nlc.hu
Életmód
Nem vihette fel a repülőre a halat, egy reptéri dolgozó vigyázott rá

Nem vihette fel a repülőre a halat, egy repülőtéri dolgozó vigyázott rá egész nyáron

A diáklány nyári szünetre utazott haza, de nem tudta felvinni a repülőre a kedvenc halát. Egy ügyfélszolgálati munkatárs végül felajánlotta, hogy egész nyáron vigyáz a halra.
Sziámi harcoshal egy akváriumban

Miután Kira Rumfola idén májusban befejezte első évét a Tampa Egyetemen, becsomagolt, és kedvenc lakótársával, egy Theo nevű sziámi harcoshallal elindult a repülőtérre, hogy otthon töltsék a vakációt. A repülőtéren azonban nem várt akadállyal szembesültek. 

A 19 éves lány egy kis méretű, hordozható akváriumba tette a halat, ám így sem vihette fel a repülőgép fedélzetére. A Southwest Airlines szabályzata szerint erre csak kistestű kutyák és hordozóba tett macskák esetében van lehetőség. Kira tanácstalan volt, korábban nem volt semmi probléma a hal utaztatásával, és a lakótársai is mind hazamentek már, így nem tudta senkire sem hagyni Theót.

Ekkor lépett színre a légitársaság jó fej ügyfélszolgálati munkatársa, Ismael Lazo, aki nem mindennapi segítséget ajánlott fel az elsőéves hallgatónak. A 35 éves nő megígérte, hogy amíg tart a szünidő, az otthonában gondját viseli a halnak, a lány nyugodtan hazautazhat, és bármikor érdeklődhet kedvence hogyléte felől.

Annyira jó érzés volt, hogy vállalta, vigyáz a halamra. Tudtam, hogy Theo hiányozni fog a nyár folyamán, de hálás voltam, és tudtam, hogy gondoskodni fog róla

– mondta a lány, aki rövid gondolkodás után elfogadta a szokatlan ajánlatot.

Ahogy Kira hazaért New Yorkba, azonnal ráírt Lazóra, hogy van a hal, de Theo szuperül érezte magát, és erről átmeneti bébiszittere – aki vette egy nagyobb akváriumot – fotókkal is beszámolt a gazdájának. Később is rendszeresek voltak az üzenetváltások, és az együtt töltött napok alatt az is kiderült, hogy Theo imádta, hogy mosogatnak körülötte.

A diáklány nagyjából négy hónappal később, mostanában utazott vissza az egyetemre, így végre visszakaphatta a halát is. Nem volt hálátlan, egy vásárlási utalvánnyal és némi édességgel köszönte meg a hal-felvigyázást.

(Washington Post)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Tim Mossholder)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top