nlc.hu
Életmód
Pert indított munkahelyi mellőzöttsége miatt egy francia nő

Beperli munkahelyét egy nő, miután 20 évig kapott fizetést a semmiért

Zaklatás és megkülönböztetés miatt perli munkaadóját az a nő, akinek húsz évig nem adtak feladatot - miközben teljes fizetését megkapta.

Laurence Van Wassenhove több, mint húsz éven át, teljesen szabályosan kapott fizetést az Orange nevű francia telekom cégtől, úgy, hogy közben egy napot sem dolgozott le számukra, ám Laurence mostanra megelégelte, hogy kizárják a munka világából – írja a The Sun. A cég a képzett HR-asszisztens epilepsziájával és féloldali bénulásával magyarázza a sokak számára álom munkahely helyzet kialakulását.

Laurence élete eközben kicsit sem vidám:

két gyermekének egyike autista, ezért rendszeres jövedelme ellenére is kilakoltatás fenyegeti és megélhetési nehézségekkel néz szembe. A céghez még 1993-ban, a France-Télécom időkben vették őt fel, HR-asszisztensnek, de azt betegsége miatt nem tudta csinálni, ezért áttették titkárnőnek. Az Orange 2002-es érkezésekor Laurence áthelyezést kért; szerinte ezzel kezdődött minden. A cég munkaalkalmassági vizsgálata alapján alkalmatlan volt titkárnőnek, így készenléti állományba helyezték, majd betegszabadságra küldték.

Beperli munkahelyét egy nő, miután 20 évig kapott fizetést a semmiért

Végül rokkantsági ellátást ajánlottak fel számára – amit minden bizonnyal elutasított, az Orange ugyanis továbbra is alkalmazottként foglalkoztatta, teljes fizetésért, miközben nem kapott a cégtől semmilyen feladatot. Laurence szerint, aki “kiközösített titkárnőnek” hívja magát,

az Orange ezt azért tette, hogy ő mondjon fel.

Bár 2015-ben panasza nyomán mediátor is foglalkozott az ügyével, az sem segített sokat. Laurence szerint

“Az otthonülés fejében kapott fizu egyáltalán nem kiváltság. Nagyon nehéz elviselni.”

Ügyvédje szerint a nő súlyos állapota és elszigeteltsége miatt lett depressziós. Szerinte egy fogyatékossággal élő személy számára a rendszeres munka társadalmi elismerést és működő szociális kapcsolatokat jelent. Az Orange képviselője szerint a cég mindent megtett azért, hogy Laurence a lehető legjobb körülmények között dolgozhasson, személyes körülményei figyelembe vétele mellett. Emellett

személyre szabott munkakört is kitaláltak számára,

csak mivel Laurence szerintük rendszeresen betegszabadságon volt, soha nem tudták abban foglalkoztatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top