nlc.hu
Életmód
Kulcsár Edina nevet változtatott

Kulcsár Edina felvette férje, G.w.M. nevét

Ez gyors volt.

Kulcsár Edina és G.w.M., azaz Varga Márk szombaton házasodtak össze. Az egykori szépségkirálynő a második esküvőjén is várandósan mondta ki az igent. A ceremónia kicsi volt, csupán pár rokon és barát volt jelen.

Kulcsár Edina és G.w.M.

Kulcsár Edina és G.w.M. (Fotó: Trenka Attila)

Azonban az esküvőről azóta is kevés szó esett, inkább arról, hogy a rapper esküvői fotójuk alatt szállt bele az exébe, majd azóta is csatároznak, amit már Edina sem hagyott szó nélkül, és szintén egy, a nagy napon készült fotót mellékelve intézett pár szót férje gyermekei anyjához. 

Mindeközben arra is volt ideje, hogy négy nap alatt megváltoztassa a nevét.

Bár a kismama az utóbbi időben visszavonult a nyilvánosságtól, hajfonással foglalkozó szalonjait a mai napig üzemelteti. A Nemzeti Cégtár adatai szerint pedig immáron Varga Edinaként szerepel a nyilvánosság számára is hozzáférhető hivatalos iratokban – szúrta ki a Blikk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top