A 21 esztendős Carmen és Lupita Andrade a YouTube Ask Me Anything műsora során válaszoltak az emberek kérdéseire életükről. Az ikrek a törzsüknél vannak összenőve és egy medencéjük van, ám két külön szív dobog a mellkasukban. A testüknek több része is összefonódik, például az emésztőrendszerük és a reproduktív szerveik. Jogosan vetődhettek fel a kíváncsiskodó kérdések: hogy vannak a párkapcsolattal?
Érdekes módon a randevúzással kapcsolatban a két lány nem is különbözhetne jobban egymástól, Lupita azt mondta magáról, hogy „aszexuális és aromantikus”, Carmen eközben elárulta, hogy „körülbelül másfél éve jár a jelenlegi barátjával”. Utalt arra is, hogy ő és szerelme nem élnek szexuális életet a lány ikertestvére miatt. A férfi állítólag ezzel rendben van.
Az ikreket ezután megkérdezték, hogy lehetséges-e a házasság a jövőjükben, és Carmen azt mondta, hogy ez nem igazán jár a fejében, mert még csak 21 éves.
A pár ezután elárulta, hogy fiatal koruk óta „fetisizálják” őket, sok embernek az az elképzelése, hogy egyszerre két emberrel is szexelhet, ha lefekszik velük. Szerintük ez viszont nem helyénvaló, sőt vérfertőzés.
Az ikreket megpróbálták szétválasztani négyéves korukban, de ez egyikük életébe került volna. Az egyik legrosszabb életű sziámi ikerpárról ebben a cikkben írtunk.