A kormány egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, mely lehetővé tenné, hogy természetvédelmi területeink magánkézbe kerüljenek – írja közleményében a Greenpeace.
Mint írják, a törvényjavaslatban ugyan az áll, hogy ez csak a természetvédelmi kezelésért felelős szerv előzetes jóváhagyásával történhet meg, ám azt nem lesz nehéz megszerezni, mivel független természetvédelmi hatósági rendszer már rég nincs Magyarországon. A vevőnek csupán annyit kell tennie, hogy megígéri a szerződésben, hogy vigyázni fog a területen található természeti értékekre, és erről időnként írásban is beszámol – figyelmeztet a civil szervezet.
A tervezet a Greenpeace szerint azért is rendkívül aggasztó, mert egyértelműen a bevételszerzés a cél: az indoklásból az látszik, hogy az „értékesítési potenciállal” rendelkező területeket kívánják eladni, azaz kiárusítják az állami vagyont.
„Meggyőződésünk, hogy ha ez a törvényjavaslat átmenne, az kezdő lépése lenne egy olyan folyamatnak, amelyben magánkézbe adják és pénzzé teszik hazánk többi, különleges természeti értékét, védett területeit, amelyek a természet utolsó menedékei, és amiket nem lehet kisajátítani, hisz ez a miénk, a magyar embereké és a gyermekeinké. Ezt minden eszközzel meg kell akadályoznunk!” − mondta Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország természetvédelemért felelős munkatársa.
(Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)