nlc.hu
Életmód
Így veszi el az ageism a lehetőségeket az 50 feletti nőktől

„50 éves, ennek ellenére nem rúgnánk ki az ágyból” – így pusztít az ageism

Nők, akik „nem hajlandóak szégyellni”, hogy idősödnek, „ahhoz képest” jól néznek ki és „pumaként lubickolnak” a fiatal férfiak körül: a média kettős mércéje és Hollywood durva diszkriminációja rettenetes üzenetet küld a középkorú nőknek világszerte.

Cameron Diaz 50 éves lett; megírtuk mi is, itt olvashatjátok, ahogy azt is, hogy 8 év pihenő után visszatér a filmezéshez. Életművét most nem vesszük át újra, ez a cikk ugyanis nem róla szól (vagyis csak érintőlegesen); nézzük inkább azt, hogyan tálalták a pályájuk elején szexszimbólumnak kikiáltott színésznők esetében egyébként is neuralgikus pontnak számító 50. szülinapot.

Megtudtuk például, hogy Cameron Diaz „nem hajlandó szégyellni, hogy 50 éves lett”, sőt, mi több „megmutatja, hogy lehet méltósággal öregedni”. Egy másik (magyar) sajtótermék már a címben kiemeli, hogy Diaz egyébként „szoftpornóval indult”, most pedig „visszatér a nyugdíjból”, hogy filmet forgasson. Azon túl, hogy ezek a címek és bevezetők azt sugallják, hogy az 50 éves kort egyébként szégyellni kellene, illetve az öregedés (legalábbis a modellalkatú színésznők esetében) ritkán méltóságteljes, de legalábbis nem árt, ha valaki megmutatja, hogy lehet ezt elegánsan is, főleg arról szól ez, hogy egyszerűen zavarban vagyunk már magától a ténytől: Cameron Diaz 50 éves. Ez nem történhet meg, hiszen rá mint fiatal, szexi love interestre, a vágy tárgyára emlékszünk, és egyszerűen nem fér bele, hogy középkorú nőként lássuk viszont a vásznon. (Vagy bárhol.)

Ötvenéves? Micsoda?! Ezek a képek mást üzennek!

Ezt pedig már Demi Moore-ról írta egy brit lap; az „egykori” „szexszimbólum” egyébként e jeles alkalomból azért járta be a sajtót, mert lefotózták, ahogy egy nála illetlenül fiatalabb, 26 éves férfival strandol, vagy, ahogy egy újság fogalmazott: „lubickolt körülötte”. Ugyanez a cikk használta Moore-ra a „sorozatpuma”, azaz a nehezen lefordítható serial cougar kifejezést. Ezt olyan nőkre értik, akik középkorú létükre fiatal fiúkat hálóznak be.

Demi Moore

Demi Moore és fiatal barátja Mexikóban (Fotó: Profimedia)

Mostanra alighanem mindenki érti, mit szeretnénk mondani, de nem bírjuk ki, hogy bele ne keverjük Sandra Bullockot, akit 50 évesen választott egy magazin a „világ legjobb nőjének”; ez persze lehetne szép gesztus is, ám a hír mégis úgy járta be a sajtót, hogy „50 éves létére”, sőt, „kora ellenére” kapta meg a jeles címet. 

Azt pedig, hogy a sajtó leolvad attól, ha egy nő ötvenéves lesz, még azok sem úszták meg, akiket még a bulvársajtó is kénytelen volt kvalitásaik és teljesítményük miatt számon tartani. Cate Blanchettet például megválasztották a legjobban öltözött 50 feletti celebnek, és paparazzifotókat publikáltak róla, amiért „bátran” smink nélkül, „fiatalos ruhákban” mutatkozott. (Értsd: leszaladt az utcára melegítőben.)

Az ageism, azaz a kor szerinti negatív diszkrimináció az élet összes területét megmérgezi, de Hollywoodban a legsúlyosabb: éppen ott, ahol akár pozitív mintát is mutathatnának. Nyilván nem kell magyaráznunk, miért, de a nőket sokkal inkább érinti; aki mégis úgy érzi, ez magyarázatra szorul, az gondoljon bele, szólhatnának-e a fenti címek és sajtóból vett idézetek férfiakról. Mondtak valaha olyat George Clooneyről vagy Brad Pittről, hogy „kora ellenére” jól néz ki? Elővették-e őket valaha, mert 50 évesen 30 éves nőkkel mutatkoztak (jó, Leo DiCaprio kapja az ívet a csak 25 éves barátnőiért, de az sem a korkülönbség miatt van, hanem az egyezésért, hogy mindig 25 éves korukban szakít velük – és ez marha vicces…)? A magazinok rendszeresen közölnek toplistákat a legszexibb férfiakról; valahogy azonban sosincs külön kategóriája a legszexibb 50 feletti férfiaknak.

