Lakóközösség, ahol csak 50 feletti nők élnek

Tizennyolc év kellett hozzá, de végül létrejött a New Ground, Nagy-Britannia első, kizárólag 50 év feletti nők számára fenntartott lakóközössége. Az épületben, ami London egyik külvárosában találtható, huszonhatan élnek, a legfiatalabb lakó 58, a legidősebb pedig 94 éves. A ház mellett egy  gyönyörű kert terül el, van vendéglakosztály az itt éjszakázó látogatók számára, és egy terem,  ahol vacsora- és moziesteket, illetve jógaórákat is tartanak, írja helyszíni beszámolójában a Guardian. 

A cikkben leszögezik, a New Ground nem egy kommuna, mindenkinek saját lakása van, pontosabban, van, akik bérlőként és vannak, akik tulajdonosként élnek otthonaikban. És megemlítik azt is, hogy ez a példaértékű projekt egy fontos problémára jelent megoldást, hiszen 2021-ben Nagy-Britanniában, 3,64 millió 65 év feletti ember élt egyedül, és 70 százalékuk nő volt. A Center for Aging Better legfrissebb jelentése szerint 10 év múlva a 65 év felettiek aránya a lakosságban 19 százalékról szerint 22 százalékra fog emelkedni, mindeközben pedig tovább csökken a fogyatékosságot okozó betegség nélkül eltöltött évek száma.

Maria Brenton, a Cohousing Network nagykövete elmondta, a projekt 1998-ban indult útjára, miután egy hollandiai kutatóútján találkozott az idősek számára létrehozott lakóközösségek ötletével. A holland kormány úgy gondolta, ez nem csak anyagilag jobb megoldás sokak számára, hanem lehetővé teszi az idősek számára, hogy kölcsönösen támogassák egymást, és egészségesebbek, boldogabbak és aktívabbak maradjanak.

Miután hazatért, felvette a kapcsolatot több szervezettel is, majd megalakult az Older Women’s Cohousing Group, amihez rengetegen csatlakoztak, de sajnos nem mindenki élte meg, hogy láthassa milyen eredményre is vezettek erőfeszítéseik. Az egyik akadályt Brenton elmondása szerint az jelentette, hogy nem rendelkeztek megfelelő tapasztalattal, a másikat pedig az, hogy találniuk kellett egy olyan szövetkezetet, aki rendelkezett a megfelelő engedélyekkel, meg tudta vásárolni a telket.

És itt még nem ért véget a harc, miután megvolt a helyszín, több éven át ment a kötélhúzás a helyi önkormányzattal.  Nem volt könnyű dolguk, egyes hivatalnokok ugyanis úgy vélték, így is elég idős ember él Barnetben, és féltek, hogy milyen költségekkel jár majd ez a projekt számukra. A valóság ezzel szemben az, hogy az önkormányzatot részben tehermentesítették, például minden lakónak vannak olyan ismerősei, akik rendszeresen meglátogatják őket, és ha valamilyen okból – például egy műtét miatt – egy kis extra segítségre van szükségük, kell valaki, aki elmegy bevásárolni vagy főz helyettük, akkor ezeket a feladatokat magukra vállalják.

Persze akinek szakszerű segítség kell, akinek tapasztalt ápolókra van szüksége, azok továbbra is igénybe vehetik ezeket a szolgáltatásokat. A tervezéskor pedig kifejezetten ügyeltek a lakók igényeire, például a kertépítésnél figyelembe vették, hogy kutatások szerint azok, akik demenciában szenvednek, jobban boldogulnak a görbe vonalakkal, a zsákutcák viszont összezavarják őket, így egy óriási ovális gyep került a közepére. 

Képünk csak illusztráció. (Fotó: Getty Images)

A házban mindenről maguk gondoskodnak, a feladatokat önkéntesekből álló csapatok osztják fel egymást között, vannak, akik a kertért, vannak, akik a takarításért, vannak, akik a karbantartásért felelősek. Maria Brenton, a projekt egyik fontos résztvevője elmondta, nem véletlenül döntöttek úgy, hogy a maguk urai lesznek, és példának hoz fel egy hasonló kezdeményezést, ahol úgy látták, szükségük van férfiakra is, hogy «legyen valaki, aki kicseréli az izzókat», majd hat hónapon belül az igazgatótanácsban csak férfiakból állt.

Ez persze nem jelenti azt, hogy férfiak ne léphetnék át a küszöböt, természetesen nincsenek kitiltva az épületből. „Mindenki erre kíváncsi, de nem, nincsenek kitiltva. Vannak testvéreink, apáink, fiaink, unokáink, szeretőink és sorolhatnám tovább. Egyetlen dolog van, amit nem tehetnek, nem költözhetnek ide” – nyilatkozta Jude Tisdall. Felmerülhet, hogy mi van akkor, ha az egyik lakónak lesz egy partnere, ha férjhez megy? Ki kell költöznie? „Nem, nem feltétlenül, bár az, hogy itt lakik, elég jó kifogás lenne, hogy csak hétvégéként találkozzanak” – jegyezte meg viccesen Jude.

Hedi Argent, 11 évvel ezelőtt, párja halála után csatlakozott a közösséghez. „A két lányom aggódott amiatt, hogy egyedül maradok, én pedig amiatt aggódtam, hogy ők aggódnak. Szerencsére ennek vége.” Az egykor könyvszerkesztőként dolgozó Argent továbbra is aktív, még mindig vállal munkát, iskolásoknak tart előadásokat, és nemrég fejezte be a gyerekeknek szóló memoárját, amelyben arról ír, kilencévesen hogyan menekült el a nácik elől. 

A 70 éves Charlotte Balázs, aki hamarosan Argenttel együtt fog járni előadásokat tartani, elmondta, nagyon jó, hogy van egy ilyen közösség, ahol ilyen kapcsolatokat lehet építeni, és hozzátette, a koronavírus-járvány sokkal jobban megtépázta volna, ha nem lett volna ez a közösség. Persze vannak, akik beismerték, voltak fenntartásaik, mielőtt beköltöztek volna, közösségben élni ugyanis nem annyira egyszerű. 

„Fel tettem magamnak a kérdést, hogy készen állok-e erre. De amikor visszatértem külföldről, nem volt hova mennem, nem voltak terveim. Kezdetben volt, ami visszatartott bennünket, voltak, akik nem mertek például lemenni a közös helyiségbe, amikor szerettek volna, mert úgy gondolták, mindenről együtt kell dönteni. Azóta szerencsére megtanultuk, nem kell mindennek közösségi szinten eldőlni, de ehhez szükségünk volt egy képzésre, ami viszont nagyon sokat segített” – mesélte az 58 éves Ann Beatty.