Hallgatni arany – szól a jól ismert közmondás, ami azt jelenti, hogy gyakran bölcsebb dolog csendben maradni, mint meggondolatlanul beszélni. De ha órákon át egy szót sem szólunk, azzal vajon bearanyozzuk a napunkat? Sokak szerint igen, mert a hallgatásnak jótékony hatása van, és emiatt átmeneti némasági fogadalmat tesznek.
Erre esküszik például Marie McDonald McLaughlin Lawrie néven született skót énekesnő is, akit Lulu néven valószínűleg sokkal többen ismernek, pláne ha hozzátesszük, hogy ő közreműködött a Relight My Fire című 1993-as Take That-dalban (ami egyébként egy feldolgozás). A 75 éves előadó déli 12 óráig meg sem szólal – nem is suttog –, ha aznap fellépése van. A Guardiannek azt mondta, ez segít neki abban, hogy megóvja a hangját és tudjon énekelni. De szerinte a „beszédböjtnek” számtalan további pozitív hatása van, ami túlmutat azon, hogy a több ezredik alkalommal is elő tudja a legnagyobb slágereit.
A csend jótékony hatása
A szakemberek sokszor elmondták már, amit a legtöbben a saját bőrünkön is érzünk: a mindennapjainkban egyre több inger ér minket, egyre több a zaj – a szó szoros és átvitt értelmében is. Ráadásul szinte soha nincs kikapcs, csak alvás közben; ha éppen lenne pár nyugodt percünk, biztosan megtöltjük valamivel, pörgetjük a közösségi oldalakat vagy elindítunk egy podcastot. Akárcsak egy beszélgetésben: mintha kínos lenne a csend.
Pedig tanulmányok azt mutatják, hogy a csend jótékonyan hat az idegrendszer működésére, segít fenntartani a lendületünket, és felkészíti elménket arra, hogy alkalmazkodóbb és érzékenyebb legyen az összetett környezetre, amelyben élünk. A Duke Medical School munkatársa, Imke Kirste nemrégiben megállapította, hogy a csend összefügg az új sejtek fejlődésével a hippokampuszban, a tanulással és a memóriával kapcsolatos kulcsfontosságú agyi régióban.
A kutatások szerint a csend számos egészségügyi előnnyel járhat a test és a lélek számára. A többi között csökkenti a vérnyomást, javítja a koncentrációt, csökkenti a stresszt, serkenti a kreativitást, segít az álmatlanság ellen és javítja a tudatos jelenlétet.
Ace Ventura a néma szerzetes (Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Valaki észre sem veszi, hogy nem beszélsz
A csend megteremtése azonban nemcsak arról szól, hogy kiiktatjuk a zajokat és zavaró tényezőket, hanem arról is, hogy
átmenetileg szüneteltetjük az egyik állandó feladatunkat és felelősségünket: azt, hogy azon kelljen gondolkodni, mit mondunk.
Robert N. Kraft, az ohiói Otterbein Egyetem kognitív pszichológiával foglalkozó professzora a diákjaival ki szokta próbálni, milyen egy teljes napot szótlanul tölteni. Mindegyik tanuló kiválaszthatja, melyik lesz nála a csend napja, és készülni is lehet rá, például rövid üzenetekkel: „Ma nem tudok beszélni”, „Köszönöm”. Ezeket az előre legyártott mondatokat leszámítva tilos minden nyelvi kommunikáció, így a társalgás mellett nincs SMS és chatelés sem, de gesztusokat lehet használni.
A kísérlet után megbeszélik a tapasztalataikat, a professzor pedig a Psychology Today oldalán összefoglalta, hogy mit tudunk meg magunkról és másokról, ha abbahagyjuk a beszédet. A nagy dumások úgy érzik, megfosztották őket egy fontos dologtól, a csendesebbek viszont nyugodtabbak lesznek. Mindenkiben tudatosul, hogy általában milyen sokat csacsognak az emberek, és – ami talán meglepőbb – mennyit beszélünk magunkban.
Az ideiglenes némaság miatt jobb hallgatókká válunk, hiszen nem kell azon törni a fejünket, hogy mit mondjunk. Emiatt több kapacitásunk marad a gondolkodásra.
Előfordulhat, hogy egyesek észre sem veszik, hogy mi végig csöndben vagyunk, ugyanúgy folytatják a beszélgetést, mintha ott sem lennénk. Hiányzik az igazi kommunikáció, viszont támogatást nyújtottunk valakinek az érzései kimondásához.
Ízek, imák, szerelmek (Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Így iktass be csendes szüneteket
„Nagyon sok energia megy el a szavak megalkotásával és a társas interakciókkal – mondta Jason Cho gyermek- és ifjúsági pszichiáter, a Duke Egyetem Pszichiátriai és Magatartástudományi Tanszékének oktatója. – Nem ismerjük fel, hogy mindez mennyi energiát emészt fel. Tehát kiváltság és lehetőség lehet, ha megengedjük magunknak, hogy megálljunk, és ezt az energiát máshová irányítsuk.”
