nlc.hu
Életmód
Nárcisztikus, aki szerető férjnek álcázza magát: ő a wife guy

A pasi, aki a felesége ajnározásával csak önmagát fényezi – Bemutatjuk a wife guy-t

Elsőre akár meghatónak is tűnhet, ha valakit a párja piedesztálra emel mások előtt, látszólag minden gondolata körülötte forog. Annyira sokan szenvedünk az elismerés hiányában, hogy amikor azt látjuk, hogy valakit körberajonganak otthon, szeretnénk egy kicsit a helyében lenni. Azonban van egy pont, amikor ez a rajongás már túl sok. És itt lép képbe a wife guy.

A wife guy (szabad fordításban: feleséges csávó) egy utóbbi években kialakult kifejezés, ami az olyan férfiakat takarja, akik gyakran tesznek közzé tartalmakat a feleségükről, hogy ezzel javítsák a társadalmi helyzetüket és az emberek róluk alkotott véleményét. De takarhat olyan pasikat is, akiknek a hírneve vagy karrierje elsősorban a feleségéről közzétett tartalmaknak köszönhető. A wife guy semmiképp sem összekeverendő egy olyan férfival, aki egyszerűen csak szereti a feleségét, és nem érdekli, hogy kettőjükön kívül ki tud még erről.

Mint a fogalom leírásából is látszik,

a wife guy-ok rajongásának valójában vajmi kevés köze van a valódi szeretethez és szerelemhez, valójában a dicséretek és a szeretet megnyilvánulásai itt sosem annak a félnek szólnak, akinek látszólag a nyilvános posztokat és vallomásokat címezték.

Ez valójában egy előadás a külvilágnak arról, hogy a szerelmet valló illető milyen tökéletes, figyelmes, gondoskodó és a szeretetével a párját elhalmozó férfi, aki nem fél kifejezni az érzelmeit, és egyáltalán nem tartja cikinek, hogy az emberek előtt is vállalja a szerelme magas hőfokon lángolását. A wife guy-ok létezése és sikere valójában nekünk, a közösségi médiában aktívan lájkolóknak és szívecskéket küldőknek köszönhető. Úgy érezzük, hogy ha valaki hajlandó velünk megosztani az érzéseit és egy keveset a magánéletéből, akkor azt rögtön lájkokkal, szívecskékkel és „Jaj, de cukik vagytok!” kommentekkel kell jutalmaznunk. Nem csoda, hogy pont a boldog párkapcsolatokat mutató fotók, a meghitt(nek ható) vallomások, a szép családi fotók és a háziállatos képek mennek a legjobban a közösségi médiában: ha ilyet látunk, azt érezzük, hogy az illető megoszt magából valamit velünk, valamit, ami neki igazán fontos. Ezt használják ki a wife guy-ok, és csapnak le könyörtelenül.

A romantikus, szeretetéhes énünket célozzák meg

A wife guy-t és a szerelméért/feleségéért őszintén rajongó férjet/férfit nem mindig egyszerű megkülönböztetni egymástól. Egyetlen posztból szinte lehetetlen kiszúrni őket, általában hosszabb ideig kell őket megfigyelnünk a közösségi médiában ahhoz, hogy gyanússá váljanak. Ha egy ismerősöd hirtelen kitesz egy fotót a feleségéről, amiben körbedicséri őt, még egyáltalán nem biztos, hogy egy wife guy-jal állsz szemben, talán csak egy kedves gesztusnak voltál a szemtanúja. Viszont ha az ilyen gesztusokból feltűnően sokat láthatunk, a férfi nyilvánosan megdicséri a felesége frizuráját, a Facebookon gratulál az előléptetéséhez, lépten-nyomon elmondja, mennyire csodálatos édesanya, szinte minden fotója alá bekommenteli, hogy mennyire csinos, és valósággal eláraszt bennünket a közös (látszat)boldogságuk pillanataival, akkor sejthetjük, hogy valami nem stimmel.

