kaptuk, a témája a már-már beteges féltékenység, és hogy ezzel mit is lehetne kezdeni. Olvasónk jól döntött, hogy véget vetett ennek a kapcsolatnak, hiszen minden esetben mérgező emberre utal az, ha állandóan gyanúsítgat. A gyanúsítgatással és a veszekedésekkel az a gond, hogy állandó bűntudatot alakít ki a másik félben, és akkor is bűnösnek érzi magát, ha nem tett semmit. Emiatt a párkapcsolat sosem fog tudni igazán kiteljesedni.  Ha neked is van olyan mondanivalód, ami kikívánkozik belőled a párkapcsolatoddal kapcsolatban, ha a szexuális életed problémás, ha a randis tapasztalataid szeretnéd megosztani, ha szeretnél konkrét segítséget kérni, akkor Sereg Tímea párkapcsolati mediátor és szexológus tanácsadó várja a leveled a timea.sereg@centralmediacsoport.hu e-mail-címre.

A bűntudat állandó érzése és a gyanúsítgatás intő jel, úgynevezett piros zászló

Amikor találkozunk egy potenciális romantikus partnerrel, akkor még a randizás időszakában megteszünk mindent, hogy jól nézzünk ki, hogy mi legyünk a befutók. Mindannyian arra vágyunk, hogy a partner nagyra értékeljen, hogy megszeressen. Ha pedig a társunkká válik, akkor szeretnénk, ha mi lennénk számára az egyetlenek, szeretnénk megtartani a kapcsolatot, azt szeretnénk, hogy ő is a miénk legyen. Csakhogy néhány ember ez utóbbit úgy értelmezi, hogy teljes körű birtoklást szeretne elérni, irányítani szeretné a partnere gondolatát is, nemcsak a cselekedeteit. 

És itt kezdődnek a problémák: mérgező az a kapcsolat, ahol a féltékenységi viták a mindennapok részeivé válnak. Ha pedig a partner odáig megy, hogy figyeli a telefont, klónozza esetleg az egész telefont, hogy minden kimenő-bejövő üzenetet lásson, ha rendszeresen feltöri a cseteket, ha azt is megmondja, kivel nem szabad találkozni, úgy hívják, pszichopátiás féltékenység. Az ilyen emberekkel való együttlétekben rendszeresen felbukkanó érzés a bűntudat érzése a partnerben, még akkor is, ha egyáltalán semmilyen okot nem adott erre.

féltékenység

Forrás: Getty Images

A féltékenység egyfajta jelzője annak, hogy a féltékeny fél elégedetlen a párkapcsolattal bizonyos területeken. Az elégedetlenség mellett a konfliktusok gyakran vezetnek szakításokhoz, majd újraegyesülésekhez, innen pedig egyenes az út az agresszióhoz, a bántalmazáshoz. A féltékenység ugyanis nem más, mint gondolatok, érzelmek összessége egy feltételezett riválissal szemben – ezek akár a családtagok, gyerekek is lehetnek. A féltékeny fél állandó fenyegetettséget él át, és ezt igyekszik valahogyan a kontrolláló magatartásával rendezni. Ez azonban igen sivár alapja bármilyen párkapcsolatnak, ebből sok jó nem történhet.

Az olvasói levélből úgy tűnik, olvasónk mintha reménykedne abban, hogy a szakítással a féltékeny partner majd jobb belátásra bírható, és abbahagyja ezt a viselkedést. Sajnos ez csak olaj lehet a tűzre a későbbi folytatásnál, hiszen a külön töltött időt is elszámoltathatja – nem biztos, hogy el fogja hinni, hogy olvasónk tényleg senkivel nem randizott, nem is érdekelte senki más. Ez a fajta féltékenység nem kezelhető egy szakítással, csakis szakember, jelen esetben pszichológus segíthet. Ezt ugyanis még a gyerekkorából hozhatta a partner, és sérül az érzelmi biztonsága, a kötődése a szülőkhöz.

A féltékeny emberek igen alacsony önbecsüléssel rendelkeznek, érzelmileg labilisak, függő kapcsolatban vannak a partnerrel, állandóan attól tartanak, hogy nem elég jók a partnernek, általában szorongó kötődési stílusúak. Látható tehát, hogy egy szakítás a felsoroltakat nem tudja megoldani, ez csakis terápiás környezetben orvosolható. Bármilyen fájóan is hangzik, olvasónk azzal tette a legtöbbet a saját boldogságáért, hogy véget vetett ennek a kapcsolatnak. 

Kérdezz, írj nekünk!

Ha szeretnél szexológustól, pártanácsadótól választ kapni a téged érintő problémákról, ha elakadtál a magánéletedben, ha a társkereséssel vannak gondjaid, esetleg még szűz vagy, várjuk a kérdésed! Aggódnod nem kell, minden esetben névtelenül jelenítjük meg a kérdésed, az évszámokat, éveket is átírjuk, hogy senki ne ismerjen rád. A leveled várjuk a timea.sereg@centralmediacsoport.hu e-mail-címre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top