Ha győztest keresnénk a történelem legrosszabb gyereknevelési tanácsai között, akkor nehéz dolgunk lenne, mert a versenyben olyanok is szerepelnek, mint Michael Pearl tennesseei prédikátor, akinek az 1994-es To Train Up a Child című könyve konkrétan a gyerekek bántalmazására buzdít – és a prédikátor gyereknevelési elvei összefüggésbe is hozhatók három gyermek halálával.
A prédikátor idomítással nevelné a gyerekeket, amelynek keretén belül például ajánlja a hat hónapos csecsemők önző követelőzését fakanállal ütlegeléssel megszüntetni. Ezt nehéz lesz lekörözni, de azért akadtak a bántalmazó prédikátornak versenytársai a történelem során, ha rossz tanácsokról van szó.
Az anyák a hibásak
A régi gyereknevelési elveket leíró tanulmányokból és könyvekből az tűnik fel talán elsőként, hogy nem nagyon voltak igazán ilyen elvek a ‘70-es évek előtt „a szülő feladata az volt, hogy megszülessenek a gyerekek, nem feltétlenül az, hogy felnevelje őket” – ahogy Jennifer Traig, az Act Natural: A Cultural History of Misadventures in Parenting című könyv szerzője. – „Előtte felnevelték a gyerekeket, de ezt többnyire más emberekre – személyzetre, idősebb testvérekre, rokonokra – bízták.”
„A szülő feladata az volt, hogy megszülessenek a gyerekek” (Fotó: Getty Images)
Az is gyakran látható a régi tanácsoknál, hogy a nőket hibáztatták a gyerekek körüli problémákért, ami nem csoda, hiszen általában férfi orvosok adtak tanácsokat nőknek ezekben a könyvekben. Az 1700-as évektől egészen a 20. század közepéig, amikor Benjamin Spock a The Common Sense Book of Baby and Child Care című könyvében a szülői nevelés szelídebb, ösztönökön alapuló megközelítése mellett érvelt, a tudományt gyakran az anyai ösztönökkel szembeállították, és az anyákat többször kritizálták, hogy „aggódó, jó szándékú, de tudatlan” népség – ahogy egy 1916-os könyv fogalmazott. William Buchan skót orvos 1804-ben megjelent Advice to Mothers című könyvében például azt állította, hogy „a törpeség 100-ból 99 esetben az anyák ostobaságának, helytelen viselkedésének vagy hanyagságának köszönhető”.
Néhány tanács nem feltétlenül annyira rossz, inkább csak a mai szemmel nézve furcsa. Egy 1878-as tanácsadó könyv például arra hívta fel az anyák figyelmét, hogy inkább ne adjanak gint a baba hasfájásának enyhítésére, amivel mélyen egyetértünk, de közben azért eltöprengünk, hogy milyen szokások lehettek akkoriban, ha ennek a tanácsnak szenteltek helyet egy könyvben. Egy 1749-es orvosi esszé pedig azt tanácsolta, hogy gyakran öltöztessék át a csecsemőket, mert a tiszta ruhák valójában nem „fosztják meg őket tápláló nedveiktől”.
Ókori Róma
Az ókori Rómában a férfi családfő abszolút hatalommal rendelkezett a gyermekei felett. Úgy fegyelmezhette őket, ahogy akarta, de akár meg is ölhette vagy eladhatta őket rabszolgának. A gyermekkor körülbelül 13 éves korig tartott, amikor a lányokat férjhez adták, illetve 14 éves korban a gyermekkor medálját a felnőttkor tógájára cserélték. A lányokat otthon tanították háztartási ismeretekre, a kellően tehetős fiúk pedig helyi iskolákba jártak. A fegyelmezés kemény is lehetett, de sok római felismerte, hogy a vesszőzés kontraproduktív.
A csecsemő elkényeztetése szocialista cselekedet
Spock 1946-os könyve előtt elég szigorú nevelési elvek uralták a babatanácsadó könyveket. A szakértők azt tanácsolták az anyáknak, hogy a csecsemőket szigorú etetési és alvási rutin szerint tartsák. Arról szó sem lehetett, hogy csak úgy szeretgessék a szülők a babákat és „kedvtelésből” ringassák őket, mert azt egyenes útnak tartották a kis zsarnok gyerekek neveléséhez – legalábbis egy 1911-es könyv szerint. Az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma 1929-ben egy Infant Care című brosúrában megjegyezte:
A csecsemőnek meg kell tanulnia, hogy a sírás csak azt eredményezi, hogy a szülei nem vesznek róla tudomást.
