nlc.hu
Életmód
Per lett a Covid-oltásból

Per lett három Covid-oltásból, de elbukta a nagyharsányi tanár

Döntött a Pécsi Ítélőtábla.
oltásoltás

A Nagyharsányban élő Költő Előd 2021-ben kapott három Covid elleni oltást az egyik baranyai kórházban. A tanárként dolgozó férfi nem szeretett volna védőoltást kapni, ám oltakoznia kellett, ha meg akarta tartani az állását. Különösebb mellékhatást nem érzett az oltásokat követően, ennek ellenére 2023 áprilisában feljelentette három orvosát annak a kórháznak, amelytől a vakcinát kapta, mondván nem tájékoztatták őt arról, hogy „kísérleti gyógyszerről” van szó.

Költő Előd abban bízott, hogy a bíróság neki ad igazat, és az ítélet kártérítési jogalapot jelenthet azoknak, akiknek az oltástól megromlott az egészsége.

A Pécsi Törvényszék augusztusban tárgyalás mellőzésével döntött az ügyben, és úgy látták, nem történt bűncselekmény, hiszen köztudott volt, hogy a vakcinát ideiglenes engedély alapján adják be a pácienseknek. Tegnap  a másodfokú bíróság is elutasította a a vádindítványt – írja a Népszava

Miközben a bíróság meghozta határozatát, az ítélőtábla előtt mintegy hetvenen demonstráltak az ellen, amit „Covid-diktatúrának” neveztek.

A Covid-oltás állítólagos mellékhatásai miatt indított perekről már többször is írtunk. Legutóbb idén júniusban, amikor egy német nő 150 ezer euróra perelte be a BioNTech német vakcinagyártót azt állítva, hogy a vakcina miatt felsőtest-fájdalmak, duzzadt végtagok, fáradtság és alvászavarok jelentkeztek nála. Ha az ügy sikeres lesz, akkor több száz hasonló per követheti. Amúgy a német gyógyszerjog szerint a gyógyszerek vagy vakcinák gyártói csak akkor kötelesek kártérítést fizetni a mellékhatásokért, ha az orvostudomány kimutatta, hogy termékeik az előnyökhöz képest aránytalanul nagy kárt okoznak, vagy ha a címkén szereplő információk tévesek. 

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Vajda János 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top