nlc.hu
Életmód
Eddig az életkorig nem árt a cigi

Kiderült, hány éves korig lehet visszafordíthatatlan károsodások nélkül dohányozni

Azért jobb, ha addig sem szokunk rá a dohányzásra.

Dohányosokat vizsgáló nagyszabású tanulmányt tettek közzé amerikai kutatók a napokban, amelyben több mint 550 ezer amerikai felnőtt egészségügyi adatait analizálták az 1997 és 2020 közötti időszakban. Érdekes eredmény született – írja az Index.

A soha nem látott méretű kutatásban arra a következtetésre jutottak, hogy azok a cigarettázók, akik 35 éves koruk előtt leszoktak, hasonló halálozási arányt mutattak egy adott időszakon belül az egyáltalán nem dohányzókkal.

Akik viszont 35 éves koruk után is dohányoztak, azoknak jól kimutathatóan megnőtt a halálozási arányuk a nemdohányzókéhoz képest, az életkorral egyre növekvő mértékben. Azok közül, akik 35 és 44 éves koruk között szoktak le, 21 százalékkal, akik még később, 45 és 54 éves koruk között dobták el a cigarettát, 47 százalékkal többen haltak meg, mint a füstmentesen élők társaik – idézi a tanulmányt a lap.

A dohányzás ettől még bármelyik életkorban bizonyítottan káros, és minél korábban hagy fel a dohányzással, annál jobb. A 35 év a legkésőbbi életkor a leszokáshoz, ha el akarjuk kerülni a visszafordíthatatlan egészségügyi károsodásokat, ilyenkor még nem feltétlenül jelentkeznek a szervezet károsodásának jelei.

Korábban is már lehetett tudni, milyen hatással van a szervezetre, ha letesszük a cigit, de ez eddig nem volt életkorhoz kötve. 10 füstmentes év elteltével a tüdőrák kockázata nagyjából felére csökken az aktív dohányos időszakhoz viszonyítva. Mindemellett a száj-, torok- vagy hasnyálmirigyrák kialakulásának valószínűsége is jelentősen csökken. A dohányzásról való leszokás után 15 évvel szívkoszorúér-betegség, valamint a hasnyálmirigyrák kialakulásának esélye megegyezik egy soha nem dohányzóéval. 20 év elteltével a dohányzás okozta halálesetek kockázata, ideértve a tüdőbetegséget és a rákot is, egy olyan ember szintjére esik vissza, aki soha életében nem gyújtott rá.

égő cigaretta

Fotó: Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top