nlc.hu
Életmód
Betiltják New Yorkban a túlsúlyos emberek diszkriminációját

Betiltják New Yorkban a túlsúlyos emberek diszkriminációját

A testméretnek a faji és nemi hovatartozással egyenrangú védelmet fognak biztosítani.

New York város olyan törvényjavaslatot fogadott el, ami betiltja a súlyon alapuló diszkriminációt, írja a BBC nyomán a Telex. Az Egyesült Államokban egyre növekszik a mozgalom, amely szerint a testméretnek a faji és nemi hovatartozással egyenrangú védelmet kell hozzárendelni.

A törvényjavaslatért kampányolók azt mondják, hogy az elhízás diszkriminációval járhat, főként a nők esetében például alacsonyabb bérekkel. A közmeghallgatások során az érintettek arra hivatkoztak, hogy nehezen igazodnak el az éttermek és színházak ülőhely-lehetőségei között, nehezebben tudnak kivenni albérletet, és negatívan érinti őket a városi kerékpárprogram súlykorlátozása is.

A javaslatot New York polgármestere várhatóan még ebben a hónapban aláírja. Az tervezet széles körben támogatott, 44-5 arányban fogadták el.

Michigan állam 1976 óta tiltja a munkahelyi súlyon alapuló diszkriminációt, és néhány más városban, köztük San Franciscóban és Washingtonban is érvényben van hasonló törvény. Állami szintű törvényjavaslatok New Yorkban, Massachusettsben, Vermontban és New Jersey-ben születtek már a témában – említi a lap.

Mindeközben egy jelentés szerint 2035-re a gyermekkori elhízás a 2020-as számokhoz képest több mint kétszer annyi kiskorút, azaz 208 millió fiút és 175 millió lányt érinthet. A Healthdata szerint 2015-ben 107,7 millió elhízott gyermek és 603,7 millió elhízott felnőtt élt a világon. 1980 óta pedig az elhízás több mint 70 országban megduplázódott, és a legtöbb országban folyamatosan nő az elhízott emberek aránya. Az elhízás azonban továbbra is esztétikai és viselkedési probléma marad a társadalmakban.

new york túlsúly

Elhízás New Yorkban
(Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top