nlc.hu
Életmód
Valóban létezik a túlvilág?

„Elsöprő bizonyítékok fényében arra jutottam, hogy biztosan létezik a túlvilág” – 5000 halálközeli élményt tanulmányozott egy orvos

Vajon létezik-e a halál utáni élet? Egy onkológus több mint 5000 halálközeli élmény tanulmányozása után arra jutott, hogy az örök kérdésre a válasz az, hogy: igen.

Jeffrey Long harminchét évvel ezelőtt még onkológus rezidensként dolgozott, ekkor tanulta meg, hogyan a sugárterápia segítségével, hogyan kezelhetik a leghatékonyabban a rákot. Akkoriban – lévén nem volt még internet – nem tudott rákeresni az őt foglalkoztató kérdésekre, így a kutatómunka zömét a könyvtárban végezte. Az egyik ilyen kutatása során kezébe akadt egy cikk, melyben különféle halálközeli élményekről írtak. Jeffrey azt mondja, az orvosi képzésen arra tanították őket, hogy az emberek élete során kétféle állapot létezik: az élő és a halott. 

„Egy kardiológustól olvastam egy cikket, amiben olyan betegek történeteit írta le, akik meghaltak, majd újra életre keltek. Nagyon eltérő, szinte hihetetlen történetekről számolt be. Ettől a pillanattól kezdve lenyűgöztek a halálközeli élmények vagy más néven NDE-k (halálközeli élmény)” – mesélte az Insider-nek

Hozzátette, véleménye szerint halálközeli élményről akkor beszélhetünk, ha a beteg kómában van, vagy megállapítható nála a klinikai halál beállta. Emlékeztetett, hogy vannak, akik ebben az állapotban hallanak, látnak, különböző érzelmeket éreznek, sőt, olykor még más lényekkel is kapcsolatba lépnek. Elárulta:

Az, hogy többet megtudtam ezekről a tapasztalatokról, alapvetően megváltoztatta az univerzumról alkotott nézetemet. 

Jeffrey-t annyira magával ragadta a halálközeli élmények tanulmányozása, hogy elindított egy alapítványt, ami kifejezetten ilyen élményeket kutat és amelynek segítségével eddig több mint 5000 hasonló esetet tanulmányozott. Az eredmények kiértékelésében egy másik orvos, illetve egy tudós is a segítségére volt. Mindezek alapján megállapították, hogy a halálközeli élményeknek bizony közös szálaik vannak.

Szkeptikusan vágtam bele ebbe a projektbe, de az elsöprő bizonyítékok fényében arra jutottam, hogy egész biztosan létezik a túlvilág

– jelentette ki. 

Az orvos CT-vizsgálatot futtat a vezérlőteremből

Az orvos CT-vizsgálatot futtat a vezérlőteremből (Fotó: Getty Images)

Az onkológus szerint nincs két egyforma halálközeli élmény, azonban az események tanulmányozása során megállapította, hogy az ilyen esetek egy előrelátható sorrend mentén alakultak ki. Az NDE-vel rendelkező emberek 45 százaléka  testen kívüli élményről is beszámolt: ekkor mondhatni “kiváltak” a testükből és kívülről látták/hallották, hogy mi történt a környezetükben, mindezt úgy, hogy fizikailag már halottak voltak. Jeffrey azt mondja, egy nő még arról is beszámolt, miszerint az újraélesztési kísérlete során látta, amint az orvosa a földre dobott egy szerszámot. Ezt nem sokkal később maga az orvos is megerősítette. 

„Nem találtam tudományos magyarázatot ezekre a tapasztalatokra. Közhelyesnek tűnhet, de a többség erős fényről, alagútról, vagy a szeretteiről mesél az élmény kapcsán. Az elmúlt 25 évnyi kutatómunka során arra jutottam, hogy ezek a leírások azért váltak ennyire ismertté, mert igazak. Ez idő alatt még egy öt év alatti gyerekekből álló csoporttal is dolgoztam, akik ugyanezekről az élményekről számoltak be, mint a felnőttek” – tette hozzá. 

Persze Jeffrey nemcsak ezekről a “hagyományosnak tűnő” esetekről számolt be. Egy nő például elvesztette az eszméletét, miközben éppen lovagolt. A teste az ösvényen maradt ugyan, ennek ellenére a tudata a lovával együtt vágtatott vissza az istállóba. Nem sokkal később pontosan le tudta írni, hogy mi történt a lovardában. A beszámolója hitelességét később mások is megerősítették. 

Orvos vagyok. Olvastam különböző agykutatásokat és minden lehetséges magyarázatot mérlegeltem. Ennek a jelenségnek még csak távolról sem lehetséges fizikai magyarázata

– mondta.

Az onkológus azt is hozzátette, hogy szerinte az esetek tanulmányozása jobb orvossá is tette. „Ma már nagyobb önbizalommal, illetve szenvedéllyel kísérem végig a pácienseimet az életveszélyes betegségeiken” – mondta végezetül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top