Julie McFadden 5 éve dolgozik ápolóként egy hospice-ban, előtte pedig több, mint 10 évet húzott le egy intenzív osztályon. A nővér @hospicenursejulie néven oszt meg videókat TikTokon a munkájáról, elsősorban azért, hogy edukálja netezőket a halálról – ez pedig olyasvalami, amit kifejezetten szeret a szakmájában.
„A legjobb része a munkámnak, hogy a pácienseket és a családokat taníthatom a halál és a haldoklás témakörében, amellett, hogy érzelmileg és fizikailag támogatom őket” – nyilatkozta Julie a The Sunnak. – Hospice ápolóként szintén fontos feladatom, hogy segítem őket abban, hogy megértsék, mi vár rájuk” – tette hozzá.
Ezért kezdte el a TikTok-oldalát is, amin meg szokta osztani, miket mondanak az emberek a haláluk pillanatában. És bár valamelyikre talán még számítasz is, vannak, akik szívszorító meglepetést okoznak.
„A legtöbben általában azt mondják: » Szeretlek«, mások viszont az édesanyjukat, édesapjukat hívják, akik sokszor már régóta nincsenek köztünk”
– mondta Julie.
Az egyik videójában pedig azt is elmesélte, mi történik velünk az életünk végén. Ezek lehet, hogy „abnormálisnak tűnnek, de valójában teljesen normálisak”. Így például megváltozik a légzésünk, a bőrünk színe és lázunk is lehet. Sőt, előfordulhat, hogy a halála előtt a beteg hirtelen úgy tűnik, sokkal jobban lesz. Ez is nagyon gyakori jelenség, és „több formában fordulhat elő. A leggyakrabban ez úgy néz ki, hogy megjön az étvágyuk, beszélgetnek, talán még sétálnak is, visszatérnek régi önmagukhoz: újra megjelenik a személyiségük, nevetgélnek, dumálnak, viccelődnek. De ezután néhány napon belül elhunynak.”
Julie, akinek legfőbb célja, hogy az emberek ne kezeljék tabuként a halált, hat hónappal ezelőtt indította a TikTokját, és azóta már több mint 1 millióan követik őt.