Az 1900-as évek elején uralkodó nevelési elvek szerint a csecsemő elkényeztetése erkölcstelen cselekedetnek számított, amely örökre megronthatta a gyermek jellemét. John Watson behaviorista pszichológus azt tanácsolta a szülőknek, hogy soha ne ölelgessék és puszilgassák gyermekeiket. Egy 1916-os könyv arra figyelmeztette a szülőket, hogy ne lovagoltassák térden a csecsemőket, mert ez elrontja a babákat, és „tönkrement idegekhez” vezet. L. Emmett Holt orvos 1894-ben egyenesen azt állította, hogy a csecsemőkkel való játék rossz ötlet: „A legjobb, ha hat hónapos korig nem játszunk a csecsemővel”.
A csecsemő elkényeztetése erkölcstelen cselekedet (Fotó: Getty Images)
Még 1962-ben is, jóval azután, hogy Spock szelídebb megközelítése elterjedt, egy Walter Sackett Jr. nevű amerikai gyermekorvos Bringing Up Babies című gyereknevelési könyvében azt állította, hogy azok a szülők, akik nem szigorú rutin szerint nevelik a babákat, egyenesen nem elég hazafiasak. Abszolút semmi éjszakai etetés, írta, függetlenül attól, hogy milyen kicsi a baba, vagy mennyit sír.
Ha arra tanítjuk utódainkat, hogy elvárják, hogy mindent igény szerint kapjanak, akkor elvetjük a szocializmus magvait
– figyelmeztetett Sackett, Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlítva a túlságosan engedékeny szülőket.
Ókori Görögország
A klasszikus Görögországban legális és meglehetősen gyakori volt a nem kívánt csecsemők elvetetése vagy szülés utáni elhagyása. Azokat, akiket megtartottak és túlélték a korai csecsemőkort, anyák vagy dajkák, általában erre a feladatra szentelt rabszolgák szoptatták. A szent ünnepeken a gyerekeknek gyakran adtak játékokat, például labdákat, miniatűr szekereket vagy agyagból és rongyokból készült babákat. A felnőttkor elérésekor a gyerekek a különböző isteneknek szentelték játékaikat, ami a felnőtté válás szertartása volt. A lányokat otthon tartották, amíg meg nem házasodtak, a fiúk azonban elmehettek, és tanulmányokat folytathattak – ezt a feladatot a görög értelmiségiek nagyon komolyan vették.
Terhességi tanácsok
- Terhesség alatt nincs zuhanyzás. P. H. Chavasse angol orvos szerint a zuhanyzás a terhesség alatt túl nagy sokkot jelent és vetélést idézhet elő, ezért a fürdést javasolta a kismamáknak.
- Terhesség alatt ne tegyél hosszú sétákat. Az egészségügyi szakemberek azt tanácsolták a terhes nőknek a 19. század elején, hogy legyenek rendkívül óvatosak, mert a hosszú séták, a lovaglás, a szex, a tánc és a kocsikázás göröngyös úton mind vetélést idézhetnek elő.
- Az elme az anyag felett. Nem volt elég a testet megvédeni a veszélyes világtól, az elmét is gondosan óvni kellett. Egészen a 19. század közepéig az orvosok hittek abban az elképzelésben, hogy egy terhes nő, ha megijed vagy csúnya dolgokat néz, közvetlenül átadhatja ezt a tapasztalatot születendő gyermekének anyajegyek vagy rendellenességek formájában.
- Egy kis petróleum jót tesz. Krupp esetén elterjedt volt, hogy egy kanál cukorra néhány csepp petróleumot tettek és azt adták a csecsemőknek. Mi a helyzet a náthával? Hat-tíz csepp terpentin megállítja a megfázást a korabeli tanácsok szerint.
- Fűzőt fel! A 19. század végén és a 20. század elején számos orvos elítélte a fűző használatát, különösen a terhesség alatt. De még 1917-ben is lehetett találni olyan reklámokat, amelyeken fűzőre buzdítják a kismamákat.
- A mérges anyatej. Több tanácsadó könyv is azt sugallta, hogy az anyák a negatív gondolatokkal árthatnak a babájuknak. Egy orvos házaspár 1916-ban gyűjtötte össze a tudnivalókat a szülőknek, az esszéjükben a dühös anyákat okolták a csecsemők kólikájáért. Az anyák is kiszáradhatnak, ha „aggodalomba, bánatba vagy zsörtölődésbe” bocsátkoznak – írták. Chavasse 1877-ben megjelent Advice to a Wife című könyvében tájékoztatta az anyákat, hogy ne szoptassanak túl sokáig, mert amint a baba elmúlt 9 hónapos, a szoptatás „agyi betegséget” okozhat a csecsemőknél és vakságot az anyáknál.
