nlc.hu
Életmód
Egy nő vallomása arról, hogy miért jó távkapcsolatban élni

„A szerelmünk romantikusabb, mint a filmekben” – Egy nő vallomása a távkapcsolat meglepő előnyeiről

Egy nő két éve él távkapcsolatban, és nem szeretne változtatni. Elárulta, milyen előnyökkel jár, ha csak évente négyszer látod a férfit, akibe őrülten szerelmes vagy.

„Orlandóban élek. Ő Ausztráliában. Tizenötezer kilométer és egy drága repülőjegy választ el a pasimtól. Az időzónáink is annyira eltérőek, hogy ő gyakorlatilag a »jövőben él«, mert Sydneyben most már holnap van. De szeretnék valamit tisztázni, ez a férfi életem legnagyobb szerelme” – így kezdi távkapcsolatának bemutatását egy nő, akinek a vallomása a YourTango oldalon jelent meg.

Azt írja, hogy szerelmét évente csak négyszer látja személyesen egy-egy két és félhetes látogatás erejéig, de neki pont jó ez így, és nem szeretne változtatni. Persze a környezetében már az elején sokan aggódtak, hogy ez a kapcsolat sosem fog működni, és nem lesz tartós, de ők rácáfoltak erre, és köszönik szépen, jól vannak.

„Már két éve tart ez a földrészeken átívelő románcunk, és ez a legboldogabb, legtartalmasabb kapcsolat, amit eddig megéltünk. Természetesen hiányzik nekünk a másik, de rájöttünk, hogy a távszerelem meglepő és nagyon látványos előnyökkel jár” – fogalmazott a nő.

Azt is összeszedte, hogy a tapasztalataik szerint milyen előnyökkel jár a távkapcsolat, íme a toplistája.

1. Az életünk még a filmeknél is romantikusabb

A nő korábban elveszettnek érezte magát egy szeretet nélküli házasságban, de a válása után az új kapcsolatban szinte kivirágzott. „Repülőre szállunk, átrepüljük a fél világot, csak hogy együtt lehessünk. Kiöltözünk, csodálatos randevúkra megyünk, háttérben a csillogó városi égbolttal. Nyilvánosan csókolózunk, gyakran és néha szemérmetlenül. Pikniktakarókon fekszünk a parkban.

Egész éjjel beszélgetünk és nevetünk. Minden együtt töltött pillanatot értékesnek érzünk.

2. A valódi öröm fontosabb a közelségnél

Mindketten átlagos emberek, és a kapcsolatuk szerintük azért működik ilyen jól, mert a szenvedélyes élet fontosabb számukra, mint az együttéléssel járó közelség. Azt persze nem tagadják, hogy nagyon nehéz a külön töltött idő, de inkább a pozitívumokra koncentrálnak: a szívből jövő örömre és a mély kapcsolatra.

Egy pár megöleli egymást a városban

Egy távkapcsolatban minden együtt töltött pillanat értékes  (Fotó: Getty Images)

Az együtt töltött idő mindig izgalmas, részben éppen azért, mert egy ideje nem látták egymást. „Tele van szeretettel, romantikával, és új kalandok felfedezésével. Három hónap különélés után még az olyan hétköznapi események, mint a bevásárlás vagy a közös mosás is kedvesnek és romantikusnak tűnik.”

3. Rengeteg énidő

„A férfi mellett ébredni, akit szeretek, kétségkívül gyönyörű dolog. De bocs, haver, nem fogsz hiányozni, ha sosem vagy távol. Csak azért, mert őrülten szerelmes vagyok a pasimba, és imádom a társaságát, nem jelenti azt, hogy a személyes teremben akarom tudni a nap 24 órájában.”

