nlc.hu
Életmód
Vérfertőző viszony örökbefogadott testvéreknél

Már 6 éve járt barátjával, mikor felfedezte, hogy valójában a bátyja

De talán nem is ez a legdurvább a történetben...

Egy nő elárulta, hogy megtudta, hogy barátja, akivel már hat éve jár, valójában a biológiai bátyja. A névtelen felhasználó ezt írta: „Most jöttem rá, hogy hat éve járok a biológiai bátyámmal.”

„Én 30 éves vagyok, a bátyám pedig 32. Furcsán érzem magam ettől. Kisbabaként fogadtak örökbe, de középiskolás koromig nem tudtam, hogy örökbe fogadtak.”

A Reddit felhasználó elárulta, hogyan barátja is örökbe fogadott volt, ez hozta őket össze.Így folytatta: „Mindketten csak a középiskolában tudtuk meg, hogy örökbe fogadtak bennünket, és mindketten szerencsések voltunk, és jó családunk volt. Nem adtak minket nevelőotthonról nevelőotthonra. A kapcsolatunk nagyszerű volt és továbbra is az. Nagyon gyorsan megértettük egymást. Gyorsan vonzódtunk egymáshoz.  Azonnali vonzalmat és ismerősséget éreztem.”

A Reddit-bejegyzésben a nő kifejtette, hogy a két testvér mindent megtett, amit más pár: szexeltek, évfordulókat ünnepeltek, azt mondták, hogy „szeretlek”, találkoztak egymás családjával, de hála az égnek, hogy nem akartak közös gyereket.

A felhasználó elárulta, hogy ő fedezte fel a szörnyű igazságot, miután részt vett egy DNS-teszten, hogy kiderítse származásukat.

„Izgatottan vártam, hogy lássam, kik vagyunk. Enyhén szólva megdöbbentem. Csak most tudtam meg ezt az információt, és nem mondtam el a barátomnak” írja a nő megdöbbentő módon, majd magyarázatot is ad: „Van egy közös házunk és egy kényelmes életünk. Remélem, hogy ez a teszt rossz, és hamarosan még egy tesztet fogok végezni, de pánikba estem. Még mindig életem szerelmeként tekintek rá.”

Pár

Már hat éve járt barátjával, mikor felfedezte, hogy valójában a bátyja. Illusztráció: Unsplash

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top