nlc.hu
Életmód

A halálból tért vissza a bokszoló elmesélte, hogy mit látott túlvilágon

Visszatért a halálból egy bokszoló – elmesélte, mit látott a túlvilágon

A bokszoló még csak hatéves volt, amikor halálközeli élmény érte. Meggyőződése, hogy a túlvilág, illetve a halál utáni élet létezik. Aaron azt is elmesélte, hogy mit látott.

Egy bokszoló, aki a saját bevallása szerint pár percre „meghalt”, amikor hatévesen áramütés érte, elárulta, hogy mit látott a „túlvilágon” – vette észre a 24.hu

Aaron McCallum a diákjaitól kapott kártyát tartja a kezében

Aaron McCallum a diákjaitól kapott kártyát tartja a kezében (Fotó: Instagram/Aaron McCallum)

Aaron McCallum tegnap, azaz május 21-én vett részt a BKB32 elnevezésű pusztakezesboksz-gálán, ahol a brit bajnoki címért küzdött. A halálközeli élményben azonban nem a ringben volt része. Hatéves volt, amikor bátyjával és az egyik barátjával játszottak a mezőn, amikor Aaron megbotlott és az esés közben véletlenül egy elektromos vezetékbe kapaszkodott, így több ezer volt futott át a testén. 

Több olyan esetről is hallottunk már, ahol az emberek tisztán emlékeztek arra, hogy mit láttak akkor, amikor hasonló élményben volt részük. 2001-ben például Dr. Linda Cramer életéért 14 percig küzdöttek az orvosok, aki ez idő alatt 5 évnyi emléket gyűjtött össze a mennyországban. 

Aaron halálközeli élménye óta szintén meg van győződve arról, hogy a túlvilág és a halál utáni élet létezik. 

Minden olyan fényesen világított, hogy alig láttam, és elkezdtem felfelé lebegni. Láttam egy kastélyt, és átlebegtem a falakon. A túloldalon valaki egy könyvet olvasott néhány gyereknek. Odajött hozzám, és azt mondta: Túl korai még, vissza kellene menned!

– mesélte a bokszoló. 

Visszatértekor bátyja sikoltását hallotta, utólag pedig az is kiderült, hogy édesapja mentette meg azzal, hogy leszedte a drótokról. A bokszoló elmondása alapján látta a halál utáni életet, de kapott egy második esélyt, amit majdnem el is lökött magától. Az alkohol és a drog miatt kisiklott az élete, azonban a boksz helyes útra terelte. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top