Egy volt pszichiátriai betegből lehet a következő Miss Anglia, miután öt év küzdelem után újra fitt és karcsú lett, és egyenesbe hozta az életét.
A most 21 éves Chloe McEwen 16 éves korában került egy pszichiátriai intézménybe, mert súlyos idegösszeomlást kapott, miután egy partin kábítószert tettek az italába.
Bár amíg a bipoláris zavarral kezelték, felszaladtak rá a kilók, Chloe megfogadta, hogy változtatni fog, újra egyenesbe hozza az életét, majd elkezdett mozogni a helyi edzőteremben. Huszonöt kilótól szabadult meg a küzdelem során, hogy újra egészséges legyen testileg és lelkileg. Közben pedig harmadik szintű fitneszedző lett, és a testmozgással másoknak is segített, akik mentális problémákkal küzdenek.
Nemrégiben Chloe benevezett élete első szépségversenyére, és húsz másik résztvevőt megelőzve ő lett Miss Yorkshire.
Győzelme azt jelenti, hogy bejutott a Miss Anglia döntőjébe, és a Mind nevű jótékonysági szervezet nagyköveteként fog versenyezni, hogy bebizonyítsa, a súlyos mentális problémákkal küzdők is képesek talpra állni. Ha ott is diadalmaskodik, akkor a Miss Worldre is kvalifikálhatja magát.
Ha azt mondják nekem, amikor a bipoláris betegségem miatt összeomlottam és kórházba zártak, hogy néhány évvel később Miss Anglia döntőse leszek, sosem hittem volna el
– vallotta be Chloe.
Abban bízik, hogy a változás, amit véghez vitt, más lányokat is inspirál majd, akik hasonló traumán mennek keresztül. Úgy gondolja, hogy a felépülése kulcsa a fitnesz volt. Minél többet edzett, annál jobban érezte magát.
„Minden nap edzettem, és meg tudtam mutatni az orvosoknak, hogy legyőztem a démonaimat, és elhagyhatom a kórházat” – mondta Chloe, aki szerint a szépségversenyeknek is modernizálódniuk kell.
(Kiemelt kép: Instagram/Chloe McEwen)