A nárcisztikus jegyekkel bíró wife guy az emberek romantikus, szeretetéhes énjét célozza meg a trükkjeivel. Kihasználja, hogy sokan szeretetéhségben szenvedünk, és legbelül kicsit irigykedni kezdünk azokra, akik látszólag rengeteg szeretetet kapnak. Úgy tesznek, mintha a másikat fényeznék, miközben valójában magukat dicsérik körbe. A Guardian szerint e férfitípus kialakulása egyenes következménye annak, hogy a nők nagyon keveset várnak el egy heteroszexuális férfitól. Például ha egy magas pozícióban lévő férfi a baba születése után pár hétig otthon marad a gyerekkel, hajlandó pelenkát cserélni, netán kiveszi a részét a házimunkából, sokszor már elég ahhoz, hogy kívülről csodás és önzetlen pasinak tűnjön, és sorra kapja a dicséreteket. Ha egy férfi nem fél attól, hogy mások előtt kifejezze, mennyire szereti a feleségét, automatikusan szimpatikusabbá válik, a wife guy-t pedig pont ez a szimpátia élteti.

fotó: getty images

fotó: getty images

Egyszerre irigykedünk és gyanakszunk

A wife guy-ok látványos ajnározásparádéjához sokszor ambivalens érzések párosulnak. Eszter például egyszerre irigykedik a dicséretekre, és kicsit bűzlik is neki a dolog:

„Nekem is van olyan házaspár ismerősöm, akik oda-vissza csináljàk ezt, és mindig mondom a páromnak viccesen, te miért nem dicsérsz engem a face-en. Szerinte ez hamis és borzalmas, és pont a párkapcsolat bizonytalanságáról árulkodik ez a nyilvános megerősítősdi. Én el tudom képzelni, hogy van az a szerelmi hév, amikor az ember folyamatosan a tömegbe üvöltené, mekkora mázlija van a másikkal, de azt is, hogy ez inkább valakinek, például a volt pároknak szól vagy maga a birtoklás a lényeg.”

Orsi ezzel szemben bevallja, hogy neki kimondottan bejön a dolog, ha igazán őszinte. Ugyanakkor azt is tudja, hogy általában nem ez a helyzet: „A környezetemben megesett, hogy a mindenkit irritáló wife guy nyálas posztjait rendre a szeretője is lájkolta, ezzel is fenntartva a látszatot, hogy mekkora biribarinők a folyton megcsalt feleséggel. Hová hányjak?”

Andi végletekig romantikus léleknek tartja magát, még a legrosszabb karácsonyi romkomok is képesek kicsalni belőle egy-egy könnycseppet, ám nála is vannak bizonyos határok.

Pont úgy, ahogy egy nyilvános lánykérést sem tartok romantikus gesztusnak (bocsi, ha valaki igen), nekem ez is csak a magamutogatásról szól, szerintem a bizonygatásnak nem a közösségi médiában van a helye, hanem a tettekben a hétköznapokban. Olyan, mintha valamit kompenzálni akarna ezzel.

Verus első gondolata szintén a túlkompenzálás, amikor ilyet lát, de akad egy másik elmélete is a jelenség kapcsán: „Elképzelhető, hogy »fake it, till you make it« alapon, mantrajelleggel csinálja az illető. Azt hiszi, hogy ha elég sokszor írja le/ mondja el milyen csodálatos, értékes, stb., a másik, egyszer csak el is hiszi”.

Will Smith és Jada Pinkett

Will Smith is néha túlzásba viszi felesége Jada Pinkett ajnározását (Fotó: Getty Images)

Egy toxikus kapcsolat álcája is lehet

„Engem rendesen idegesít, ha valaki 0-24 a gyerekéről, párjáról posztol – tökre elhiszem, hogy szereti, de elég, ha ezt naponta többször elmondja neki SZEMÉLYESEN” – vallja Vivi, aki szerint a sok körbedicsérés valójában azt jelenti, hogy a pasi közben folyton melléjár. Lina szerint a grandiózus gesztusok mögött egyértelműen valami pusztító titok rejtőzik, sokszor egy egészen toxikus kapcsolatot bújtatnak a sok-sok szerelmes poszt mögé:

Közelről láttam egy ilyen párt, valójában rohadt belülről a kapcsolatuk, igazi pusztító toxic sztori volt, közben meg az instán ők voltak a gerlepár. Szerintem amúgy ezt nemcsak férfiak, hanem nők is csinálják, a motiváció pedig sokféle lehet.

