Az emberek között járva sokaknak feltűnt, hogy mintha sokkal mogorvábbak, agresszívabbak lennénk, hogy mindenki csak magára figyel, és vannak, akik attól tartanak, hogy az elkövetkezendő időszak csak rontani fog a helyzeten.
Mert ahogy enyhített a szorításán a világjárvány, belecsöppentünk egy újabb olyan helyzetbe, amivel nem lesz könnyű megbirkózni, gondolunk itt például az energiaválságra, valamint az inflációra, és
sokan a túlélésért fognak küzdeni.
De a válság, a krízis tényleg kiöli belőlünk az emberséget? És mit tehetünk annak érdekében, hogy megőrizzük, esetleg továbbfejlesszük empátiás készségünket, kell-e tartanunk attól, hogy ember embernek lesz farkasa?
Ezekre a kérdésekre nem egyszerű válaszolni. Sok helyen írtak arról, hogy a világon több helyen is empátiadeficit van, vagyis az emberek egyre kevésbé együttérzők. Ezzel felvenni a harcot pedig szakértők szerint nem könnyű feladat, mert abban, hogy mi is az empátia, a témával foglalkozó kutatók sem értenek egyet. Az biztos, hogy az empátia nem egyenlő a szimpátiával, ám nélkülözhetetlen ahhoz, hogy bele tudjuk képzelni magunkat mások helyzetébe, hogy megértsük őket.
Ahogyan a Mindset Pszichológia cikkében lehet olvasni, azzal, hogy felismerjük az érzelmi tapasztalatokat másokban, osztozunk egymás érzéseiben és motiváltak leszünk arra, hogy mások szenvedését enyhítsük a segítő viselkedés rendszeres megjelenésével.
Ha egyre kevésbé empatikusak az emberek, az komoly következményekkel jár, mert ez az, ami összetartja a társadalmat
– nyilatkozott az empátiát már több évtizede kutató Marco Iacoboni arról, hogy számára mit jelent ez a fogalom.
Egy mindenkiért, mindenki egyért
Az empátia valamilyen szinten tényleg a túlélés kulcsa, így volt ez az idők kezdetén is. Peter Kropotkin anarchista filozófus 1902-ben megjelent, Mutual Aid: A Factor of Evolution (Kölcsönös segítség: az evolúció egyik tényezője) című könyvében azt írja, hogy mások segítése és védelme, valamint a csoport, és nem az egyén szükségleteinek szolgálata számos faj túlélése szempontjából alapvető fontosságú volt, és a korai emberi társadalmakban sem volt ez másként.
Az antropológusok is úgy tartják, a fajunk soha nem maradt volna fenn anélkül, hogy életünket az élelem és az erőforrások megosztása köré szerveztük volna.
Jelenleg viszont kétféle narratíva van: az egyik szerint válság, krízis idején levetjük magunkról a civilizáció álcáját, önzők leszünk, a saját túlélésünk érdekében képesek vagyunk mindenkin átgázolni. A másik szerint a közös sors, a közös szenvedés összehozza az embereket, sokkal empatikusabbak, segítőkészebbek leszünk. Az utóbbiban szeretnénk hinni, de az előbbiről gondoljuk azt, hogy közelebb áll a valósághoz. Egyes kutatások szerint az igazság valahol a kettő között lehet. Athena Aktipis pszichológus szerint a válságos idők a legjobbat hozhatják ki belőlünk, ha nem aggódunk amiatt, hogy mások kihasználják együttműködési hajlandóságunkat. Ezen állítását azzal a kutatással támasztja alá, amely szerint a járvány idején az emberek sokkal könnyebben vállaltak közösséget az egész világgal, mint saját szomszédjaikkal.
Fotó: Sean Gallup/Getty Images
Azt, hogy a nagyobb válságok, például háborúk, világjárványok vagy természeti katasztrófák idején az emberek vagy még önzőbbek vagy még nagylelkűbbek lesznek, azt a koronavírus-járvány is megmutatta. Emlékezzünk vissza, hogy a pandémia kirobbanásakor mindenki óriási készleteket halmozott be tartós élelmiszerekből és különböző háztartási termékekből, nem törődve azzal, hogy másnak nem marad, mindeközben számos felmérés mutatta, hogy megnőtt az adakozási kedv is.