A nő szerint általános felfogás, hogy miután egy pár egyszer összeköltözött, soha többé nem szabad külön lenniük. Pár óra természetesen nem probléma, de egy egész hétvége már meglepőnek számít. Nekik azonban a távkapcsolat három hónapig tartó, bűntudatmentes egyedüllétet biztosít, ez a tér és magány segít mindkettőjüknek, hogy saját magukhoz kapcsolódjanak, feltöltődjenek, legyen idejük a munkára és a pihenésre – mindezt anélkül, hogy aggódniuk kellene a másik elhanyagolása miatt. Aztán mikor eljön a találkozás ideje, boldogan és energikusan kapcsolódnak a másikhoz. 

4. Nem kell a gyerekeit nevelnem

A nő szerint nem számít, hogy a gyerekeid mennyire szeretik az új párodat, azt nem akarják, hogy a veled töltött időt megzavarja. Ezért úgy gondolja, hogy a távkapcsolat másik nagy előnye, hogy a gyerekek életében van egy szerető és gondoskodó felnőtt anélkül, hogy folyamatosan betolakodna a mindennapjaikba.

Amikor találkoznak egymással, akkor a gyerekekkel is töltenek időt. „Ez egy nagyon mókás, nagyon szeretetteljes időszak, amikor mindenki nyomás nélkül kötődhet a másikhoz, és a gyerekeink gyönyörű példát láthatnak arra, hogyan néz ki egy egészséges, szeretetteljes felnőtt kapcsolat. Örülnek, hogy engem és a barátomat szerelmesnek és boldognak látnak együtt.” A látogatások többi része viszont gyerekmentes – hála az exeiknek –, és a nő szerint a gyerekek sem bánják, hogy két és fél hét után visszakapják a szülőjüket.

5. Jobb és több szex

A modern kommunikációs megoldásoknak köszönhetően érzelmileg akkor is tudnak kapcsolódni, amíg távol vannak egymástól. De az érintést, a testi kontaktust nem tudják online elintézni. Emiatt a kapcsolatukban teljesen más dimenzióban mozog a fizikai intimitás: jobb a szex, és könnyen lehet, hogy több is, mint a régóta együtt lévő pároknál.

A testünk csak egy kicsit felejti el a másikat, de eléggé ahhoz, hogy az a kezdeti intim érintés minden látogatás elején olyan érzés legyen, mintha először lennénk együtt.

A nő bevallja, hogy az ezt követő napokban újra felfedezik egymás testét, szenvedélyes és érzéki kalandokat élnek át. Abban a két és fél hétben, amikor együtt vannak, naponta akár két-három alkalommal is szexelnek – amivel az éves átlagot nézve simán beelőzik a heti egyszer-kétszer szerelmeskedő, együttélő párokat –,
persze amikor a gyerekekkel vannak, takarékra teszik magukat. „Ezzel együtt azt kell mondanom, hogy a távkapcsolat előnye nem az intimitás mennyiségében rejlik, hanem a minőségében!”

6. Minden nap megküzdünk a másikért

„Az emberek egyik legnagyobb párkapcsolati bizonytalansága az a félelem, hogy a párjuk csak azért marad mellettük, mert könnyű és kényelmes” – mutat rá a nő egy fontos szempontra. Úgy véli, hosszabb ideig csak akkor működhet egy távkapcsolat, ha a pár tényleg szereti egymást, és mindent megtesznek a másikért.

Nincs mit szépíteni, távkapcsolatban élni egyáltalán nem kényelmes: a 15 ezer kilométeres távolság, a 16 órás időeltolódás, az oda-vissza repülés hatalmas költsége, az időbeosztás totális átrendezése a látogatások idejére hihetetlenül nehéz tud lenni – ráadásul nem láthatod akármikor azt az embert, akibe őrülten szerelmes vagy. Ám ha valaki minden nehézség ellenére hajlandó időről időre átrepülni a fél világot, az az igazi szerelem. „Egy igazi, mély, eget rengető szerelem – írja a nő –, amiért érdemes minden egyes nap keményen küzdeni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top