Általában azzal a céllal helyeznek el nevelőszülőknél egy gyereket, hogy idővel visszatérhessen az eredeti családjába, vagy örökbefogadó szülőkhöz kerüljön. Előfordulhat azonban az is, hogy a nevelőszülő és a gyerek között olyan szoros érzelmi kapcsolat alakul ki, hogy a nevelőszülő maga szeretné örökbe fogadni a gyereket. Erre kerülhetett volna sor most is, ám a gyermekvédelmi szakszolgálat megakadályozta az örökbefogadást.
A Pest Megyei Főügyészség közleménye szerint ebben az esetben a kisgyermek kéthetes korában került a nevelőszülőhöz, egy érdi édesanya eltitkolt, gondozatlan terhességéből született gyermekként. A nevelőszülő ettől kezdve saját családjában nevelte. A kisfiút kétéves korában egy pár örökbe szerette volna fogadni, de ez végül meghiúsult, mert a pár elállt a szándékától.
A kisfiú így a nevelőanyuka mellett maradt. Az eltelt évek alatt kölcsönösen nagyon mély kötődés alakult ki közöttük, valamint a család többi tagja között.
Két évvel később újabb örökbefogadás iránti eljárás indult, ekkor viszont már a nevelőanyuka is jelezte örökbefogadási szándékát.
A gyermekkel kapcsolatba kerülő szakemberek – védőnő, óvodapedagógus – véleménye az volt, hogy a gyermek nagyon kötődik a nevelőszülőhöz és annak családjához, teljes jogú családtag, ott kiegyensúlyozott, vidám. Az örökbefogadás előkészítése iránti eljárásában viszont az illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat arra az álláspontra helyezkedett, hogy
nem támogatja a nevelőszülő általi örökbefogadást,
és az idegen örökbe fogadni szándékozó párok sorrendjét is felállították.
A nevelőszülő ekkor az ügyészséghez fordult. A Pest Megyei Főügyészség a gyermek érdekeinek védelme miatt vizsgálatot indított az ügyben. Az ügyészség a szakértői vélemények alapján megállapította:
a nevelőszülői családhoz szorosan kötődő, ott újszülött kora óta több mint négy éve nevelkedő gyerek súlyos traumát élhet meg, visszafordíthatatlan érzelmi károsodás érheti, ha új családba helyezik ki.
Az ügyészség arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakszolgálat eljárásában azt is vizsgálni kell, hogy nem okoz-e nagyobb hátrányt – maradandó lelki sérülést – az idegenek általi örökbefogadás, mint az így szerezhető előnyök.
A történet végül happy enddel zárult: a gyermekvédelmi szakszolgálat friss szakértői vizsgálatot rendelt el. A pszichológusi vélemény alátámasztotta, hogy a gyerek idegen szülőkhöz nem köthető, nincs úgynevezett „kötődési kapacitása”, csak a jelenlegi családhoz. Ezért a gyerek érdeke azt szolgálja, hogy a jelenlegi nevelőszülőknél maradjon, ők fogadják örökbe. Ezek alapján a gyámhatóság engedélyezte nekik a kisfiú örökbefogadását.
(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash)