A hosszú, dús szempillákat már az ókortól kezdve a nőies, vonzó külső megjelenés egyik fontos elemeként tartották számon. Az ókori Egyiptomban használtak már egyszerű szempillaspirálokat, illetve göndörítő eszközöket is. Rómában szintén alkalmaztak különféle növényi, sőt ásványi anyagokból készült sminkszereket, illetve ők már kezdetleges műszempillákat is. Egy korabeli író, Idősebb Plinius egyik művéből kiderül: a szempillák rövidülését, gyérülését az öregedéssel azonosították, valamint úgy tartották, hogy a szálak kihullanak a túlzásba vitt szexuális élettől is, a nők így azért is igyekeztek hangsúlyozni a szempilláikat, hogy ezzel a tisztaságukat bizonyítsák.
Ókori római nő portréja (Fotó: Universal History Archive/UIG via Getty images)
A szempillák divatja az évszázadok folyamán időről időre változott, a középkorban például szokás volt kitépkedni a szemöldökkel együtt, hogy minél inkább kiemeljék a homlokot.
1800-as évek vége felé a szempillák hangsúlyozása újra divatba jött. 1899 környékén Párizsban kezdték alkalmazni azt az eljárást, mely során a szemhéjba tűk segítségével ültettek be szőrszálakat. Mások ragasztó segítségével próbáltak méretre vágott hajszálakat rögzíteni a pillasorukra, ez azonban nem igazán működött, mivel a szálak hamar lepotyogtak.
Jelenet az Intolerancia című filmből, jobbra Seena Owen (Fotó: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images)
1911-ben egy Anna Taylor nevű kanadai nő szabadalmaztatta az első műszempillát. Egy szövetből készült félhold formára erősítettek szőrszálakat és ezt ragaszthatták fel a nők a pillasoruk tövébe. Abban azonban, hogy a mesterséges szempillák divatba jöttek, jelentős szerepe volt D.W. Griffith amerikai filmrendezőnek. A művész 1916-ban az Intolerancia című filmet forgatta Seena Owennel a főszerepben. A rendező elképzelése az volt, hogy a színésznő szempillái uralják az arcát, valósággal természetfeletti megjelenést kölcsönözve neki. Épp ezért arra utasította a film parókakészítőjét, hogy ragasszon emberi hajból készült szempillákat Owen saját szemhéjára. A ragasztótól a színésznő súlyos szemgyulladást kapott, azonban a fontos jeleneteit addigra már leforgatta és a film népszerűvé tette a műszempillát.
Műszempillát ragaszt fel egy nő az 1930-as években (Fotó: Keystone-France/Gamma-Rapho via Getty Images)
A 1920-1930-as években a szalagra rögzített műszempillák kivitelezése tovább fejlődött. Amikor aztán már a Vogue magazinban is megjelentek a terméket népszerűsítő hirdetések, a mesterséges szempillák viselése minden korábbinál elfogadottabbá vált azok körében is, akik korábban szkeptikusak voltak.
Az 1940-1950-es évek hollywoodi sztárjai, mint például Marilyn Monroe és Rita Hayworth pedig már rendszeresen viseltek műszempillát, ennek következtében a trend tovább erősödött. Az 1950-es években aztán a műanyagok használata hozott nagy fordulatot: a műszempillák többé már nem állati szőrből, emberi hajból vagy szövetszálakból készültek, hanem rugalmas, vékony, szintetikus szálakból, melyekhez hasonlókat a mai műszempillák gyártásakor is használnak.