Adományozás és háború
A Magyar Fundraising Akadémia közleménye szerint az orosz-ukrán háború február 24-i kitörése után némi megtorpanás volt tapasztalható az adományozói hajlandóság terén, utána azonban emelkedő adatok látszanak. Mindez arra enged következtetni, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdetekor, a nagy számú menekült megjelenése és a társadalomban megindult széles körű, civil segítségnyújtás lekötötte az adományozásra fogékony emberek figyelmét és erőforrásait. Azonnali és közvetlen segítségre volt szükség, és azoknál a szervezeteknél volt emelkedés, amelyek gyorsan reagáltak a menekülthullámra és a támogatóikat is mozgósítani tudták.
Hozzátette, az elhúzódó háború és az azt kísérő gazdasági bizonytalanság, instabilitás hatása pedig hosszabb távon mutatkozik meg, és ha az adományozási kedvet kevésbé is érinti, az adományozók lehetőségeit várhatóan megváltoztatja. „Lényeges ezenkívül az is, hogy a mostani vizsgálatunkban még nincs benne az emelkedő energiaárak, rezsiköltségek hatása. Arra csak később kapunk választ, hogy ez milyen módon hat ki majd a civil szervezeti adományozásra” – magyarázza Miha Tamás, az MFA vezetője.
A kérdéshez hozzá kell tenni azt is, hogy nem vagyunk egyformák: nagyon sok tényező játszhat közre. Például hogy mennyire vagyunk anyagiasak, irigyek, egoisták, arról nem is beszélve, hogy ki éppen milyen élethelyzetben van. Hogy tovább bonyolítsuk a helyzetet, abban, hogy mennyire vagyunk együttérzők, sokat számít a katasztrófa, tragédia mérete is, vagyis, hogy mennyi áldozata, elszenvedője van egy negatív történésnek. Egyes kutatások is azt sugallják, hogy ahogy a tragédiához kapcsolódó számok egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek, úgy egyre érzéketlenebbé válunk. „Evolúciós szempontból azokra a dolgokra összpontosítottunk, amelyek azonnali halállal járhatnak, ilyen szempontból pedig a közvetlen környezetünk jelentett ránk veszélyt” – nyilatkozta Melissa Finucane, a Rand Corporation viselkedés- és társadalomtudósa.
És sajnos vannak olyan esetek, amikor már nemcsak a több ezer áldozat tűnik túl soknak ahhoz, hogy érdemben kötődjünk a sorsukhoz, hanem kettő is, ugyanis egyetlen egy emberrel a legkönnyebb együttérzőnek és megértőnek lenni. Ezért is gyakori, hogy a sajtó azzal próbálja közelebb hozni az olvasókhoz a tragédiákat, hogy az érintettek egyéni történeteiről számol be. Gondoljunk csak arra, milyen heves érzelmeket váltott ki világszerte annak a menekült kisfiúnak a fotója, aki 2015-ben fulladt a Földközi-tengerbe, amikor családja a szíriai háború elől menekülve Európába próbált eljutni
De mielőtt nagyon ostoroznánk magunkat esetleges közömbösségünk miatt, könnyen lehet, hogy saját magunk védelme érdekében próbáljunk magunkat távol tartani a negatív, szomorú, tragikus hírektől, hiszen ezek komoly stresszforrást jelenthetnek. Egy, a 2013-as bostoni maratonon történt robbantást követő tanulmány például azt találta, hogy azok, akik egy hétig naponta hat vagy több órán át követték a támadásról szóló híradásokat, kilencszer nagyobb valószínűséggel számoltak be magas szintű akut stresszről még hetekkel később is.
És sajnos nem mindenki képes arra, hogy távol tartsa magát a negatív történésektől, a doomscrolling nevet kapta az a jelenség, amikor hírfolyamunkat szinte kényszeresen görgetjük a rossz híreket keresve. Nem is csoda, hogy több kutatás összekapcsolta mind a szorongást, mind a depressziót a Covid-19-hez kapcsolódó média fogyasztásával és az okostelefonozással töltött idő megnövekedésével.
Egy önkéntes ételt csomagol az ukrán menekülteknek a halmi román-ukrán határátkelőhely román oldalán 2022. március 7-én (Fotó: MTI/Kiss Gábor)
És ha már a stressznél tartunk, ugyan általánosítani csak mértékkel szabad, egyes kutatások szerint azonban van különbség abban, ahogyan a nemek reagálnak a stresszhelyzetekre. Ha sok stressz ér minket, akkor két út áll előttünk: vagy sokkal inkább énközpontú lesz a gondolkodásunk, mert a másokkal való törődést a túlzott erőfeszítésként élnénk meg egy ilyen helyzetben, vagy nyitottabbak, empatikusabbak leszünk és mi magunk is jobban támaszkodunk másokra. Ugyan kis mintával dolgoztak a kutatók, de egy, a Psychoneuroendocrinology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a nők fokozott stressz alatt megértőbbek, empatikusabbak lesznek, a férfiaknál pedig pont a fordítottja az igaz. Hogy ennek mi állhat a hátterében, az nem teljesen tisztázott.
