nlc.hu
Életmód

A világ legmegnyugtatóbb dala

Veszélyes lehet autóvezetés közben hallgatni a világ legmegnyugtatóbb dalát

Túlságosan is nyugtatólag hat a tökéletesen megkomponált relaxációs dal, ezért autóvezetés közben inkább ne hallgasd.
Egy nő autót vezet

Van egy nyolcperces zeneszám, amelyről úgy tartják, hogy a világ egyik legmegnyugtatóbb dala, mert csökkenti a vérnyomást, lelassítja a szívverést és mérsékli a kortizol, azaz a stresszhormon szintjét. Állítólag annyira el tud lazulni tőle az ember, hogy el is álmosodhat, ezért szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad autóvezetés közben hallgatni.

A Radox Spa tusfürdőmárka által készített tanulmány szerint a Marconi Union Weightless című száma még annál is pihentetőbb, mintha sétálni indulnánk, masszíroztatnánk vagy élveznénk egy csésze teát.

Egy kutatás során nőknek kirakókat kellett időre teljesíteniük, hogy növeljék a stressz-szintjüket, majd különböző dalokat játszottak le nekik, miközben figyelték a szívritmusukat, a vérnyomásukat és a légzésüket. A vizsgálat megállapította, hogy a Weightless 11 százalékkal hatékonyabb volt, mint a többi dal, 65 százalékkal csökkentette a szorongást, és néhány résztvevőt még álomba is ringatott.

Íme a dal:

„Az agyi képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy a zene nagyon mélyen hat az agyban, és nemcsak a hangok feldolgozásáért felelős területeket stimulálja, hanem az érzelmekkel kapcsolatos régiókat is – mondta Dr. David Lewis-Hodgson, a kutatás vezetője. – Valójában a Weightless annyira hatásos volt, hogy sok nő elálmosodott, és én azt tanácsolnám, hogy ne vezessenek a dal hallgatása közben, mert veszélyes lehet.”

A dal nem véletlenül lett ennyire nyugtató, a zenekar hangterapeutákkal dolgozott az elkészítésén. Zongorát, gitárokat, harangjátékot és buddhista énekeket használtak a dallam megalkotásához. Lyz Cooper, a Brit Hangterápiás Akadémia alapítója szerint a Marconi Union ezeket az elemeket úgy kombinálta, hogy megalkották a tökéletes relaxációs dalt.

A dalban van egy folyamatos ritmus, amely percenként 60 ütemmel indul, majd fokozatosan lelassul 50 körülire. Hallgatás közben a szívverés szép lassan igazodik ehhez a ritmushoz. A nyolcperces hosszúság azért fontos, mert nagyjából öt perc kell a relaxációs folyamathoz. Lényeges az is, hogy a dalban nincs ismétlődő dallam, így az agy teljesen ki tud kapcsolni, nem próbálja folyton megjósolni, milyen rész fog következni.

(Ladbible)

(Kiemelt kép: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top