nlc.hu
Életmód
Kóma után derült ki a cukorbetegsége

Lefeküdt aludni és 6 hét múlva kelt fel a kómából

Jody Foster – aki nem azonos Jodie Foster színésznővel – egy éve rosszul érezte már magát. Gyakran volt levert, fáradt, látása néha homályos lett. Bár ezek a cukorbetegség gyakori tünetei, a háziorvosa étkezési zavart és szorongást állapított meg nála.

Kapott szorongásoldó gyógyszert, de azt nem vette be. Amikor az orvosának elmondta, hogy gyakran szomjas, a szorongásoldó gyógyszer mellékhatásának hitték – ami meglepő, hiszen nem is szedte be. „Néha érthetetlenné vált a beszédem, mindent felejtettem. Már attól tartottam, hogy szép lassan megőrülök” – mondta a Mirrornak Jody.

 Pedig mindössze csak egy rutin vizeletvizsgálatra lett volna szüksége, hogy kiderüljön, 1-es típusú cukorbetegségben szenved. Mivel Jody egyre rosszabbul lett, odaköltözött a szüleihez és vélhetően ez mentette meg az életét.

fánk és vércukorszintmérő

Jody rendszeresen méri a vércukorszintjét (Fotó: Pexels.com)

Ugyanis az első otthon töltött éjszakáján diabetikus kómába esett. Este lefeküdt aludni és 6 hét múlva egy kórházi intenzív osztályon ébredt, ahol egy ápolónő kedvesen elmagyarázta neki, hogy mi történik épp vele és, hogy nem étkezési zavara van, hanem cukorbetegsége.

Felírták neki az inzulint, és elmondták neki, hogyan adja be magának az injekciót, de egy év telt el, mire felkeresett egy cukorbetegségekkel foglalkozó szakembert.

Miután első kézből tanulta meg, milyen nehéz lehet a vércukorszint szabályozása, Jody megváltoztatta karrierterveit: ápolónőnek kezdett tanulni, és diabétesz szakápolóként végzett. Terhes lett, ami cukorbetegként nagyobb kihívás. Ikreket várt, de csak egy babája maradt életben, Ralph.

A nő büszke arra, hogy az immár 9 éves Ralph nemrég az egyik iskolatársára figyelt fel, aki gyakran szomjas és sokat jár vécére. Ralph jelezte a cukorbetegség lehetőségét, a diáktársát kivizsgálták és diagnosztizálták is a diabéteszt.

Jody pedig életmódot váltott, rendszeresen ellenőrzi a saját vércukorszintjét és kialakított egy rendszert, hogy ő irányítsa a cukorbetegségét és ne fordítva történjen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top