Volt olyan kutatás is, ahol nemekre bontva vizsgálták az emberek reakcióit, és a szakemberek ebben az esetben arra a következtetésre jutottak, hogy a stressz hatására hangsúlyosabb lesz a proszociális, vagy segítő, másokat érdekeit (is) szem előtt tartó viselkedés. Igaz, a kísérletekből az is kiderült, hogy a körülményeket, következményeket viszont nem biztos, hogy megfelelően tudjuk ilyenkor mérlegelni, ami ahhoz vezethet, hogy nem tudunk megfelelő segítséget nyújtani. És akkor beszélni kell azokról a kutatásokról is, amelyek szerint a stressz még a legegyüttérzőbb emberből is kihozhatja a rosszabbik énjét. Szintén egy tudományos folyóiratban jelent meg nemrég az a tanulmány, ami ezt igazolta, és amiből az is kiderült, hogy azoknál, akik kevésbé empatikusak, nem tapasztalható olyan lényegre törő változás, mint az empatikusabb társaiknál.
Egyedül nem megy
„Amikor eluralkodik rajtunk a bizonytalanság, akkor hajlamosak vagyunk arra támaszkodni, amit igaznak gondolunk, vagyis a saját érzéseinkre, a saját nézőpontunkra” – írják a kutatók, megjegyzik, ezért fontos, hogy azok, akiknek módjában áll a társadalom stressz-szintjét kezelni, lásd politikusok, döntéshozók, aktívan tegyenek annak érdekében, hogy csökkenjen a létbizonytalanság, hiszen így kevésbé leszünk önzők, sokkal jobban fogunk törődni másokkal.
Dr. Sarb Johal klinikai pszichológus, aki több állam kormányával, illetve a WHO-val is dolgozott, ki is emelte egy cikkében, hogy az ilyesfajta külső segítség mennyire nélkülözhetetlen ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzetekhez, az átálláshoz időre és támogatása van szükségünk, arra, hogy valakik létrehozzanak olyan egyszerű struktúrákat, amelyek segítenek eligazodni a mindennapi valóságban.
Más szakértők szerint persze mi is tehetünk annak érdekében, hogy olyankor, amikor állandósul a stressz, ne veszítsük el emberségünket, sokan hasonlítják az empátiát az izmokhoz, amiket edzeni, terhelni kell, mert ha nem foglalkozunk velük, elsatnyulnak. Mint az élet sok területén, ezen is a kellő önismeret segíthet, illetve – bármilyen furcsán is hangozhat elsőre – az, ha (egészséges mértékben) odafigyelünk magunkra, a saját lelki, testi és szellemi jólétünkre, hiszen úgy hatékonyabban tudunk megküzdeni a stresszel, így másokon is könnyebben tudunk segíteni.
Jó hír viszont, hogy egyes források szerint ha empátiát gyakorlunk, ha önzetlenül segítünk másoknak, az jó hatással lehet az egészségünkre.
2022 nyarán jelent meg a Wonder Drug: 7 Scientifically Proven Ways That Serving Others Is the Best Medicine for Yourself (Csodaszer: 7 tudományosan bizonyított módja annak, hogy mások szolgálata a legjobb gyógymód) című könyv, aminek szerzői azt állítják, az együttérzés hozzájárulhat ahhoz, hogy kisebb legyen a szív- és érrendszeri betegségeknek és a korai elhalálozásnak, valamint a krónikus gyulladásoknak és depresszió kialakulásának kockázata is.
A megfelelő odafigyelés nemcsak nekünk segít, hanem a fogadó félnek is. A Wisconsin-Madison Egyetem kutatói által írt tanulmány szerint azok a páciensek, akik sokkal empatikusabb, betegközpontú ellátásban részesültek, kevésbé volt súlyos a betegségük lefolyása és gyorsabban gyógyultak meg, amire magyarázatot adhat az, hogy vizsgálataik szerint ezen betegek szervezetében magasabb volt az ún. neutrofil granulociták száma, amelyek fontos szerepet játszanak az immunrendszer működésében.
