nlc.hu
Életmód
Oldal stresszes menyasszonyoknak

Esküvőtervező oldalt indított a stresszes menyasszonyoknak

Amy Patterson tudja, milyen végigidegeskedni az esküvői előkészületeket. Sorstársain akar segíteni.

Élete nagy napja lett volna az esküvője Amy Pattersonnak, ám a brit nő inkább csak a stresszre emlékszik. Épp gyászolta 76 éves korában elhunyt dadáját, aki egyfajta pótanyaként működött az életében, ráadásul az Amy pocakjában fejlődő kisbabáról az orvosok megállapították, hogy dongalábbal jön a világra.

Az esküvői stressz sokak életét megnehezíti (Fotó: Getty Images)

Az esküvői stressz sokak életét megnehezíti (Fotó: Getty Images)

A 24 éves Amynek ez már sok volt, főleg, amikor – épp néhai dajkája születésnapján – megszületett a kis Charlie és az orvosok gipszet raktak a lábára, majd 9 hetes korában megműtötték az Achillesét és egy olyan csizmácskát adtak rá, ami egy rúddal kapcsolódott a másik lábához. A kisbaba 36 órán keresztül sírt, Amy pedig teljesen maga alatt volt. Az esküvőszervezéshez pedig sem kedve, sem ideje nem volt.

Hogy mégis haladjon, esküvői fórumokat böngészett és rájött, hogy sok menyasszony stresszel és szorong a nagy nap előtt. Ekkor jutott eszébe a Brideplan (Menyasszonyi tervező) oldal létrehozása, ami épp az ilyen nőknek segít.

Más megoldást akartam kínálni a pároknak, azon kívül, hogy aggodalmaikat és problémáikat képzetlen idegenekkel beszélik át a fórumokon” – mondta a Metro-nak.

A Brideplant 2022 novemberében elindítva Amy azt reméli, hogy megoldást kínálhat azoknak a pároknak, akik életük egyik legnagyobb eseménye előtt állnak.

Támogatni akartam a párokat az esküvőjük megtervezésében, miközben segítek nekik kezelni az életükben fellépő helyzeteket, félelmeiket, szorongásaikat és stresszeiket” – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top