nlc.hu
Életmód
Naponta 6 doboz energiaitalt ivott, kómába esett a 18 éves Szabolcs

6 doboz energiaitalt ivott naponta, kómába esett a 18 éves Szabolcs

Már az orvosok is lemondtak róla.
energiaital

Rengeteg energiaitalt fogyasztott Szabolcs, naponta több dobozzal is ivott. Egyik este azonban az otthonában összeesett, megállt a szíve – értesült a Blikk a 18 éves fiú egyik családtagjától. Próbálták újraéleszteni, majd hívták a mentőket. A mentőautóban még 20 percen át küzdöttek érte, majd az ózdi kórház intenzív osztályán még kétszer újraélesztették. Az agya azonban a félórányi oxigénhiány miatt károsodott, Szabolcs pedig kómába esett. A család szerint az orvosok azt mondták nekik, hogy a fiú már örökké így marad.

Szabolcs állapota idővel azonban mégis javulásnak indult: időnként kinyitotta a szemét és olykor a lábát is megmozdította. A hozzátartozói végül úgy döntöttek, hazaviszik, amibe az orvosok is beleegyeztek.

Mindez egy évvel ezelőtt történt. Mostanra Szabolcs már teljesen felgyógyult, újra aktív életet él. A lapnak szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy minden rendben van vele, és bevallotta, hogy négynaponta ivott meg egy 24-es kartonnal, azaz napi 6 doboz volt az átlagos energiaital-adagja.

Nem ez az első eset, hogy energiaital-túladagolás tragédiához vezet. Tavaly júliusban egy 17 éves fiú halt meg Romániában, egy nyári táborban, miután egy este folyamán megivott 4 energiaitalt és elszívott 2 doboz cigit. Szívrohamot kapott, és elveszítette eszméletét, az életét már nem tudták megmenteni. Korábban egy 36 éves gamer épphogy csak megúszta a szívrohamot, ő 10 perc alatt 12 doboznyival ivott meg belőle. Egy 20-as éveiben járó férfi pedig ugyancsak az intenzíven kötött ki a túlzott mértékű energiaital-fogyasztás miatt, nála majdnem szívátültetésre volt szükség. Az energiaitalok ugyanis megemelhetik a vérnyomást és szívritmus-zavarokat idézhetnek elő.

“Minden kereskedelmi forgalomban kapható energiaital BIZTONSÁGOS ÉLELMISZER, amely a fogyasztási javaslatok figyelembevételével biztonsággal fogyasztható és ezt a NÉBIH is folyamatosan ellenőrzi. Az energiaital NEM PÓTOLJA A VIZET, nem üdítő, nem sportital, hanem egy olyan FUNKCIONÁLIS ITAL, amelynek az a rendeltetése, hogy gyorsan adjon energiát és éberséget, sok vitamin kíséretében. (…) A KOFFEIN élettani hatása ugyanaz: kávéban, energiaitalban és kólában is. A KOFFEIN fogyasztással kapcsolatban a világ legnagyobb, 66 531 emberen elvégzett Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tudományos kutatása tekinthető hitelesnek, amely igazolta, hogy egy egészséges felnőtt, naponta összesen 400 mg koffeint aggálymentesen elfogyaszthat – azaz megihat például 5 doboz (250 ml) valódi energiaitalt” – hívta fel a figyelmet egy 2023-as közleményében a Magyar Energiaital Szövetség.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top