Joan of Leeds (vagy Johannas de Ledes, de magyarul hívhatjuk akár Johannának is) egy angol apáca volt, aki megunva a yorki Szent Kelemen kolostor egyhangú és sivár mindennapjait, valamikor 1318-ban súlyos betegséget színlelt, majd eljátszotta a saját halálát, mégpedig igen kreatív módon: egy önmagához hasonló, életnagyságú bábut készített, amelyet zárdabeli nővérei annak rendje és módja szerint el is temettek. Joan pedig York közelében fekvő Beverley-be szökött, ahol nagy lendülettel vetette bele magát a világi élvezetekbe.
Joan életéről – még pontosabban: életének eme turbulens szakaszáról – csupán pár dokumentum áll rendelkezésünkre: a yorki érsek, William Melton kissé dühös hangvételű levelei, amelyeket 1318-ban, nem sokkal Johanna szokatlan távozása után írt, és amelyek csak pár évvel ezelőtt kerültek elő az érsekség iratai közül. A főtisztelendő meglehetősen homályosan fogalmaz arról, hogyan is zajlott az apáca nagy szökése, illetve hogy mi is történt vele utána.
Azt írja: „számos gonosztevő bűntársa segítségével, előre megfontolt szándékkal, Leeds-i Johanna egy bábut készített a testének hasonlatosságára, hogy megtévessze az Úr odaadó híveit, és nem szégyellt temetést rendezni saját magának egy szent helyen, Isten igazi követőinek részvételével”. Vagyis Johanna több apácatársa is segíthetett neki a terv kivitelezésében, bár az nem nyilvánvaló, hogy ezt önként tették-e, vagy rászedték őket.
Fiatal apáca Szergej Gribkov festményén (forrás: Wikipedia)
A levelek nem részletezik, hogy Joan bábuja hogyan nézett ki, vagy miből készült; bár gyanítható, hogy nem volt éppen valósághű. A History magazinnak nyilatkozó Sarah Rees Jones, a Yorki Egyetem történészprofesszora szerint a nő talán egy leplet töltött meg földdel vagy homokkal.
Az érsek azért írt beverley-i esperesnek, mert az a pletyka járta, hogy ott látták Johannát. Követelte, hogy térjen vissza a rendházába, és siránkozott egy sort azon, hogy „most szabadon kóborol, ami rettentő veszélyt jelent a lelkére és egész rendet botrányba keveri”. Bár az érsek eleinte valószínűleg nem tudta, miért is szökött el Johanna, de azért egy tippet megengedett magának: „a szemérmetlenségtől elcsábítva életét kevélyen a testi vágyak útjára terelte, távol a szegénységtől és az engedelmességtől”.
Vagyis szerinte az apáca egyszerűen bele akarta vetni magát a féktelen promiszkuitás örömeibe, és azért lépett meg a zárdából ilyen szokatlan módon.
A szökött apácák, bár ritka madárnak számítottak, de azért előfordultak abban az időben, amikor a lányokat már akár 13 éves korukban zárdába adták. Valószínűleg mind a vallásos áhítat, mind a gyakorlati megfontolások arra ösztönözték a lányokat, hogy ezt az utat válasszák; a nők nehezen találtak más munkát, hogy eltartsák magukat, és ugyancsak nehezen találtak férjet, ha nem rendelkeztek elég hozománnyal.
Apácák egy kolostorban Armand Gautier festményén (forrás: Wikipedia)
Sarah Rees Jones a túlélés ilyen körülmények között nehéz feladatnak bizonyult, és az egyik komoly előnye annak, ha az ember egyházi rendbe lépett, épp az lehetett, hogy mindig volt mit enni, és volt hol aludni. Még az egészen kicsi és jelentéktelen kolostorok (ilyen volt a a yorki Szent Kelemen is) lakói valamivel jobb életszínvonalon éltek ekkoriban, mint az egyszerű pórok; a szülés közben elhalálozott nők magas aránya pedig szintén szerepet játszott abban, hogy az apácák jellemzően valamivel tovább élhettek, mint az átlagos nők.
Néha még a tehetősebb családok körében is előfordult, hogy legalább az egyik lányukat apácának adták, részben a túlvilági haszon miatt, vagyis az üdvözülés reményében (hisz egy zárdában minden bizonnyal hatékonyabban imádkozhatott a családjáért), de részben meg azért, mert nem akartak a kiházasításával foglalkozni, ami mindig sok macerával és komoly anyagi áldozatokkal járt. A kolostori élet azonban nem való mindenkinek, így néhány apáca időről fellázadt (Boccaccio is írt egy hasonló esetről a Dekameronban)
Azt sajnos nem tudjuk, hogy mi volt Johanna háttere, miért lett apáca, vagy miért szökött meg; még az életkora sem ismert, éppúgy lehetett 16-18 éves, mint kora harmincas. Az mondjuk egy későbbi levélből kiderült, hogy Beverley-ben valóban „illetlen kapcsolatban élt egy férfival”, de ennek részleteit sajnos nem köti orrunkra az érsek úr.
Bár az apáca egyértelmű utasítást kapott arra, hogy haladéktalanul fejezze be a paráználkodást és térjen vissza a kolostorba, arról nincs információnk, hogy ezt valóban meg is tette-e, vagy magasról tett az érseki parancsara.
Ahogy az is rejtély, hogy William Melton ezzel a néhány levéllel a maga részéről elintézettnek tekintette az ügyet, vagy esetleg erővel (netán konkrét erőszakkal) is megpróbálta hazaráncigálni a nőt.
