Korábban többmilliárdos állami támogatást kapott a dél-koreai Bumchun – amely elektromos autók akkumulátoraihoz gyárt alkatrészeket – azzal az indokkal, hogy munkahelyeket teremt, ám a cég most úgy döntött, megválik több tucatnyi kölcsönzött magyar munkavállalójától. Állítólag azért, hogy vietnámiakat alkalmazzon helyettük – értesült a 24.hu.
December óta mintegy 60, magyarországi illetőségű dolgozót bocsátottak el a dél-koreai tulajdonú Bumchun Precision Hungary Kft. salgótarjáni üzeméből. A leépítésre azután került sor, hogy a céghez múlt év végén jelentős számú vietnami vendégmunkás érkezett, akiket a belépésük előtt az elbocsátott magyar dolgozók tanították be például a gépkezelői és a gépfeltöltői munkára. Jelenleg már az ázsiai munkások dolgoznak az állásukat veszített hazaiak helyén.
Az elbocsátott hazai munkások most nehéz helyzetbe kerültek, mivel az eset Nógrád vármegyében történt, ahol az országban a legmagasabb a munkanélküliségi ráta.
A portál elérte az egyik elbocsátott munkavállalót, aki tavaly június óta gépkezelőként dolgozott a Bumchun üzemében. Ismeretei szerint a leépített dolgozók, akárcsak ő, kölcsönzött munkások voltak, első körben őket rostálta ki a vállalat, miközben a munkájukra korábban sosem érkezett panasz. „Eleinte nem tudtuk, hogy a mi helyünkre jönnek, csak sejtettük, mivel a részlegen ennyi ember munkájára nincs szükség. (…) Arra nem számítottunk, hogy pont január elején küldenek el minket, amikor az üzemleállások miatt nagyon nehéz máshol elhelyezkedni” – nyilatkozta a kirúgott dolgozó, hozzátéve: sem a Bumchun, sem a munkaerő-közvetítő cég nem kínált fel számukra lehetőséget az elhelyezkedésre.
Kiemelt fotó: illusztráció, Costfoto/NurPhoto via Getty Images