nlc.hu
Életmód
Nyiroködéma miatt duplájára nőtt egyik lába ennek a lánynak

Egy ritka betegség miatt egyik lába sokkal szélesebb a fiatal lánynak

Kamaszként nagyon nehéz elfogadnia azt, hogy mások megbámulják, megszólják, de Didi Okoh megtanulta ezt kezelni, és most nagy tervei vannak.

Didi Okoh egy ritka, nyiroködéma nevű betegséggel él, amelynek következtében az egyik lába kétszer akkora mint a másik, ráadásul a megnagyobbodott lábából folyadék szivároghat apróbb sérüléseknél. A fiatal lány 13 éves volt, amikor egyik barátja egy edzésen megjegyezte, hogy az egyik combja nagyobbnak tűnik a másiknál.

Azonnal el is ment a háziorvoshoz, ám ő azt mondta, valószínűleg hogy a sport az oka, és csak egy évvel később, amikor már fájdalmai voltak, kapta meg a helyes diagnózist. Sajnos a szakemberek nem tudtak neki jó hírrel szolgálni, egyelőre sem műtéti, sem egyéb kezeléssel nem javítható az állapota, amit tenni tud, hogy kompressziós kötést vagy harisnyát visel, illetve, hogy felpolcolja a lábát.

Didi Okoh elmondta, tinédzserként nagyon nehéz volt megbirkózni azzal, hogy megbámulták, megjegyzéseket tettek rá, de idővel úgy döntött, nem szabad, hogy negatívan befolyásolja az, mások mit gondolnak. “Akkor és ott úgy döntöttem, hogy elfogadom ezt a helyzet, és ma már sokkal magabiztosabb vagyok. Rájöttem, hogy az emberek nem tudnak eleget erről a betegségről, ezért fontos a megfelelő tájékoztatás,  és ahelyett, hogy bosszankodnék, egyszerűbb, ha mesélek nekik az állapotomról” – nyilatkozta.

Didinek, akinek betegség miatt a sportolás nagyobb kihívást jelentett mint korábban, az emberek edukálása mellett más tervei is vannak, szeretne parasportoló lenni, és a legnagyobb álma az, hogy kijusson a paralimpiára. “Imádom az atlétikát, és nem akarom, hogy az állapotom miatt fel kelljen hagyni vele. Már folyamatban van a minősítésem megszerzése, csodálatos érzés, hogy újra azzal foglalkozhatok, amit szeretek” – tette hozzá. 

Ödéma - nyirokdiagnózis a kék mappán sztetoszkóppal.

Fotó: Getty Images

(via Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top