
Bodrogi Gyula unokája izgulva lépett színpadra, hiszen már valamennyi szék foglalt volt, így neki nagyot kellett énekelnie, hogy leülhessen az egyik székes versenyző helyére. “Idegesen érzem magam, hiszen a 6 szék már foglalt, és én vagyok az utolsó, de mindent bele fogok adni” – vallotta be Herceg Erikának, akinek Bodrogi Enikő az egyik kedvence.

Bodrogi Enikő az X-Faktor Táborban – Forrás: RTL Klub / X-Faktor – videó
“Nagyon örülök, hogy az Erika csapatába kerültem. Remélem, hogy hisz bennem, én is nagyon hiszek benne, és nagyon remélem, hogy nagyon messzire el tudok vele jutni” – nyilatkozta a színészlegenda unokája a produkciója előtt.
A fiatal tehetség mindenkit lenyűgözött, a mentorok és az egész közönség állva tapsolt a produkciója után. “Enikő, te megmentetted a napomat! Ez volt az a finálé, ami visszahozott az életbe. (…) Egyértelműen adok neked egy széket” – mondta neki Herceg Erika.
Végül Lingura Tibornak kellett átadnia a helyét Enikőnek, így a fiúnak idén sem sikerült bejutnia a Mentorházba.