Catherine Zeta-Jones és Sean Connery

A 27 éves Catherine Zeta-Jones és a 69 éves Sean Connery a Briliáns csapda díszbemutatóján (Fotó: Profimedia)

Szerencsére vannak érintettek, akik nyíltan beszélnek arról, hogy ez mit jelent a gyakorlatban. „Nem nagyon látni hatvanas nőt romantikus szerepben, hatvanas férfit azonban annál inkább; általában harmincas nővel az oldalán” – mondta nemrég Jessica Lange, aki már nem is küzd az ageism ellen. Inkább megtalálja a „neki való”, „korához passzoló” munkákat: tévés szerepeket, színdarabokat, független filmeket. „Ilyenkor megteszel bármit, hiszen dolgoznod kell.” Az abszurd párosítások talán legszebb példája a Briliáns csapda című 1999-es film, amelyben az akkor 27 éves Catherine Zeta-Jones jött össze az akkor 69 éves Sean Conneryvel, aki szerepe szerint legfeljebb „tapasztaltabb” volt, a filmben utalást sem tesznek a korkülönbségre.

A legsúlyosabb sztori talán Jamie Denbo színésznőé (A narancs az új fekete), aki Twitteren írta meg, hogy azzal utasították vissza jelentkezését egy szerepre, hogy

43 évesen túl idős ahhoz, hogy egy 57 éves színész feleségét alakítsa.

A történet szerint a nő a férfi első felesége, ráadásul egy 18 éves lányuk is van, tehát logikusan 50 körüli színésznőt kellett volna felvenni a szerepre, de ezt a férfi főszereplő nem hagyta. Ahogy Denbo írja, „ez a rohadék egy LEGFELJEBB 38 éves nőt fogadott volna el”. „Hát jó, öreg, fehér férfiak, élvezzétek az utolsó kört, mert végeztünk veletek, gyíkok!”

Jamie Denbo

Jamie Denbót utasították már vissza a kora miatt Hollywoodban (Fotó: Profimedia)

Hasonló történetet mesélt Maggie Gyllenhaal, akit még 37 évesen sem engedtek egy 55 éves színész „közelébe”, fiatalabb párt képzeltek ugyanis mellé. Ezen egyébként még csak nem is ő borult ki, hanem a nagy Helen Mirren, aki sosem fogta vissza magát, ha a hollywoodi szexizmus került szóba. „Biztos vagyok benne, hogy igaz” – mondta egy sajtóreggelin. „Rohadtul felháborító, nevetséges, dühítő… végignéztük, ahogy James Bond egyre csak öregszik, a barátnői pedig csak fiatalabbak és fiatalabbak lesznek.”

Jane Fonda eközben antropológiai hátteret is felvázolt a jelenség mögé. „Az ageism él és virul” – mondta a Daily Telegraphnek.

Az rendben van, ha a férfiak öregszenek, mert ők egyre kívánatosabbak lesznek, ahogy nő a hatalmuk is. Nálunk, nőknél csak az számít, ahogy kinézünk. A férfi vizuális fajta, fiatal nőket akar. Nekünk tehát az a dolgunk, hogy fiatalok maradjunk.

Egyébként lassan, de javul a helyzet. Az elmúlt években egyre több filmet mutattak be ötvenes nőkkel a főszerepben, méghozzá nem csak „tapasztalt” szárnysegédként, hanem romantikus helyzetekben is. A most 57 éves Sandra Bullock az Elveszett városban gabalyodik össze a 42 éves Channing Tatummal és/vagy az 58 éves Brad Pittel. (Hogy melyikükkel, azt nem lőjük le.) Úgy, hogy Pitt legutolsó filmes partnere az akkor 25 (!) éves Margaret Qualley volt a Volt egyszer egy Hollywoodban. Az 52 éves Jennifer Lopeznek két romantikus vígjátéka is megjelenik idén, Julia Roberts pedig újra összeáll George Clooney-val.

Sandra Bullock és Channing Tatum

Sandra Bullock és Channing Tatum az Elveszett városban (Fotó: Profimedia)

Félreértés ne essék, a trendek nem azért változnak, mert a producerek összeültek, és belátták, nem jó ez így, ideje teret adni az ötvenen túli nőknek is. A filmipar hajnala óta tart a középkorú férfiak uralma, most azonban feltűnt nekik, hogy az érettebb nők már nem csak háztartást vezetnek, hanem saját életük van. Ez pedig a filmipar szempontjából azért fontos, mert

sok-sok pénzt költenek, például mozijegyre.

Az 50 pluszos nők ráadásul a világ legnagyobb társadalmi csoportja: mivel egészségesebbek és tovább élnek a férfiaknál, és egyre többüknek van saját egzisztenciája, Hollywood egyszerűen nem teheti meg, hogy nem kedveskedik nekik. Például azzal, hogy romantikus szerepekben visszahozzák kedvenceiket – vagy eleve el sem engedik őket. A pozitív változásnak tehát szokás szerint pénzügyi okai vannak.

A jelenségről nagyon sokat írhatnánk még, de felesleges, mert az egyébként vitatott – maradjunk abban, hogy hullámzó színvonalú – munkássággal bíró Amy Schumer mindent elmondott egy zseniális videóval, igaz, ehhez Tina Feyre, Julia Louis-Dreyfusra és Patricia Arquette-re is szüksége volt. A Last Fuckable Day (széplelkű olvasóinktól elnézést, de: „a dughatóság utolsó napja”) arról szól, hogy akár felszabadító is lehet az érintett színésznőknek, hogy Hollywood (férfi) producerei elengedik a kezüket és nem adnak nekik több szerepet, hiszen végre megszabadulnak az ezzel járó elvárásoktól is. Azaz nem kell többé úgy tenniük 50 évesen, mintha 25 évesek lennének. Arra, hogy ez mit jelent, mindenki szánjon öt percet!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top