Középkori Skandinávia
A viking nők csak más nők társaságában szültek. Az újszülöttek elhagyását törvények tiltották, kivéve születési rendellenességek esetén – és persze ebben az esetben is inkább a lányok jutottak erre a sorsra, mint a fiúk. Már a keresztény korszak előtt is nyilvános szertartás keretében locsolták meg a csecsemőket vízzel és adtak nekik nevet. A finoman megmunkált játékok arra utalnak, hogy a gyerekeket gyakran nagyon szerették a szüleik. Gyakori volt, hogy a gyerekeket más családok nevelték, hogy erősítsék a különböző rokonsági csoportok közötti kötelékeket. Az ilyen gyerekeket nagyra becsülték, egy másik ember gyermekének nevelése lehetett megtiszteltetés, de lehetett a dominancia kifejezése is.
Óvatosan a szoptatós dajkákkal!
A 18. századi Európában gyakori volt, hogy a csecsemőket vidékre küldték, hogy egy dajkával éljen, aki pénzért szoptatta és gondozta a gyermeket. Ez a gyakorlat különösen Franciaországban volt elterjedt, ahol volt olyan év, hogy a 21 ezer párizsi csecsemőből 17 ezret küldtek el dajkákhoz. Csak 700 újszülöttet szoptatott a saját anyja abban az évben. Ám nem csak a gazdagok küldték el a gyerekeket, sőt, minél szegényebb volt valaki, annál messzebbre kerültek a gyerekei az országban.
A világ más részein nem a gyerekeket küldték el, hanem a dajkákat költöztették be a felsőbb osztályok családjai a saját otthonukba a gyerekek gondozásához. A 20. századfordulóra a csecsemőápolási kézikönyvek már a legtöbb családban megjelentek, és általában nem hagyták ki, hogy figyelmeztessék a szülőket, hogy a gyermekgondozásban segítő alsóbb osztálybeli nők mindenféle betegséget és rossz szokást terjeszthetnek.
Fotó: Getty Images
„Az anyák nem lehetnek eléggé óvatosak a szoptatós dajkákkal” – tanácsolta egy amerikai kormányzati brosúra szerzője, aki azt írta, hogy ezek a „rosszindulatú” nők esetleg nedves pelenkában hagyják a csecsemőket, vagy édességgel etetik őket. Egy 1916-os könyv, a The Mother and Her Child egészen odáig ment, hogy azt javasolta, hogy a szoptatós dajkák ne várjanak túl sok fizetést, mert eleve óriási ajándékot kapnak azzal, hogy egy felsőosztálybeli otthonban élhetnek. Eközben a mosónők hajlamosak voltak maró hatású „szódával” kimosni a csecsemő ruháit, és letagadni, állapította meg Chavasse 1878-ban.
A szoptatós dajkák voltak a leggyanúsabbak mind közül. Ez részben érthető, mivel attól tartottak, hogy olyan betegségeket, mint a tuberkulózis és a szifilisz, átadhatják az újszülötteknek. De sok más figyelmeztetés inkább csak a társadalmi osztályok közötti feszültségeket erősítette.
A The Mother and Her Child azt tanácsolta, hogy ne alkalmazzanak a szülők egyedülálló anyákat; és ha egy nőnek egynél több törvénytelen gyermeke volt, akkor valószínűleg mentálisan beteg volt. Chavasse könyve erősen javasolta, hogy a szülők ellenőrizzék a szoptatós dajka mellbimbóit (kellően hosszúnak kellett lenniük), és győződjenek meg arról, hogy a nő nem menstruál szoptatás közben, illetve ne egyen süteményeket és mártásokat, mert ezek árthatnak a tejnek.
Nemcsak szörnyülködésre jók a fenti gyereknevelési tanácsok, hanem talán új perspektívát is adnak a mai irányzatokhoz, melyek ugyanolyan vakon hisznek saját magukban, mint a régi irányok. Mindig fenntartásokkal kell kezelni azt, ami nagyon szembemegy a saját anyai, szülői ösztöneinkkel és hallgatni kell a megérzéseinkre a saját gyerekeinkkel kapcsolatban, mert általában ezek a legjobb tanácsadók egy szülő számára.
