„Dudi nincs jól” – árulta el a Borsnak barátjáról Wiesner Tamás, akik sokakkal együtt nagyon szorít Csapó Gábor felépüléséért. Azt, hogy pontosan milyen egészségügyi problémával szállították kórházba a sportolót, nem lehet tudni, annyi azonban biztos, hogy még az otthonában elveszítette az eszméletét és jelenleg intenzív osztályon kezelik.
Az egykori csapattárs hozzátette, hogy Csapó Gáborhoz a feleségét már beengedték, azt azonban egyelőre nem engedélyezi a kórház vezetősége, hogy a régi pólósok is meglátogassák. Az állandó felügyelet alatt álló és diétára fogott Dudi nagyon vágyik haza, de erre minden bizonnyal még várnia kell.
![Csapó Gábor](https://nlc.hu/uploads/2022/11/csapo1.jpg)
Fotó: MTVA/Zih Zsolt
„A speciális étrend mellett gyógyszerekkel is tesznek azért, hogy hozzásegítsék a fogyáshoz” – tette hozzá Wiesner Tamás, aki úgy tudja, ez nagyon fontos lenne a légzéselégtelenséggel is küzdő csapattársa gyógyulásához.
Bár szerencsére fel sem merült, hogy a sportolónak vért kellene adni, a barát szerint rengetegen állnak ugrásra készen, ha összefogásra lenne szükség Dudiért: „Ha például arra lenne szükség, hogy vért adjunk neki, nem létezik olyan hatalmas tégely, amiben a vért összegyűjtenénk, mert mindannyian a rajongásig szeretjük őt.”