Ha most valamiért úgy adódna, hogy egyetlen szóval kellene jellemeznem a kisfiam születése utáni időszakot, a válás egészen biztos benne lenne abban a háromban, ami azonnal eszembe jut. Valahol közvetlenül az instant szerelem, és a teljes káosz után. Soha annyiszor nem vágtam ugyanis a férjem fejéhez azt, hogy én márpedig most elválok tőle és slusszpassz, mint abban a kaotikus első három hónapban. Pedig elhihetitek, hogy a 11 közös évünk alatt azért voltak már necces időszakaink.
És mégis. Hiába hallottuk szinte mindenkitől (de főleg gyakorló szülőktől), hogy készüljünk nagyon, mert ez most rázós lesz, az égvilágon semmi sem tudott minket felkészíteni arra, ami azután történt, hogy hazaértünk a kórházból és becsukódott hármónk mögött a bejárati ajtó. Így például álmomban nem gondoltam, hogy valaha képes leszek konkrét idegrohamot kapni attól, ha a férjem elindul vásárolni (vagy bárhová, ami a lakáson kívül van). Pedig kaptam. Nem is egyszer. De egymásnak feszültünk többek között azon is, hogy alvásidőben mennyire hangos az „elfogadhatóan hangos” mosogatás, és hogy mit is jelent a gyakorlatban, hogy fele-fele arányban osztozunk a gyerek körüli teendőkben, amiben elméletben, még a szülés előtt olyan szépen megegyeztünk.
Spoilerezni fogok: végül nem váltunk el. És most már, így majd’ két évvel később talán megkockáztathatom, hogy nem is fogunk. (Még úgy se, hogy azért manapság érezhetően többet veszekszünk, mint azelőtt.) Ehhez persze kellett idő; egyrészt, hogy lecsillapodjanak a hormonjaim, másrészt, hogy mindketten beleszokjunk abba az új szerepbe, ami – kilenc hónap terhesség ide vagy oda – végül mégis egyik napról a másikra szakadt ránk. Kellett hozzá türelem, meg egy jó adag empátia, hogy igenis képesek legyünk belátni, a másiknak is éppen olyan küzdelmes és nehéz időszaka van, csak máshogy. És ha ez még nem lett volna elég, kellett az a fránya mázli is.
És még így se sokon múlt. Épp ezért őszintén nem csodálom, hogy vannak olyan házasságok, amik konkrétan rámennek a közös gyerekre. A Whisper oldalán most olyan szülők vallottak nagyon őszintén, akikben pontosan ez a közös: hogy a gyerekvállalás alapjaiban rengette meg és zilálta szét az addig jól működőnek gondolt kapcsolataikat. Íme, néhány a vallomások közül:
„Én egészen addig azt hittem, hogy szeretem a férjemet, amíg meg nem születtek a közös gyerekeink. Azóta tudom, hogy milyen az igazi szeretet, és ez nagyon távol van attól, amit a férjem iránt érzek.”
„A férjem világéletében úgy viselkedett, mint akiből egyszer csodálatos apa lesz majd. Aztán megszülettek a gyerekeink. Keményen dolgozik, fizeti a számlákat, de pocsék apa. És ez rányomja a bélyegét a házasságunkra is.”
„Nekem tönkrement a házasságom a gyerekem születése után. Ettől függetlenül be kell valljam, szívesebben vagyok egyedülálló apa, mint férj gyerek nélkül.”
„Rettenetes dolog ezt bevallani, de a gyerekvállalás teljesen kinyírta a házasságunkat. Fogalmunk se volt, mibe vágunk bele, és ezt a frusztrációt most egymáson vezetjük le.”
„A feleségem gyakorlatilag egy másik ember lett azóta, hogy megszületett a közös gyerekünk. Kértünk segítséget és már dolgozunk a kapcsolatunkon, de kis híján ráment a házasságunk erre.”
„Ki nem állhatom, hogy a feleségem túlságosan elnéző és engedékeny a gyerekekkel. Teljesen különböző a szülői stílusunk és ez már a házasságunkat is próbára teszi.”
„A rosszabb napokon úgy érzem, hogy a legrosszabb dolog, amit tehettünk, hogy gyereket vállaltunk. A feleségem teljesen megváltozott a szülés utáni depresszió miatt, és egyszerűen nem veszi észre, hogy a változásnak rám is súlyos hatásai vannak.”
„Belefáradtam abba, hogy azóta, hogy a gyerekeink megszülettek, gyakorlatilag folyamatosan veszekszünk a férjemmel. Szép lassan rámegy erre a házasságunk.”
„A gyerekvállalás alapjaiban rengette meg a kapcsolatomat a férjemmel: olyan oldalainkat mutattuk meg egymásnak, amiről nem is tudtuk hogy létezik, és rettenetes. Olyan boldogok voltunk hat hónappal ezelőtt. Néha komolyan elgondolkozom azon, vajon túl tudunk-e jutni majd ezen.”
„Rengeteget híztam a terhesség alatt és ennek a súlyfeleslegnek egy jó részét megtartottam a szülés után is. Undorodom magamtól, ha a tükörbe nézek és ez már a házasságomat is veszélyezteti.”
„Mostanában semmi mást nem csinálunk, csak veszekszünk. Ez nem az a boldog család, amiért annyit imádkoztam.”
„Két gyereket kellett szülnöm ahhoz, hogy rájöjjek, a férjem egy igazi seggfej. Már nem is akarok a felesége lenni.”
„A gyerekünk születése teljesen megváltoztatta a kapcsolatomat a férjemmel. Őrülten hiányzik. Még soha az életemben nem éreztem ennyire távolinak őt.”