Cho 15 éve tanulmányozza a különböző meditációs formákat, és olykor elvonulásokat tart, amikor napokig szótlan marad. Azt mondja, egy csöndes időszak lehet néhány órás vagy csupán pár perces, ugyanúgy segíthet, amennyiben tudatosak vagyunk. A legfontosabb, hogy határozz meg egy időtartamot – például a telefonod időzítőjével –, és tartsd is be. Ez idő alatt maradj néma és mozdulatlan. Találj egy kényelmes pozíciót, és ha akarod, a szemedet is becsukhatod. Ha ez nem is tart hosszú ideig, segíthet az újbóli összpontosításban és a stressz csökkentésében.
Fontos, hogy tudatosan teremtsük meg ezeket a „csendkúrákat”, mert maguktól nem fognak beépülni a napirendünkbe.
„Ez nem ugyanaz, mint amikor autóval megyünk a munkahelyünkre, és nincs kivel beszélgetni – jegyzi meg Cho. – Ez egy kicsit más. Olyan, mintha egy határt szabnánk.” Például egy fontos munkabeszélés vagy videókonferencia után iktass be egy rövid meditatív szünetet az információk feldolgozása és a mentális felfrissülés érdekében.
Ha van rá lehetőséged, tölts időt a természetben, de már az is segítet, ha elvonulsz egy park padjára. Sőt, a természet már úgy is javíthatja a hangulatodat, ha csak kinyitod az ablakot, és hallgatod a madarakat és a fákat – feltéve ha nem a belváros közepén dolgozol. Egy kísérlet résztvevőinek feladatokat kellett elvégezniük, majd a munkát megszakítva különböző videókat mutattak nekik. Azok, akik természeti hangokat és fákat tartalmazó felvételeket láttak, jobb hangulatról számoltak be, mint akik városi környezetet néztek.
Ha újak számodra ezek a meditatív szünetek, elkeserítő lehet, ha a csendes időszakokban is munkával vagy a mindennapi problémákkal kapcsolatos gondolatok cikáznak a fejedben. Emiatt ne aggódj, nem baj, ha az elméd ezekben a percekben nem nyugodt helyeket keres. Sokkal fontosabb, hogy időt adj az elmédnek, hogy oda menjen, ahová kell.
„Ennek az egésznek a nagy része arról szól, hogy ne ítélkezzünk – mondta Cho. – Ha a helyes meditáció vagy a megfelelő gondolkodásmód fogalmán töprengünk, akkor máris rossz nyomon járunk. Inkább szánjunk rá néhány percet, és fogadjuk el, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Létrehozunk egy keretet és egy határt, és bármi történik, legyen az véletlenszerű vagy tolakodó gondolat, nyugtalanság, az rendben van. Csak meg kell tartanunk a határt. Ígérd meg magadnak, hogy nem cselekszel, nem reagálsz, csak ott leszel. Ez minden, amit tenned kell, csak ülj és légy csendben.”
Sok beszédnek sok a rajongója
Idegenekkel folytatott beszélgetések során az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy ha kevesebbet beszélnek, akkor szimpatikusabbak lesznek a másiknak. A Personality and Social Psychology Bulletin című folyóiratban 2022-ben megjelent tanulmány azonban rávilágított, hogy ez az elképzelés téves.
A vizsgálat során véletlenszerűen kijelöltek embereket, és azt kérték tőlük, hogy a társalgás idejének 30, 40, 50, 60 vagy 70 százalékában ők beszéljenek. A kutatók azt találták, hogy minél többet beszéltek a résztvevők, annál jobban kedvelték őket új beszélgetőpartnereik.
Ez egybevág annak a kutatásnak az eredményével, amikor a beszélgetőpartnerek közül az egyikre a beszélő, a másikra a hallgató szerepét osztották. A 12 perces interakciók után a hallgatók jobban kedvelték a beszélőket, mint fordítva, ami azt sugallja, hogy az emberek szimpatikusabbnak találják azokat, akik beszélnek. Emögött valószínűleg az áll, hogy ha többet tudunk meg a másikról, akkor úgy érezhetjük, hogy több közös vonásunk van.
Néma szerzetesek
Az 1085-ben alapított, és ma is létező karthauzi rend tagjait gyakran néma barátoknak hívják, be ez nem pontos megnevezés. Tény, hogy szigorú napirend szerint élnek, idejük nagy részét az imádkozás, a magányos tanulás és a kerti munka teszi ki, valamint sok időt töltenek egyedül. De a beszéd nem tilos számukra, némasági fogadalmat sem tesznek, inkább arról van szó, hogy a remete jellegű, szemlélődő életmódot folytató közösségben eleve nem sokat szólnak egymáshoz.
A karthauziak életéről Philip Gröning német rendező készített A nagy csend címmel dokumentumfilmet, miután egy évig élt a szerzetesekkel a rend La Grande Chartreuse nevű központi kolostorában, Franciaországban. Sokatmondó, hogy miután a rendező megkereste a rendet a dokumentumfilm ötletével, 16 év várakozás után kapott engedélyt a forgatásra.
A 980-ban alapított kamalduli rend tagjai azonban tényleg némasági fogadalmat tettek. A kötelező imákat hangosan elmondhatták, de utána tartózkodniuk kellett a beszédtől, és a nap hátralévő részét magányosan töltötték a cell. A némaság alól csak évente két alkalommal, három-három napra kaptak felmentést. Öltözetük színe miatt fehér bencéseknek is hívott rendnek Magyarországon négy kolostora volt, ezek közül az egyik az 1733-tól 1782-ig fennálló majki remeteség, amely ma is látogatható.