Néha úgy érzem, a posztolók ezzel saját maguknak is bizonygatják, hogy jó az a kapcsolat, amiben benne vannak, és olyat is láttam már, hogy egy kiadós veszekedés, balhé után ment a feltűnő ajnározás. (Az említett pár azóta elvált, most egy másik lányról mennek a kontentek).”

Lina fenti történetének egyik legfőbb tanulsága, hogy egy wife guy egészen a lebukás pillanatáig a külvilág számára csak egy párjába/feleségébe nagyon szerelmes férfi. Ennek ellenkezőjét ugyanis csak az bizonyíthatja, ha a párja/felesége meséli el másoknak, hogy a nagy szerelem valójában csak látszat volt, netán mindenki számára kiderül, hogy a szerelmes szavak mögött valójában egy (vagy több) csúnya affér rejtőzött.

Magyar és külföldi wife guy-ok

Bár a wife guy-ok jellemzője, hogy a szerelmük kinyilvánítását nyilvánosság előtt csinálják, igazán feltűnővé akkor válnak, ha ez a nyilvánosság a lehető legnagyobb. Ha például egy ismert ember vagy celebritás tündököl az isteni férj/szerelmes partner szerepében, akkor ezt nemcsak az ismerősi köre, hanem ország-világ előtt teszi. De nemcsak a szerelmi vallomásai kapnak nagy figyelmet, hanem az is, amikor kiderül, hogy ezek valójában csak egy csúnya hazugságot próbáltak leplezni. Egy wife guy celebritás ideális bulvár-alapanyag. Amíg mennek a szerelmes üzenetek, addig csodálatos párként lehet írni róluk, ha pedig kiderül, hogy az egész egy nagy kamu volt, akkor ezen lehet tovább csámcsogni.

Adam Levine és szeretője

Adam Levine és Behati Prinsloo, valamint Levine szeretője Sumner Stroh (Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images, TikTok)

Az Egyesült Államokban a sajtó (hogy csak a Magyarországon is ismert hírességeket említsük) az énekes Adam Levine terhes feleségét megcsalós ügyét, valamint a komikus John Mulaney esetét kapta fel, aki egy ismert színésznőért hagyta ott a feleségét. A két ügyet összekötötte, hogy előtte mindketten folyton a feleségeiket ajnároztak minden létező fórumon, ám a félrelépések lerántották a leplet a színjátékukról.

De nem kell Amerikáig mennünk ahhoz, hogy ismert wife guy-okat találjunk. Bár nem tudunk megcsalásról, a felek válása óta elég nyilvánvaló, hogy Hajmásy Péter és Weisz Fanni házasságában a férfi klasszikus wife guyként viselkedett, és szerelmes gesztusok sokaságával próbálta a külvilág előtt leplezni azt, hogy a házasságuk korántsem volt ideális.

Széki Kriszti és Curtis házassága is úgy festett kívülről, hogy a rapper a csillagokat is lehozná a feleségének az égről. A feleségnek várandósan kellett szembesülnie a ténnyel, hogy a férje megcsalta őt.

Hasonló volt a felállás Meggyes Dávid és Horváth Gréta házasságában is: miközben a férje folyton szerelmet vallott neki, kiderült, hogy valójában egyáltalán nem hűséges hozzá: ráadásul a szakítás híre után több lány is megkereste Grétát azzal, hogy viszonyuk volt a férjével. Solti Ádámék – amúgy máig tartó – szerelme is maga volt az idill feleségével Bernivel, legalábbis akkor, ha hittünk a közösségi médiából sugárzó képnek: a valóságban a férfi félrelépett, sőt született egy gyermeke a házasságán kívül, miközben Bernivel már évek óta próbálkoztak a gyerekvállalással.

A wife guy-ok tehát köztünk járnak, és nem mindig könnyű észrevenni őket. Hogy kiszúrjuk őket, leginkább az ösztöneinkre kell hagyatkoznunk: ha valami túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, az többnyire nem is az.

(via) (via) (via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top